1998-ban indult el ez a férfi, hogy gyalog megkerülje a Földet - 28 év alatt sikerült neki

Képzeljük el, hogy egy ködös reggelen elhagyjuk az otthonunkat, becsukjuk magunk mögött az ajtót, és elindulunk gyalog. Nem a sarki boltba, ...

Képzeljük el, hogy egy ködös reggelen elhagyjuk az otthonunkat, becsukjuk magunk mögött az ajtót, és elindulunk gyalog. Nem a sarki boltba, nem is a szomszédos városba, hanem körbe a bolygón, úgy, hogy a lábunk soha nem hagyja el a szilárd talajt, és nem veszünk igénybe semmilyen járművet.

Pontosan erre vállalkozott az egykori brit ejtőernyős, Karl Bushby, aki 1998-ban indult el a chilei Punta Arenasból, a dél-amerikai kontinens legdélebbi csücskéből, hogy teljesítse a történelem egyik legambiciózusabb és legmegterhelőbb vállalkozását, a Goliath-expedíciót. Az utazás, amely eredetileg tizenkét évesre tervezett kalandnak indult, végül egy 28 éven át tartó, határokon, korokon és az emberi teljesítőképesség legvégső határain átívelő életúttá vált.

Bushby küldetése nem csupán egy fizikai kihívás volt, hanem egy szigorú szabályok szerint zajló földrajzi és logisztikai bravúr. A szabály egyszerűnek tűnt, ám a gyakorlatban szinte kivitelezhetetlennek bizonyult: megszakítás nélküli gyaloglással visszatérni a kiindulási pontra, vagy legalábbis az otthonába, Angliába.

Ez azt jelentette, hogy ahol csak lehetséges, szárazföldön kellett haladnia, a kontinensek közötti víztömegeket pedig kizárólag a természet által biztosított jéghidakon, vagy emberi erővel hajtott eszközökkel szabadott leküzdenie. A repülőgép, a vonat vagy a gépkocsi használata szóba sem jöhetett, hiszen az azonnal érvénytelenítette volna a rekordkísérletet.

Az első évek Dél- és Közép-Amerika dzsungelein, sivatagain és hegyvonulatain keresztül vezettek. Bushby hűséges társa egy gurulós kézikocsi volt, amelyben a sátrát, a felszerelését és a legszükségesebb élelmiszereket tolta maga előtt. Átvágott a kietlen Atacama-sivatagon, majd észak felé haladva elérte a hírhedt Darién-szakadékot.

Ez a Panama és Kolumbia közötti mocsaras, úttalan és gerillák által uralt dzsungel a világ egyik legveszélyesebb helye, ahol a természet és az emberi erőszak egyaránt halálos fenyegetést jelent. Bushby azonban szerencsével és elszántsággal verekedte át magát rajta, hogy folytathassa útját Észak-Amerika felé.

Az expedíció legdrámaibb és legveszélyesebb fejezete kétségkívül a fagyos északon játszódott le. Ahhoz, hogy Amerikából átjusson Ázsiába, a Bering-szoroson kellett átkelnie. 2006-ban egy francia kalandorral, Dimitri Kiefferrel együtt vágtak neki a mozgó, töredező tengeri jégnek. A tizennégy napos átkelés során a fagyhalál szélén táncoltak: a jégtáblák folyamatosan sodródtak velük, hatalmas nyílt vízi hasadékokat kellett átugraniuk, miközben a hőmérséklet messze fagypont alatt volt.

Amikor végül elérték Oroszország partjait, a megkönnyebbülés helyett a bürokrácia rémálma fogadta őket. Az orosz hatóságok őrizetbe vették őket vízumjogi szabálytalanságok miatt, és az expedíció évekre elakadt a diplomáciai huzavonák hálójában. Bushby nem adta fel; újra és újra visszatért Oroszországba, hogy megküzdjön a hatóságokkal a folytatásért, miközben a szibériai tajga és a zord időjárás minden lépését nehezítette.

Az évek múlásával a világ megváltozott Bushby körül. Amikor elindult, az internet még gyerekcipőben járt, nem léteztek okostelefonok, és a közösségi média fogalma is ismeretlen volt. Mire Oroszország keleti részéből eljutott a mongol határig, majd átvágott Ázsia és a Közel-Kelet hatalmas területein, már digitális kamerákkal és műholdas követőkkel felszerelt világban járt.

Az utazás nemcsak fizikailag, de mentálisan is hatalmas árat követelt. Évtizedeket töltött távol a családjától, a fiától, aki kisfiú volt még az induláskor, és felnőtt férfi lett, mire az apja a célegyenesbe fordult. Bushby elszigeteltsége, a folyamatos magány és a bizonytalanság olyan teher volt, amelyet kevesen tudtak volna elviselni.

Mégis, a kitartása meghozta a gyümölcsét. Az utolsó szakaszok során, amikor Közép-Ázsián és Európán keresztül közeledett a szülőföldje felé, már egyfajta élő legendaként tekintettek rá. Az emberek az utak mentén üdvözölték, szállást és ételt ajánlottak fel neki, lenyűgözve attól a hihetetlen akaraterőtől, amely ezt az embert 28 éven át mozgásban tartotta.

Karl Bushby története nem csupán a megtett kilométerekről szól, hanem az emberi szellem diadaláról a lehetetlen felett. Amikor csaknem három évtizednyi gyaloglás után végül elérte végcélját, nemcsak egy világ körüli utat fejezett be, hanem bebizonyította, hogy a legmerészebb álmok is megvalósíthatók, ha van bennünk elég türelem és kitartás ahhoz, hogy nap mint nap megtegyük a következő lépést. Az ő lábnyomai a Föld porában örök emlékeztetőként szolgálnak arra, mire képes az ember, ha nem hajlandó megállni.