A testünk rejtett "második szíve", amelyet életbevágóan fontos mozgásban tartanunk

A testünk mélyén, ott, ahol szinte senki sem keresné, egy csendes és megállás nélkül dolgozó szerkezet rejtőzik.

A testünk mélyén, ott, ahol szinte senki sem keresné, egy csendes és megállás nélkül dolgozó szerkezet rejtőzik.

Valahányszor teszünk egy lépést, behajlítjuk a bokánkat, vagy lábujjhegyre emelkedünk, a vádli izmai akcióba lépnek. Összehúzódnak, elernyednek, és közben valami egészen lenyűgöző dolgot visznek véghez: pumpálják a vért.

Ez a folyamat annyira elemi és elengedhetetlen a keringési rendszerünk számára, hogy a tudomány és az orvostudomány gyakran csak úgy emlegeti a vádli izomzatát, mint az emberi test "második szívét".

Természetesen a megnevezés metafora. A lábszárunkban futó izomkötegek nem tudják és nem is hivatottak helyettesíteni a mellkasunkban ritmikusan dobogó szervet. Ugyanakkor az érrendszer egyik legnehezebb feladatát vállalják át: segítik visszajuttatni a vért a lábakból a szív felé, leküzdve a gravitáció szüntelen, lefelé húzó erejét.

A folyamat megértéséhez érdemes áttekinteni a keringés alapjait. A szívünk oxigénben dús vért pumpál az artériákon keresztül az egész testbe. Miután ez a vér eléri a lábujjakat és a alsó végtagokat, a vénákon keresztül kell visszatérnie. A vénás rendszerben azonban a nyomás lényegesen alacsonyabb, mint az artériákban, és a vénák fala önmagában nem képes olyan erőteljes pumpáló erőt kifejteni, amely a vért egy méterrel magasabbra, a szív irányába repítené.

Itt lép működésbe a vádli izompumpája. Amikor sétálunk, futunk vagy lábfejünket mozgatjuk, a lábszár hátsó részén található izmok összehúzódnak. Ez az összehúzódás összenyomja a mélyen futó vénákat, és a bennük lévő vért felfelé préseli. Hogy a vér a két izom-összehúzódás közötti pillanatokban ne csorogjon vissza a gravitáció miatt a lábfejünkbe, a vénákban apró, egyirányú billentyűk működnek. Ezek a billentyűk lezárnak, így minden egyes lépés vagy mozdulat egy újabb lépéssel közelebb viszi a vért a szívhez.

Ha ez a szivattyú megfelelően működik, megakadályozza a vér pangását a alsó végtagokban. Ha viszont a pumpa megbicsaklik, a következmények hamar jelentkeznek: feldagadt bokák, nehézláb-érzés és állandó feszítő fájdalom kísérheti a mindennapokat. Hosszabb távon az izompumpa elégtelen működése krónikus vénás betegségekhez és visszértágulatokhoz vezethet.

Az utóbbi évek orvosi kutatásai azonban rámutattak arra, hogy a vádli izompumpájának állapota sokkal többet árul el rólunk, mint azt korábban gondoltuk. A lábszár keringési hatékonysága az egész szervezet általános egészségi állapotának egyfajta tükre.

A híres minnesotai Mayo Klinika kutatói 2020-ban egy átfogó tanulmányban 2728 olyan felnőtt páciens orvosi adatait elemzték ki, akiknél korábban érrendszeri vizsgálatokat végeztek. Az eredmények megdöbbentőek voltak: azoknál a betegeknél, akiknél a vádli pumpafunkciója károsodott, lényegesen magasabb volt az elhalálozási arány a következő években. Egy tízéves időszakot vizsgálva a normál pumpafunkcióval rendelkező csoportban a halálozási arány körülbelül 6 százalék volt, míg a károsodott pumpájú betegek körében ez a szám elérte a 18 százalékot.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a gyenge vádli közvetlen oka lenne a korai halálozásnak. A károsodott pumpafunkció inkább egy figyelmeztető jelzés: utalhat a fizikai aktivitás hiányára, az izomtömeg elszegényedésére, ízületi problémákra, beidegződési zavarokra vagy általános szervezetbeli leépülésre.

A Mayo Klinika 2024-ben közzétett, még nagyobb szabású kutatása megerősítette ezt az összefüggést. Ebben a vizsgálatban már csaknem 6000 páciens adatait dolgozták fel. A tudósok megállapították, hogy minél kevesebb vért tudott kinyomni a vádli izompumpája a mozgás során, annál magasabb volt a halálozási kockázat. A leggyengébb pumpafunkcióval rendelkező egyéneknél több mint kétszeres volt a halálozási kockázat azokhoz képest, akiknek a vádliizomzata hatékonyan mozgatta a vért.

A "második szív" életben tartása és aktívan tartása szerencsére rendkívül egyszerű, nem igényel drága felszerelést vagy bonyolult edzéstervet.

A legegyszerűbb és legtermészetesebb módszer a séta. Minden egyes lépésnél összehúzódnak a vádli izmai, segítve a vér áramlását. Ugyanígy a futás, a lépcsőzés vagy a rendszeres lábujjhegyre emelkedés mind működésbe hozza ezt a belső mechanizmust.

A modern életmód egyik legnagyobb veszélye az üléssel töltött hosszú órák sora. Az ülőmunkát végzőknek érdemes megfogadniuk az Amerikai Szív Társaság ajánlását: óránként legalább egyszer fel kell állni, és tenni kell pár lépést. Ha a munka jellege miatt nincs lehetőség a felállásra, a székben ülve is sokat tehetünk. A bokák fel-le mozgatása, a sarok emelgetése úgy, hogy a lábujjak a földön maradnak, már képes aktiválni a vádli izomzatát.

Érdemes megjegyezni, hogy az egy helyben való huzamosabb állás sem jobb az ülésnél. Mozgás nélkül az izmok nem tudják összenyomni a vénákat, így a vér ugyanúgy megrekedhet. Néhány lépés megtétele, az egy helyben járás vagy a sarokemelgetés álló helyzetben is életmentő lehet a keringés szempontjából.

A rendszeres testmozgás az életkor előrehaladtával is segít megőrizni a vádli erejét. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hetente legalább 150 perc közepes intenzitású fizikai aktivitást (például tempós sétát) és legalább heti két nap izomerősítő edzést javasol. Fontos azonban megjegyezni, hogy a tartós lábdagadás, vagy az egyoldali, hirtelen fellépő fájdalom, bőrpír és melegség nem tudható be pusztán a sok ülésnek: ezek a mélyvénás trombózis tünetei is lehetnek, amelyek azonnali orvosi ellátást igényelnek.

A vádli mozgásának előnyei ráadásul túlmutatnak pusztán a keringési hatásokon. Egy 2022-es kutatásban a szakemberek egy olyan ülő gyakorlatot vizsgáltak, amely a gázlóizmot (musculus soleus) stimulálja. Ez a mélyen fekvő vádliizom különleges tulajdonsággal bír: képes rendkívül hosszú ideig dolgozni anélkül, hogy elfáradna.

Az úgynevezett "gázlóizom-fekvőtámasz" során a személy ülő helyzetben a lábujjakat a földön tartva ismételten felemeli és leengedi a sarkát. A kutatók megállapították, hogy a tartós izom-összehúzódások növelték az izom energiafelhasználását, és segítették a szervezetet a glükóz és a zsírok feldolgozásában az étkezések után. Egy ezt követő, kis létszámú tanulmány szerint a prediabéteszben szenvedő alanyoknál ez a mozdulat egy kétórás cukorterheléses vizsgálat során mintegy egyharmaddal csökkentette a vércukorszint emelkedését a tétlen üléshez képest.

Bár az íróasztal alatt végzett sarokemelés nem helyettesítheti a mindennapi sétát, az egész testes testmozgást vagy a szükséges orvosi kezeléseket, az eredmények egyértelműen bizonyítják: szervezetünknek szüksége van a mozgásra. A vádlinkban ugyan nem dobog egy valódi szerv, de minden egyes izom-összehúzódással felbecsülhetetlen segítséget nyújt a mellkasunkban dolgozó igazi szívnek. (1)

(1) - https://www.sciencealert.com/your-body