A modern technológiai és gazdasági elit legfelsőbb rétegeiben egy ideje már nem az a fő kérdés, hogyan lehetne jobbá tenni a világot, hanem ...
A modern technológiai és gazdasági elit legfelsőbb rétegeiben egy ideje már nem az a fő kérdés, hogyan lehetne jobbá tenni a világot, hanem az, hogyan lehetne a leggyorsabban és legbiztonságosabban elhagyni azt.
Douglas Rushkoff médiateoretikus, író, egyetemi oktató és dokumentumfilmes – aki pályafutása során több mint 25 könyvet írt a média, a technológia, a társadalom és az okkultizmus metszéspontjairól – legújabb, Survival of the Richest (A leggazdagabbak túlélése) című kötetében egy egészen elképesztő, mégis húsbavágóan valóságos tendenciára hívja fel a figyelmet: a tech-milliárdosok egy titkos, elszakadni vágyó civilizáció alapjait fektetik le.
Minden egy különös meghívással kezdődött. Rushkoffot, akit a nagyvállalatok időnként egyfajta intellektuális dominatrixként bérelnek fel, hogy megmondja nekik, mit csinálnak rosszul, egy sivatagi luxusüdülőbe hívták meg, hogy tartson előadást a jövő gazdaságáról. Amikor azonban megérkezett a zöld szobába, ahelyett, hogy a színpadra kísérték volna, öt elképesztően gazdag hedge-fund vezér és tech-milliárdos ült köré egy asztalhoz. Nem egy hagyományos prezentációt vártak tőle. Bár a beszélgetés apróbb befektetési kérdésekkel indult, mint például a Bitcoin vagy az Ethereum, illetve a virtuális vagy kiterjesztett valóság közötti választás, a milliárdosokat valójában egy sokkal sötétebb forgatókönyv foglalkoztatta.
A valódi kérdésük így hangzott: Alaszka vagy Új-Zéland? Az elit tagjai azt akarták megtudni, hová építsék fel a privát bunkereiket arra az esetre, amit ők egymás között egyszerűen csak "Az Eseménynek" neveznek. Ez az esemény lehet egy mindent megbénító elektromágneses impulzus, egy globális klímakatasztrófa, egy megfékezhetetlen pandémia, vagy éppen a társadalmi egyenlőtlenségek miatt kirobbanó véres forradalom. Bármi, ami a világot lakhatatlanná teszi a tömegek számára, és menekülésre kényszeríti a kiváltságosokat.
Rushkoffot megdöbbentette a helyzet szürrealitása. Amikor visszakérdezett, hogy mégis hogyan tervezik megvédeni a bunkereiket a dühös és éhező túlélőktől, a milliárdosok magabiztosan válaszolták, hogy fegyveres elit katonák, Navy SEAL-ek lesznek a testőreik. Amikor azonban Rushkoff rávilágított a terv alapvető logikai hibájára – jelesül arra, hogy miért engedelmeskednének a fegyveres őrök a milliárdosoknak egy olyan világban, ahol a Bitcoin és a papírpénz már semmit sem ér –, az asztalnál ülők megnémultak. Kiderült, hogy bár a zombis sorozatok szintjén részletesen kidolgozták a túlélési taktikákat, magáról az emberi együttműködésről és a hosszú távú fenntarthatóságról fogalmuk sem volt.
Ez a sivatagi találkozó indította el Rushkoffot azon az úton, hogy megértse a modern technológiai elit pszichéjét. Hogyan jutottak el a világ leggazdagabb és legbefolyásosabb emberei oda, hogy teljesen feladják a civilizáció fenntarthatóságába vetett hitüket? Ahelyett, hogy a hatalmas erőforrásaikat a problémák megoldására fordítanák, miért a feudális jellegű high-tech bunkerek építését és a civilizáció elkerülhetetlen összeomlását látják az egyetlen opciónak?
Ahhoz, hogy megértsük ezt a mentalitást, érdemes megvizsgálni a Szilícium-völgy olyan meghatározó figuráit, mint Peter Thiel vagy Elon Musk. A nyilvános imázsuk mögött egy mélyen gyökerező, szinte vallásos és transzhumanista ideológia húzódik meg. Peter Thiel például, akinek korábbi üzleti könyve a Zero to One (Nulláról az egyre) címet viseli, a valóságot egy olyan piramisnak látja, ahol a fejlődés lényege, hogy néhány kiválasztott ember egy nagyságrenddel a többiek fölé emelkedjen, és radikálisan szintet lépjen.
Ebben a világképben az erőforrások szétosztása, a jóléti intézkedések vagy az olyan aktivisták, mint Greta Thunberg, lényegében a fejlődés kerékkötői. Ha a vagyont és a technológiát elpazaroljuk a tömegekre – akik az elit szemében úgyis halálra vannak ítélve –, akkor nem marad elég üzemanyag ahhoz, hogy a piramis csúcsán lévők áttörjék a humán korlátokat és transzcendáljanak.
A legszélsőségesebb transzhumanista tech-bárók szemében az átlagos emberi lények nem többek, mint lárvák vagy nyüvek, amelyek egy darab trágyadombon, a Földön élnek. Az ideológiájuk szerint ebből a tömegből csupán néhány kiválasztott egyed fog szárnyakat növeszteni, hogy elhagyja a bolygót. A többiek, a maradék emberiség kizárólag addig fontos, amíg munkájukkal és energiájukkal biztosítják a fűtőanyagot ahhoz, hogy a kiválasztottak elrepülhessenek.
Az elit tagjai ráadásul sokkal jobban hisznek a klímaváltozásban és a közelgő összeomlásban, mint az átlagemberek. Tisztán látják, hogy a jelenlegi kitermelő, növekedésalapú globális gazdaság elérte a határait, és a piramis teteje túl nehézzé vált. A versenyfutás tehát megindult: azért fejlesztenek mesterséges intelligenciát és új technológiákat, hogy kitalálják a menekülőutat, mielőtt minden összeomlik. Rövid távon robotizált hadseregekkel és rendőrállamokkal védett erődítményekkel próbálják majd kihúzni az elkövetkező évtizedeket, de a végső cél a teljes elszakadás.
Ez a fajta elszakadási vágy azonban, ahogy Rushkoff rámutat, valójában a transzcendencia teljes ellentéte. Nem a szellemi felemelkedésről szól, hanem az ego és a személyiség görcsös, anyagi szintű megőrzéséről. Digitalizálni akarják a tudatukat egy MI-be, vagy fiatalok vérével akarják meghosszabbítani földi életüket. Minden, amit tesznek, végtelenül anyagias, nehéz és földhözragadt.
Ahhoz, hogy az ehhez szükséges szuperszámítógépeket és mesterséges intelligenciát felépítsék, a Föld legértékesebb és legritkább nehézfémeit kell kibányászniuk és felhalmozniuk. Ez a működés kísértetiesen emlékeztet az ókori egyiptomi fáraók világára. Az ókori birodalmakban a szupergazdag és teljhatalmú uralkodók szentül hitték, hogy százezrek életét és munkáját lehet és kell feláldozni azért, hogy az ő szarkofágjuk és múmiájuk az örökkévalóságig fennmaradjon. A modern tech-elit luxusbunkerei és űrhajói nem mások, mint a 21. század digitális piramisai és szarkofágjai.
Rushkoff szerint ez a válság nem a semmiből bukkant elő, hanem a késő középkor óta formálódó kapitalista és korporatív operációs rendszer egyenes következménye. A keresztes hadjáratok után Európában kinyíltak a kereskedelmi utak, és a korábbi paraszti rétegekből elkezdett kialakulni egy virágzó, egészséges középréteg. Ekkoriban helyi, árucikkekhez kötött, gyorsan lejáró csereeszközöket (egyfajta zsetonokat) használtak, amelyeket nem lehetett felhalmozni vagy kamatra kölcsönadni. Mivel a pénzt nem lehetett felhalmozni, a társadalom a szabadidő és a jólét optimalizálására rendezkedett be. Az emberek kevesebbet dolgoztak, egészségesebbek voltak, a vagyon jele pedig az volt, ha valakinek csak heti két-három napot kellett dolgoznia a megélhetéshez.
Ez a felemelkedés azonban sértette a semmittevő arisztokrácia érdekeit, akik drasztikus lépésekkel vetettek véget a szabad piac aranykorának. Létrehozták a királyi charták által védett monopóliumokat, a vállalatok őseit, és ezzel feltalálták a bérrabszolgaságot és a munkaidőt. A tornyokra órák kerültek, jelezve, hogy az idő mostantól pénz. A helyi, decentralizált valutákat betiltották, és bevezették a központi bankok által kibocsátott, kamatalapú adósságpénzt. Ahhoz, hogy egy ilyen adósság alapú rendszer működőképes maradjon, a gazdaságnak folyamatosan és megállíthatatlanul növekednie kell, hogy ki lehessen fizetni a kamatokat.
Ez a kényszeres növekedési mechanizmus hajtotta a kolonializmust, az új területek kifosztását, majd amikor a bolygó betelt, a fogyasztói társadalom mesterséges felduzzasztását a reklámokon, a tervezett elavuláson és a környezetszennyezésen keresztül. Az internet hajnalán Rushkoff és generációja még azt hitte, hogy a digitális tér egy szabad, kreatív, megosztáson alapuló játszótér lesz. A tőke azonban gyorsan rátenyerelt a technológiára, és az internetet egy globális, megfigyelésen alapuló, a humán figyelmet és adatokat gátlástalanul kibányászó manipulációs gépezetté alakította át. Mivel a napnak csak 24 órája van, az emberi figyelem végessé vált, és a növekedési modell elérte a falat. Ezt a tech-elit tagjai is pontosan tudják: a kitermelésen alapuló kapitalizmus korszaka lejárt.
A bezártság érzését tovább fokozza a technológiai fejlődés ironikus visszacsapása is. Miközben Elon Musk és társai az űrutazásról és a bolygó elhagyásáról fantáziálnak, az általuk és a világ által felküldött műholdak száma mára elképesztő méreteket öltött. A Föld körüli pályán keringő aktív és inaktív műholdak, valamint az űrszemét darabjai folyamatosan ütköznek egymással, ami az úgynevezett Kessler-szindrómához vezet.
Ez egy olyan exponenciális láncreakció, amely során a szétrepülő milliónyi apró repeszdarabka szinte áthatolhatatlan, golyózáporos réteggé változtatja a közeli űrt. Ha ez a folyamat eléri a kritikus pontot, fizikailag lehetetlenné válik, hogy bármilyen űrhajó elhagyja a bolygót anélkül, hogy darabokra ne szakadna. Az elit tehát egy olyan high-tech börtönt épít maga köré, amelyből éppen saját tevékenysége miatt nem lesz kiút.
A kiút Rushkoff szerint nem a technológiai eszképizmusban vagy a bezárkózásban van, hanem éppen ellenkezőleg: a lokalitásban és az emberi kapcsolatok újrafelfedezésében. Ha a világ leggazdagabb emberei már feladták a jövőt, akkor nekünk, többieknek kell összefognunk. Ahelyett, hogy a közösségi média és a digitális platformok által diktált állandó online versenyben égetnénk el az energiánkat – fiktív digitális identitásokat építve a lájkokért –, vissza kell találnunk a hús-vér valóságba.
Meg kell ismernünk a szomszédainkat, helyi szinten kell megszerveznünk az egymást segítő hálózatokat, és meg kell osztanunk az erőforrásainkat. Nem olyan társadalomban kell élnünk, ahol egy idős ember túlélése attól függ, hogy a tőzsdén hány fűnyírót adnak el, hanem egy olyan közösségben, amely képes gondoskodni a saját tagjairól.
Az elit elszakadási kísérlete egy magányos, paranoid és halálra ítélt illúzió. Az igazi túlélés nem egy privát bunkerben kezdődik, hanem ott, ahol megértjük, hogy embernek lenni valójában csapatsport.
