Csillagháború a történelem előtt: Ez volt Atlantisz valódi végzete

A történelem előtti idők homályába vesző rejtélyek közül egyik sem foglalkoztatta annyira az emberi képzeletet, mint Atlantisz legendája. A ...

A történelem előtti idők homályába vesző rejtélyek közül egyik sem foglalkoztatta annyira az emberi képzeletet, mint Atlantisz legendája. A görög filozófus, Platón írásai óta nemzedékek sora kereste a választ arra, hogy valóban létezett-e ez a hatalmas birodalom, és ha igen, mi okozta hirtelen és katasztrofális pusztulását.

A modern tudomány és a hagyományos régészet sokáig csupán morális allegóriaként kezelte a történetet, ám az utóbbi évtizedek felfedezései és bizonyos, a megszokottól eltérő forrásokból származó információk egy sokkal összetettebb, sőt, földönkívüli szálakkal átszőtt múltat festenek le.

Ebben az elbeszélésben Atlantisz nem csupán egy elsüllyedt sziget, hanem egy olyan globális dráma központi szereplője, amelyben a technológiai gőg és a kozmikus hadviselés vezetett az emberiség egyik legnagyobb tragédiájához.

Platón "dialógusaiban" Timaiosz és Kritiasz beszélgetésein keresztül ismerhetjük meg Atlantiszt, amely állítólag Herkules oszlopain túl, az Atlanti-óceánban terült el. A leírások szerint ez a hatalmas szárazföld nagyobb volt, mint Líbia és Ázsia együttvéve, és Poszeidón isten leszármazottai népesítették be. Első királya, Atlasz után kapta nevét a kontinens és az azt körülölelő óceán is. A főváros egy mérnöki csoda volt: huszonöt kilométer átmérőjű, koncentrikus körökből álló szerkezet, délen pedig ötszáz kilométeres síkságok terültek el.

Az atlantisziak kezdetben bölcsek, igazságosak és erényesek voltak, birodalmuk pedig mérhetetlen gazdagságban és építészeti pompában tündökölt, ahol a legendás orikalkum nevű fémet is használták. Azonban az idő múlásával a hatalomvágy és az önhittség megmérgezte a társadalmat. A legenda szerint Zeusz büntetésül földrengéseket és árvizeket bocsátott rájuk, amelyek egyetlen nap és egyetlen éjszaka alatt a tenger mélyére süllyesztették az egész kontinenst.

Ez az esemény nagyjából 11 400 évvel ezelőtt történhetett, amit a korábbi történészek hitetlenkedve fogadtak, mivel úgy vélték, az emberi civilizáció akkoriban még nem állt a szervezettség ilyen magas fokán. Ugyanakkor a törökországi Göbekli Tepe felfedezése, amely 11 500 és 12 000 évvel ezelőtti időkre datálható, bebizonyította, hogy az emberiség már akkor képes volt monumentális építmények létrehozására.

Ezzel párhuzamosan a Fiatalabb Dryas időszak drasztikus éghajlatváltozása és az észak-amerikai megafauna eltűnése is ebbe az idősíkba esik, ami alátámasztja egy globális kataklizma lehetőségét. A kutatók számos helyszínt javasoltak Atlantisz pontos helyeként: egyesek szerint az Azori-szigetek a kontinens egykori legmagasabb csúcsai, mások a minószi civilizációval vagy egy hajdani termékeny Szaharával hozzák összefüggésbe.

Azonban létezik egy másik, jóval radikálisabb narratíva is, amely nemcsak földi természeti csapásokról beszél, hanem egyenesen kozmikus háborúról. Ezen információk forrása a svájci Billy Meier, aki állítása szerint évtizedeken át kapcsolatban állt a plejádiaknak nevezett földönkívüli lényekkel. Ezen beszámolók szerint Atlantisz és egy másik legendás földrész, Mu alapítói valójában csillagközi utazók leszármazottai voltak.

Évezredeken át békében éltek egymással, amíg bizonyos tudósok csoportjaiban fel nem támadt a korlátlan hatalom iránti vágy. A nép fellázadt ellenük, mire ezek a tudósok űrhajókkal a világűrbe menekültek, majd évezredekkel később visszatértek, hogy bosszút álljanak és leigázzák a Földet. Ezek a "bukott istenek" Észak-Amerikában, a mai Florida területén telepedtek le, amit akkoriban Hiperboreának neveztek.

A konfliktus eszkalálódása egy olyan világháborúhoz vezetett, amelyhez foghatót a modern emberiség el sem tud képzelni. A plejádi források szerint Atlantisz két királyságra oszlott: a Nagy-Atlantisz az Atlanti-óceánban, a Kis-Atlantisz pedig a mai Szantorini térségében helyezkedett el. A háború Mu és Atlantisz között tört ki, amelyben mindkét fél elképesztő arzenált vetett be.

Atlantisz közel ötmillió katonával, több mint százezer apró vadászűrhajóval és olyan "megsemmisítő egységekkel" rendelkezett, amelyek hősugarakkal másodpercek alatt bármilyen anyagot elporlasztottak. Mu tudósai, bár katonailag gyengébbnek tűntek, egy sokkal félelmetesebb fegyvert fejlesztettek ki: képesek voltak kisbolygókat és aszteroidákat kimozdítani pályájukról, és precíziós bombaként a kijelölt célpontra irányítani őket.

Amikor az atlantisziak totális támadást indítottak Mu ellen, és szó szerint "beszántották" a várost, Mu túlélői a föld alatti városokba vagy az űrbe menekültek. A győzelmi mámor azonban rövid ideig tartott. Mu tudósai már korábban útnak indítottak egy több kilométer átmérőjű kisbolygót a Mars és a Jupiter közötti aszteroidamezőből. Ez a mesterségesen felgyorsított égitest hihetetlen sebességgel közeledett a Föld felé.

A légkörbe érve a súrlódástól és a hatalmas hőtől úgy ragyogott, mint egy szupernóva, több mint 340 000 fokos hőséget árasztva. A szárazföldek egy része már az előtt elhamvadt, hogy a becsapódás megtörtént volna. Végül az égitest 172 kilométeres magasságban darabokra robbant, és a meteoritzápor atomcsapás-szerű pusztítást végzett. Két óriási töredék az Atlanti-óceánba csapódott, átszakítva a földkérget és utat nyitva a feltörő magmának.

A becsapódás ereje több hidrogénbomba együttes erejét is meghaladta. Egy minden eddiginél hatalmasabb, 2300 méter magas cunami indult útjára, amely egész országokat mosott el. Atlantisz szigetbirodalma percek alatt süllyedt el az őrjöngő habokban, űrhajó alakú fővárosával együtt. Ez a tragédia körülbelül 11 500 évvel ezelőtt vetett véget az első aranykornak.

A túlélők egy része Egyiptomba, Görögországba és más területekre menekült, ahol megpróbálták újraépíteni civilizációjukat. Így jött létre a "második" Atlantisz a Földközi-tengeren, Kréta és Szantorini környékén, ám 6000 évvel később egy újabb katasztrófa – egy óriási üstökös okozta vulkánkitörés és szökőár – ezt a maradékot is elpusztította.

A plejádi narratíva szerint a földönkívüli látogatók és a földi emberek sorsa itt végzetesen kettévált. Azok az idegenek, akik nem menekültek el az űrbe, elkorcsosultak és elszigetelten éltek tovább, míg az emberiség többi része primitív állapotba süllyedt. Egyes csoportok azonban ma is léteznek: Mu leszármazottai állítólag a Góbi-sivatag alatti titkos, többezer méter mélyen fekvő városokban, Agartában őrzik ősi technológiájukat és emlékezetüket.

Időnként felbukkanó járműveiket a modern megfigyelők gyakran tévesen idegen UFO-knak vélik, holott ők a Föld "őshonos" lakói, akik elrejtőztek a felszíni világ elől. Ezen események emlékét őrizhetik a világ minden táján fellelhető özönvíz-mítoszok is.

Bár ezek az állítások a hagyományos tudomány számára merésznek és bizonyíthatatlannak tűnnek, az olyan leletek, mint a mexikói "Bugai gömb" – amely egy 12 560 éves, ismeretlen eredetű technológiai tárgy – arra utalnak, hogy múltunk sokkal régebbi és technológiailag fejlettebb, mint azt a tankönyvek tanítják. A kaliforniai Halál-völgy kietlen tája szintén egy ősi, pusztító háború mementója lehet, ahol a talaj állapota még ma is egy hajdani kataklizma nyomait viseli.

Végső soron Atlantisz és Mu története nem csupán a múlt egyik izgalmas fejezete, hanem egy súlyos figyelmeztetés is a jelen számára. A plejádi üzenetek hangsúlyozzák: a fejlett technológia birtoklása nem azonos a bölcsességgel. A tudományos haladás, ha nem párosul morális felelősséggel és a béke iránti vággyal, önpusztításhoz vezet.

Atlantisz bukása a kozmikus háborúban arra emlékeztet minket, hogy a legnagyobb birodalmak is elenyészhetnek pillanatok alatt, ha elfelejtik a harmónia és az együttműködés alapvető törvényeit. Talán csak idő kérdése, hogy a modern régészet és a mélytengeri kutatások véglegesen bebizonyítsák: nem vagyunk egyedül a történelemben, és elődeink hibáiból tanulnunk kell, ha el akarjuk kerülni a hasonló sorsot.