Az ókori Róma bizarr patikája: Amikor az emberi ürülék gyógyírnak számított

Az ókori Róma örökségét általában a monumentális amfiteátrumok, a mérnöki zsenialitásról tanúskodó vízvezetékek és a jogrendszer alapjai men...

Az ókori Róma örökségét általában a monumentális amfiteátrumok, a mérnöki zsenialitásról tanúskodó vízvezetékek és a jogrendszer alapjai mentén határozzuk meg. Azonban a márványoszlopok és a tógák mögött egy olyan orvostudományi gyakorlat is meghúzódott, amely a mai ember számára nemcsak meghökkentő, hanem egyenesen gyomorforgató.

Egy nemrégiben napvilágot látott régészeti felfedezés ugyanis kémiai bizonyítékkal szolgált arra, amiről eddig csak a poros kódexekben olvashattunk: a rómaiak valóban használtak emberi ürüléket gyógyításra, és hogy elviselhetővé tegyék a "kúrát", illatos gyógynövényekkel, például kakukkfűvel próbálták elfedni a penetráns szagot. (1)

A felfedezés története egy törökországi múzeum raktárában kezdődött. Cenker Atila, a Sivas Cumhuriyet Egyetem régésze a Bergama Múzeum gyűjteményét vizsgálta, amikor figyelmes lett néhány ókori üvegedényre, amelyek alján sötét maradványok rakódtak le. Összesen hét különböző edényt vizsgáltak meg, de egyetlen egy – egy közel 1900 éves, agyaggal lezárt fiola – szolgáltatott átütő eredményeket. Ezt a kisméretű üvegcsét, amit a szaknyelv unguentarium-nak nevez, eredetileg parfümök, olajok vagy gyógyszerek tárolására használták, és egy pergamoni sírból került elő.

Amikor a kutatók felnyitották az edényt, már nem csapott meg senkit az orrfacsaró bűz – az évszázadok során az illékony anyagok nagy része eltűnt. Azonban a gázkromatográfia és tömegspektrometria (GC-MS) segítségével végzett elemzés során olyan szerves vegyületeket azonosítottak a sötétbarna pelyhekben, amelyek egyértelműen az emésztőrendszerből származnak.

A koprosztanol és a 24-etil-koprosztanol jelenléte a tudomány számára megdönthetetlen bizonyítéka annak, hogy a fiola ürüléket tartalmazott. Bár az állati eredet nem zárható ki teljesen, a vegyületek aránya és a történelmi kontextus egyértelműen az emberi eredet felé mutat.

Ez a lelet nem csupán egy biológiai érdekesség, hanem az orvostörténet egyik legfontosabb láncsszeme. Pergamon városa ugyanis a Kr. u. 2. és 3. században az orvostudomány fellegvára volt. Itt élt és alkotott Galénosz, az ókor egyik leghíresebb orvosa és anatómusa, akinek tanításai több mint egy évezreden át meghatározták az európai orvoslást.

Galénosz írásaiban gyakran említett olyan recepteket, amelyekben az ürülék központi szerepet játszott. Az egyik ilyen különleges "recept" például egy olyan gyermek ürülékét javasolta terápiás célokra, aki korábban hüvelyeseket, kenyeret és bort fogyasztott. A római orvosok úgy hitték, hogy az ilyen készítmények hatékonyak a gyulladások, fertőzések, sőt, még a női reproduktív zavarok kezelésében is.

Persze a rómaiak sem voltak mentesek az undortól. Tisztában voltak vele, hogy a betegek többsége ösztönösen elutasítaná a bűzös orvosságokat. Itt jött a képbe az ókori "marketing" és gyógyszertechnológia: a hatóanyagot – vagyis az ürüléket – aromás növényekkel, ecettel vagy borral keverték össze. A pergamoni fiolában a kutatók nagy mennyiségű karvakrolt találtak, ami a kakukkfű illóolajának egyik fő alkotóeleme. Ez a felfedezés tehát az első közvetlen bizonyíték arra, hogy a galénoszi receptek nem csupán elméleti eszmefuttatások voltak, hanem a mindennapi orvosi gyakorlat részei.

Hogy miért hittek az ürülék gyógyerejében? Az ókori orvoslás alapja a humorálpatológia volt, amely szerint az egészség a testben található négy alapvető nedv (vér, sárga epe, fekete epe és nyálka) egyensúlyán múlik. Úgy vélték, hogy a szervezetből távozó anyagok képesek "kihúzni" a betegséget vagy egyensúlyba hozni a felborult rendszert. Emellett a kakukkfű hozzáadása nemcsak a szag elfedését szolgálta, hanem tudatos választás is volt, hiszen már akkor ismerték fertőtlenítő és gyulladáscsökkentő hatását.

Érdemes megjegyezni, hogy az ürülékkel való gyógyítás, bár ma bizarrnak tűnik, nem volt egyedülálló a rómaiaknál. Az ókori Egyiptomban például a krokodilürüléket fogamzásgátlóként vagy sebek kezelésére használták. A rómaiak azonban rendszerbe foglalták és "tudományos" alapokra helyezték ezt a gyakorlatot. Galénosz tekintélye olyan hatalmas volt, hogy még a középkorban is találunk utalásokat hasonló módszerekre.

Érdekes párhuzam a modern orvostudománnyal, hogy az ürülék "gyógyászati" célú felhasználása napjainkban reneszánszát éli, bár teljesen más megközelítésben. A modern széklettranszplantáció során egészséges donorok bélflóráját juttatják be olyan betegekbe, akik súlyos, antibiotikum-rezisztens fertőzésekben (például Clostridioides difficile) szenvednek. Természetesen a mai módszer nem a "nedvek egyensúlyán" alapul, hanem a mikrobiom helyreállításán, de mégis van valami ironikus abban, hogy 1900 évvel Galénosz után a tudomány ismét felfedezte az emésztési végtermékben rejlő potenciált.

Ez a pergamoni lelet rávilágít arra, hogy az ókori emberek mennyire pragmatikusak voltak. Készek voltak a legszélsőségesebb anyagokat is felhasználni a túlélés érdekében, miközben az érzékszerveiket is próbálták kímélni. A kakukkfűvel illatosított ürülékkivonat a római orvostudomány kettősségének tökéletes szimbóluma: egyszerre volt jelen benne a megfigyelésen alapuló tapasztalat és a mai szemmel nézve értelmezhetetlen babona.

A kutatás bebizonyította, hogy a régi szövegek nem hazudtak, és Pergamon falai között valóban olyan "gyógyszereket" kevertek, amelyeknek az illata hívogató volt, de a tartalma már sokkal sötétebb titkokat rejtett. (2)

(1) - https://www.sciencedirect.com/science/
(2) - https://www.livescience.com/archaeolo