Egy 3300 éves egyiptomi papirusz szerint valóban létezhettek óriások és nephilimek

Az emberiség történelmének egyik legizgalmasabb és legvitatottabb kérdése mindig is az volt, hogy a mitológiai és vallási szövegekben felbuk...

Az emberiség történelmének egyik legizgalmasabb és legvitatottabb kérdése mindig is az volt, hogy a mitológiai és vallási szövegekben felbukkanó óriások vajon puszta metaforák-e, vagy hús-vér lények, akik valaha a földet tiporták.

A vita most újult erővel lángolt fel egy régóta ismert, de nemrégiben alaposabban elemzett egyiptomi lelet, az Anastasi I. papirusz kapcsán. Ez a 3300 éves dokumentum, amely 1839 óta a British Museum gyűjteményének részét képezi, váratlanul a bibliai régészet gyújtópontjába került. A szöveg ugyanis olyan leírásokat tartalmaz, amelyek kísértetiesen hasonlítanak az Ószövetségben szereplő, félelmetes termetű népekről szóló beszámolókhoz.

Az Anastasi I. papirusz egy háborús időszakban íródott levél, amely egy Hori nevű írnoktól származik, és címzettje egy másik írnok, Amenemope. Bár a kutatók jelentős része úgy véli, hogy a szöveg szatirikus jellegű, és Hori csupán kollégája földrajzi és katonai járatlanságát gúnyolja ki benne, a leírások között szerepel egy különös utalás a Shosu népre.

Hori arra figyelmezteti Amenemopét, hogy egy szűk hegyi hágónál a bokrok között Shosu harcosok rejtőznek, akiknek magassága eléri a négy vagy akár az öt könyököt is. Ez a mértékegység mai nyelvre lefordítva megdöbbentő: mivel az egyiptomi könyök körülbelül 52 centiméter volt, a szövegben említett harcosok magassága a két métertől egészen a két méter hatvan centiméterig terjedhetett.

Ez a felfedezés azért váltott ki ekkora visszhangot, mert a bibliai szövegekben, különösen Mózes ötödik könyvében és a Számok könyvében, visszatérő elem az olyan óriás termetű törzsek említése, mint az Anák fiai vagy a Refaimok. A Biblia szerint amikor az izraeliták kémei Kánaán földjét járták be, olyan hatalmas embereket láttak, akikhez képest önmagukat csupán sáskáknak érezték.

Az Anastasi I. papirusz támogatói, köztük az Associates for Biblical Research kutatói szerint ez a dokumentum az első olyan, Biblián kívüli forrás, amely konkrét méretekkel támasztja alá a rendkívüli magasságú népek létezését a térségben. Úgy érvelnek, hogy mivel a levél egyik fő célja az írnoki precizitás és a pontosság számonkérése volt, Hori aligha túlzott volna ilyen mértékben a harcosok termetét illetően.

Számukra ez a papirusz nem csupán irodalmi mű, hanem egyfajta katonai jelentés, amely a terepen tapasztalt valóságos veszélyekre hívja fel a figyelmet. Ha a Shosu harcosok valóban elérték a 260 centiméteres magasságot, az még a mai kosárlabdázók között is rendkívülinek számítana, az akkori, átlagosan 160 centiméter körüli népesség számára pedig egyenesen természetfelettinek tűnhetett.

Természetesen a tudományos világ jelentős része szkeptikus marad. A néhai Biblia-tudós, Dr. Michael Heiser például arra mutatott rá, hogy a két méter körüli magasság, bár ritka, még ma is előfordul az emberi populációban, és nem feltétlenül bizonyítja természetfeletti lények létezését. Heiser és más szakértők szerint a "nephilim" kifejezés, amelyet gyakran óriásként fordítanak, sokkal inkább jelenthet "bukottakat" vagy "hatalmas harcosokat", mintsem biológiai értelemben vett óriásokat.

Ennek ellenére a szövegek makacsul kitartanak a fizikai méretek mellett. Ott van például Og, Básán királya, akinek ágya a Biblia szerint kilenc könyök hosszú volt – ez több mint négy és fél méter. Bár sokan ezt csupán a királyi hatalom és pompa túlzó kifejezésének tartják, a közelmúltban talált kánaáni ékírásos táblák érdekes párhuzamot mutatnak.

Egy Ugaritban talált tábla említi Rapiut, az örökkévalóság királyát, aki Ashtarotban és Edreiben uralkodott. Ezek pontosan azok a városok, amelyeket a Biblia Og székhelyeiként nevez meg. Christopher Eames, az Armstrong Institute of Biblical Archaeology kutatója szerint ez a névegyezés nem lehet véletlen, és arra utalhat, hogy Og alakja mögött egy valós, történelmi személy állt, akinek emlékezetét a Refaimok néven ismert "óriások" legendája őrizte meg.

Az Anastasi I. papirusz nem az egyetlen egyiptomi emlék, amely alátámasztani látszik a bibliai elbeszéléseket. Az úgynevezett "átokszövegek" (Execration Texts), amelyeket cserépedényekre írtak, majd szertartásosan összetörtek az ellenség meggyengítése érdekében, tartalmaznak egy "ly anaq" nevű hivatkozást. Ez a név közvetlenül összekapcsolható a bibliai Anák népével, akiket az izraeliták óriásokként írtak le.

Emellett a kádesi csatát (i. e. 1274) ábrázoló fali domborműveken, amelyeket II. Ramszesz készíttetett, láthatók elfogott Shosu kémek, akiket az egyiptomi művészek szokatlanul nagyra, szinte a fáraó testőrei fölé magasodónak ábrázoltak. Bár az ókori művészetben a méret gyakran a fontosságot vagy a rangot jelölte, ezekben az esetekben a kontextus inkább a fizikai erőt és a félelmetes megjelenést hangsúlyozza.

A vita egyik legnagyobb akadálya a fizikai bizonyítékok teljes hiánya. Dr. Heiser és a kritikusok joggal mutatnak rá, hogy bár a szövegek és a feliratok bőségesek, eddig egyetlen olyan régészeti feltárás sem hozott felszínre óriási méretű emberi csontvázat vagy túlméretezett lakóépületeket, amelyek egyértelműen bizonyítanák egy óriásfaj létezését.

A British Museum hivatalos álláspontja szerint az Anastasi I. papirusz elsősorban az ókori egyiptomi katonai életet és földrajzi ismereteket illusztráló dokumentum, nem pedig biológiai bizonyíték. A múzeum kurátorai szerint a szövegben szereplő "négy-öt könyök" inkább irodalmi eszköz lehetett, amellyel a Shosu harcosok vadságát és félelmetes hírnevét kívánták érzékeltetni az egyiptomi olvasókban.

Mégis, az Anastasi I. papirusz rávilágít arra, hogy az ókori közel-keleti népek fejében élt egy kép egy olyan népcsoportról, amely fizikai adottságaiban jelentősen eltért az átlagtól. Legyen szó a Shosu-ról, a Refaimokról vagy az Anák fiairól, a források egybehangzóan a mai Libanon, Szíria és Izrael területére helyezik ezeket a találkozásokat.

Ha nem is voltak mitológiai szörnyetegek, elképzelhető, hogy létezett egy olyan genetikai vonal a térségben, amely az akkori mércével mérve extrém magasságot eredményezett. Ebben az összefüggésben a Biblia és az egyiptomi papiruszok nem egymástól független mesék, hanem ugyanannak a történelmi tapasztalatnak a lenyomatai.

A kérdés tehát továbbra is nyitott marad: vajon a Shosu harcosok tényleg 260 centiméteres óriások voltak, akik rémületet keltettek az egyiptomi írnokokban, vagy csak egy különösen szívós és harcias nép, amelynek alakja az idők folyamán a legendák ködében hatalmassá nőtt?

Az Anastasi I. papirusz mindenesetre emlékeztet minket arra, hogy az ókori szövegek mélyebb rétegei még mindig tartogathatnak meglepetéseket a modern tudomány számára. Amíg nem kerül elő egy konkrét lelet, addig kénytelenek vagyunk az írnokok szavaira hagyatkozni, akik háromezer évvel ezelőtt, egy távoli sivatagi hágón néztek farkasszemet az ismeretlennel.

A papirusz sorai között felsejlő alakok – legyenek azok hús-vér emberek vagy irodalmi túlzások – továbbra is táplálják a vitát, amely elmossa a határt a történelem és a mitológia között. (1)

(1) - https://www.dailymail.co.uk/sciencetech/article