Háromméteres sárga szemű látogatók: A Zanfretta-elrablás aktái

Az ufókutatás története tele van homályos fényképekkel, bizonytalan szemtanúkkal és megkérdőjelezhető bizonyítékokkal. Azonban kevés olyan e...

Az ufókutatás története tele van homályos fényképekkel, bizonytalan szemtanúkkal és megkérdőjelezhető bizonyítékokkal. Azonban kevés olyan eset létezik, amely annyira dokumentált, annyi fizikai nyomot hagyott maga után, és olyan mélyen megrendítette a közvetlen környezetét, mint Pier Fortunato Zanfretta története.

1978 decemberében, az olaszországi Genova melletti Torriglia fagyos lankáin valami olyasmi történt, ami nemcsak egy egyszerű biztonsági őr életét törte ketté, hanem a mai napig zavarba ejti a nyomozókat és a kutatókat egyaránt. Ez nem csupán egy történet egy repülő csészealjról; ez egy krónika a félelemről, az ismeretlenről és azokról a nyomokról, amelyek ottmaradtak a fagyott földben.

Az egész egy csendes, hideg éjszakán kezdődött, december 6-án. Pier Fortunato Zanfretta, a Val Bisagno biztonsági cég huszonhat éves alkalmazottja rutinfeladatát végezte: magányosan járőrözött Fiat 127-esével a hegyvidéki villák között. A köd sűrű volt, a hőmérséklet jóval fagypont alatt mozoghatott, és a tájra rátelepedett az a különös némaság, amely csak a téli éjszakák sajátja.

Amikor Zanfretta a "Casa Nostra" nevű villa felé hajtott, a motor hirtelen köhögni kezdett, majd minden elektromos berendezés – a fényszórók és a rádió is – felmondta a szolgálatot. A sötétségbe burkolózó férfi kiszállt az autóból, zseblámpát ragadott, és elindult a kert felé, azt gondolva, hogy betörőkkel van dolga. Ami azonban a fénycsóva végén fogadta, arra semmilyen kiképzés nem készíthette fel.

Saját bevallása szerint valaki hátulról megérintette a vállát. Megfordult, abban a hitben, hogy egy támadóval kell szembenéznie, de a látványtól a vér is megfagyott az ereiben. Egy hatalmas, legalább három méter magas lény állt előtte. A bőre pikkelyes volt, mint egy hüllőé, a feje búbján pedig különös, tüskeszerű képződmények sorakoztak. A legfélelmetesebb részletet mégis a szemek jelentették: hatalmas, sárga, háromszög alakú világító pontok, amelyek hipnotikus erővel meredtek rá.

Zanfretta sokkos állapotban menekülni kezdett, vissza az autójához, miközben a háta mögül vakító, forró fény áradt. Remegő kézzel ragadta meg a rádiót, és sikerült kapcsolatba lépnie a központtal. A diszpécser egy artikulálatlanul üvöltő, halálra vált embert hallott a vonal túlsó végén, aki összefüggéstelenül "nem emberi" lényekről kiabált.

Amikor a csendőrség járőrei alig egy órával később megérkeztek a helyszínre, nem egy hősködő biztonsági őrt találtak, hanem egy teljesen összeomlott roncsot. Zanfretta a földön kuporgott, ruhái forróak voltak – annak ellenére, hogy a levegő csontig hatolóan hideg volt –, és nem volt hajlandó elmozdulni. De ami a legmegdöbbentőbb volt, az nem a férfi állapota, hanem a környezet.

A villa melletti fagyott talajon két hatalmas, patkó alakú mélyedést találtak, amelyek körülbelül három méter szélesek voltak. A föld itt nem egyszerűen megnyomódott; a vizsgálatok szerint olyan hatalmas súly nehezedett rá, amit egyetlen földi jármű sem lett volna képes produkálni anélkül, hogy ne hagyna maga után keréknyomokat vagy egyéb gépészeti jeleket. A talaj megperzselődött, a fű és a bokrok pedig úgy festettek, mintha egy hatalmas hősugárzó ment volna el felettük.

A nyomozás során kiderült, hogy Zanfretta nem volt egyedül a látomásával. Az olasz hatóságok legnagyobb megdöbbenésére összesen 52 tanú jelentkezett a környékről, akik azon az éjszakán, pontosan abban az időpontban, furcsa, diszkosz alakú, vakítóan fényes objektumokat láttak cikázni az égen Torriglia felett. A tanúvallomások egybevágtak: a fények némán mozogtak, hirtelen irányt váltottak, majd a hegyek mögött eltűntek. Ez már nem egy magányos ember hallucinációja volt; ez egy tömeges észlelés, amelynek fizikai bizonyítékai beleégtek az olasz földbe.

Zanfretta élete aznap éjjel örökre megváltozott. Az esetet követő hónapokban és években állítása szerint még több alkalommal "vitték el" ezek a lények, akiket ő "Dargos"-nak nevezett el. A szkeptikusok természetesen mentális betegséggel vagy figyelemfelkeltéssel vádolták, de a férfi alávetette magát számos pszichológiai vizsgálatnak és hazugságvizsgálatnak is.

A nátrium-pentotál (úgynevezett igazságszérum) hatása alatt és mélyhipnózisban tett vallomásai során is ugyanazt a történetet ismételte el, ugyanazzal a zsigeri rettegéssel. A hipnózis során részletesen leírt egy hatalmas, technológiával teli belső teret, ahol a lények vizsgálták őt, és ahol egy különös, gömb alakú szerkezetet mutattak neki, amely állítólag az ő világuk tudását tartalmazta.

Ami az esetet kiemeli az átlagos ufó-történetek közül, az az olasz hatóságok reakciója. A csendőrség (Carabinieri) hivatalos jelentést készített, amelyben nem zárták ki az ismeretlen eredetű repülő tárgyak jelenlétét. Antonio Nucchi parancsnok, aki személyesen vezette a helyszíni szemlét, később úgy nyilatkozott, hogy bár nehéz elhinni a földönkívüliek létezését, a talajban talált nyomok és az autó felforrósodott karosszériája olyan fizikai tények voltak, amelyeket nem lehetett a képzelet számlájára írni. Sőt, a későbbi incidensek során Zanfretta pisztolyát is megtalálták: a fegyver csöve meg volt görbülve, és a rajta lévő ujjlenyomatok alapján valaki vagy valami elképesztő erővel csavarta meg az acélt.

Az eset kulturális hatása Olaszországban felért egy kisebb földrengéssel. A televíziók és újságok hetekig foglalkoztak a biztonsági őrrel, akit egyesek prófétának, mások szerencsétlen bolondnak tartottak. Zanfretta azonban soha nem keresett pénzt a történetével. Visszahúzódó maradt, és láthatóan teherként élte meg a rászakadt figyelmet. Azt állította, hogy a lények egyfajta "nagykövetnek" szánták, és egy különös fémdobozt is kapott tőlük, amelyet egy titkos helyen rejtett el a hegyekben. Bár sokan próbálták rábírni, hogy mutassa meg a tárgyat, ő azt mondta, a szerkezet csak az ő érintésére aktiválódik, és veszélyes lehet bárki másra.

Visszatekintve az 1978-as eseményekre, a Zanfretta-elrablás a modern mitológia és a megmagyarázatlan tudomány határán egyensúlyozik. Ott vannak a hideg tények: az 52 szemtanú, a 3 méteres patkó alakú mélyedések, a megmagyarázhatatlan hőhatások és az igazságszérum alatt tett vallomások. És ott van az emberi tényező: egy egyszerű munkásember, akinek az élete egyetlen pillanat alatt vált sci-fibe illő rémálommá. Akár hiszünk a sárga szemű óriásokban, akár a kollektív hisztéria egy különleges formáját látjuk az esetben, Torriglia hegyei között valami olyasmi történt, ami megkérdőjelezi a valóságról alkotott képünket.