Megmozdult a föld Szicíliában: egy egész városrész sodródott a szakadék szélére

Szicília szigete a legtöbbünk képzeletében a végtelen napsütés, a sárgálló citromligetek és a történelem súlyától terhes, patinás épületek f...

Szicília szigete a legtöbbünk képzeletében a végtelen napsütés, a sárgálló citromligetek és a történelem súlyától terhes, patinás épületek földje. Ám a természetnek van egy sötétebb, kiszámíthatatlanabb arca is, amely nem válogat az eszközökben, ha át akarja rendezni a tájat.

Niscemi városa, ez a Caltanissetta megyében fekvő, dombtetőre épült település nemrégiben egy olyan rémálomra ébredt, amely nemcsak az otthonokat, hanem a közösség biztonságérzetét is alapjaiban rengette meg.

Egy pusztító vihar és az azt követő hatalmas földcsuszamlás következtében a város egy része szó szerint a szakadék szélére sodródott, kényszerítve ezerötszáz lakost, hogy hátrahagyva mindenüket, az életüket mentsék.

A katasztrófa előjelei talán ott bujkáltak a hetek óta tartó, szokatlanul heves esőzésekben, de arra senki nem volt felkészülve, hogy a föld, amely generációk óta szilárd alapot biztosított a házaknak, egyszer csak megindul a mélybe. A vihar, amely a Földközi-tenger felől érkezett, nem csupán vizet hozott, hanem a domboldal belső szerkezetének felbomlását is.

A fellazult talaj, képtelenül arra, hogy megtartsa saját súlyát és a ráépült súlyos kőszerkezeteket, hatalmas robajjal indult meg a völgy irányába. Azok, akik a közelben laktak, úgy írták le az eseményt, mintha a föld maga nyögött volna fel a teher alatt, mielőtt a kertek, utak és végül a házak falai megrepedtek és elmozdultak.

A látvány, amely a hajnali órákban a mentőcsapatok elé tárult, egyszerre volt szívszorító és félelemkeltő. Elegáns, többgenerációs családi házak, amelyek egykor a jólétet és a stabilitást szimbolizálták, most groteszk módon megdőlve, félig a semmibe lógva várták a végzetüket.

A betonfalak úgy váltak el az alaptól, mintha papírból lennének, a teraszok pedig, ahol korábban délutáni kávézások zajlottak, most a tátongó mélység felett lebegtek. Nem csupán épületekről van szó; ezek az otthonok emlékeket, családi ereklyéket és egy egész élet munkáját őrizték, amelyek most egyetlen pillanat alatt a sár és a törmelék martalékává válhatnak.

A hatóságok gyors reakciója mentette meg a helyzetet a még nagyobb tragédiától. Az ezerötszáz lakos evakuálása egy ilyen sűrűn lakott, pánikba esett városban logisztikai bravúr volt. Az embereknek gyakran csak perceik maradtak, hogy magukhoz vegyék a legszükségesebb irataikat és gyógyszereiket, mielőtt a rendőrség kordonokkal zárta le a veszélyzónát. Az ideiglenes szállásokon, sportcsarnokokban és rokonoknál elszállásolt családok arca azóta is a bizonytalanságot tükrözi. Sokan nem tudják, lesz-e hová visszatérniük, vagy a házuk a következő esőzésnél végleg követi-e a domboldalt a mélybe.

Ez az eset azonban túlmutat Niscemi határain, és rávilágít egy sokkal szélesebb körű, egész Olaszországot, sőt a mediterrán térséget érintő problémára. A geológusok már régóta figyelmeztetnek arra, hogy a dombtetőkre épült városok és a klímaváltozás okozta extrém időjárási jelenségek találkozása időzített bomba.

A talajerózió, az erdőirtások és a sokszor átgondolatlan urbanizáció együttesen vezettek oda, hogy a földcsuszamlások kockázata drasztikusan megnőtt. Szicília talaja különösen érzékeny; a réteges szerkezetű kőzet és agyagos föld kombinációja a nagy mennyiségű víz hatására kenőanyaggá válik, amin a felső rétegek egyszerűen lecsúsznak.

Niscemi tragédiája emlékeztet minket az emberi építmények törékenységére a természet erejével szemben. Míg mi modern technológiával, betonnal és acéllal próbáljuk megzabolázni a környezetünket, a víz és a gravitáció ősi törvényei végül mindig utat törnek maguknak. A város felett most csend honol, de ez a csend nem a nyugalomé, hanem a feszültségé. A mérnökök és szakértők folyamatosan figyelik a talajmozgásokat, de a kérdés továbbra is ott lebeg a levegőben: megállítható-e a folyamat, vagy a város egy része végleg az enyészeté lesz?

Az evakuáltak között sok az idős ember, akik számára a házuk nemcsak ingatlan, hanem az identitásuk része. Számukra a kilátástalanság a legnehezebb. A fiatalabb generációk pedig azon tűnődnek, vajon van-e jövője egy olyan településnek, ahol a föld szó szerint kicsúszik a lábuk alól. Niscemi története ma még a híradók szalagcíme, de a lakók számára ez egy hosszú és fájdalmas küzdelem kezdete a túlélésért és az újrakezdésért.

A szakadék szélén egyensúlyozó házak látványa mementó marad: a természet nem ellenségünk, de nem is szolgánk, és ha figyelmen kívül hagyjuk a jelzéseit, a következményekkel nekünk kell szembenéznünk, akkor is, ha az a legdrágább kincsünkbe, az otthonunkba kerül.