Százéves rejtély: Kiderült, hogy mi volt a Tutanhamon sírjában talált rejtélyes edényekben

Több mint száz éve foglalkoztatja a régészeket, történészeket és az ókori világ iránt érdeklődőket egy különös, makacs rejtély: mit tartalma...

Több mint száz éve foglalkoztatja a régészeket, történészeket és az ókori világ iránt érdeklődőket egy különös, makacs rejtély: mit tartalmaztak valójában azok az alabástromból készült edények, amelyeket Tutanhamon fáraó sírjában találtak?

Ezek az edények nemcsak finoman megmunkáltak voltak, hanem belsejükben sötét, ragacsos, máig érzékelhető szagú maradványokat is őriztek. Bár már a felfedezés pillanatában nyilvánvaló volt, hogy nem hétköznapi tárgyakról van szó, tartalmuk kiléte évtizedeken át homályban maradt.

A modern tudomány azonban most először kézzelfogható választ kínál, és ez a válasz alapjaiban kérdőjelezi meg az ókori Egyiptom mindennapi életéről alkotott képünket.

Amikor Howard Carter 1922-ben feltárta Tutanhamon sírját a Királyok Völgyében, a világ figyelme elsősorban az aranymaszkra, az ékszerekre és a pompás temetkezési tárgyakra irányult. A sír azonban nemcsak látványos kincseket rejtett, hanem számos olyan használati tárgyat is, amelyek első pillantásra kevésbé tűntek jelentősnek.

Ezek közé tartoztak az alabástrom edények is, amelyekből több tucat került elő. Sok edény feliratos volt, gondosan megmunkált, és egyértelműen a királyi udvarhoz kötődött. Belsejükben azonban egy beszáradt, sötét anyag maradványait találták, amelynek kilétét már akkor is próbálták meghatározni.

Alfred Lucas vegyész, aki Carter munkáját segítette, kizárta, hogy egyszerű parfümökről vagy gyakori kenőcsökről lenne szó. Az akkori analitikai módszerek azonban nem voltak elég érzékenyek ahhoz, hogy pontosan azonosítsák a maradványokat. Így az edények tartalmát hivatalosan "ismeretlenként" könyvelték el, és ez a megjelölés hosszú évtizedeken át fennmaradt. Az alabástrom edények ettől kezdve afféle néma tanúkká váltak: ott voltak a világ leghíresebb sírjában, mégis hallgattak valódi funkciójukról.

A fordulat egy látszólag távoli, ám tudományosan annál jelentősebb lelet vizsgálatával kezdődött. A Yale Egyetem babiloni gyűjteményében őriznek egy ritka egyiptomi alabasztront, amely az i. e. 5. századra, az Akhaimenida-korra datálható. Az edény különlegessége, hogy négy ókori nyelven készült feliratok díszítik, ami kivételes lehetőséget kínál arra, hogy a tárgyat pontos történeti és kulturális kontextusba helyezzék. Dr. Andrew J. Koh és kutatócsoportja ezt az edényt választotta ki részletes kémiai elemzésre, abban a reményben, hogy a modern tudomány segítségével végre szóra bírhatják a hallgatag anyagot. (1)

A kutatás során szerves maradványanalízist alkalmaztak, azon belül is gázkromatográfia–tömegspektrometriát. Ez a módszer lehetővé teszi, hogy rendkívül kis mennyiségű, mikroszkopikus anyagokat is azonosítsanak a molekuláris szerkezetük alapján. Az alabástrom pórusaiba beszívódott anyagok így több ezer év távlatából is "olvashatóvá" váltak. Az eredmények pedig egyértelműek és meglepőek voltak: a mintákban olyan vegyületeket mutattak ki, amelyek kizárólag az ópium jelenlétére utalnak.

A kutatók noszkapint, hidrokotarnint, morfint, tebaint és papaverint azonosítottak. Ezek az alkaloidák együtt alkotják az ópiummák, a Papaver somniferum kémiai ujjlenyomatát. Együttes jelenlétük nem hagy kétséget afelől, hogy az edény egykor ópiumot tartalmazott. Ez volt az első alkalom, hogy egy feliratos egyiptomi alabasztron tartalmát tudományos módszerekkel sikerült azonosítani, ami önmagában is mérföldkőnek számít az egyiptológiában.

A felfedezés jelentőségét tovább növeli, hogy az azonosított kémiai mintázat szinte tökéletesen megegyezik azokkal a nyomokkal, amelyeket korábban ciprusi korsókban találtak. Ezeket a kis kerámiaedényeket már régóta kapcsolatba hozták az ópium kereskedelmével, és a modern vizsgálatok ezt a feltételezést megerősítették. A párhuzam arra utal, hogy az alabástrom edények nem elszigetelt jelenségek voltak, hanem egy szélesebb, elit csere- és ajándékozási hálózat részei, amelyben pszichoaktív anyagok is fontos szerepet játszottak.

A kutatók emlékeztetnek arra is, hogy Egyiptomban, Sedment lelőhelyén már korábban is találtak olyan Újbirodalom kori sírokat, ahol alabástrom edények és ópiumhoz köthető korsók együtt kerültek elő. A Yale-en vizsgált edény és a korábbi leletek között kimutatható "kémiai visszhang" arra utal, hogy az ópium használata és tárolása évszázadokon átívelő hagyomány lehetett az ókori Egyiptomban és a környező térségekben.

Mindez új megvilágításba helyezi Tutanhamon sírjának edényeit is. A sírban talált sötét, ragacsos maradványok fizikai jellemzői – színük, állaguk és szaguk – feltűnően hasonlítanak a beszáradt ópiumlatexhez. Különösen beszédes az a tény, hogy az ókori sírrablók rendkívüli alapossággal kaparták ki ezeknek az edényeknek a belsejét, mintha az utolsó cseppet is el akarták volna távolítani. Ez a gondosság nehezen magyarázható pusztán illatszerek vagy kozmetikumok esetében, egy farmakológiailag értékes anyag azonban bőven megindokolja.

A kutatók hangsúlyozzák, hogy nem állítják: minden alabástrom edény ópiumot tartalmazott. Ugyanakkor a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján "nemcsak lehetséges, hanem valószínű," hogy legalább egy részük ilyen tartalommal bírt. Ez pedig azt jelenti, hogy az ópium nem marginális, ritka szer volt az ókori Egyiptomban, hanem a mindennapi élet és a temetkezési rítusok szerves része.

A leletek arra utalnak, hogy az ópiátok használata kulturálisan elfogadott volt, és nem kizárólag vallási vagy titkos rituálékhoz kötődött. Az ópium szerepet játszhatott a gyógyászatban fájdalomcsillapítóként, nyugtatóként, de akár társas vagy spirituális célokra is. Az, hogy nyomait elit és nem elit sírokban egyaránt megtalálták, azt sugallja, hogy használata elterjedt lehetett a széles társadalmi rétegekben.

Külön figyelmet érdemel az anyagválasztás kérdése is. Az egyiptomi alabástrom, vagyis a kalcit kémiai tulajdonságai rendkívül alkalmassá teszik arra, hogy szerves anyagokat hosszú időn át megőrizzen. Pórusos szerkezete magába zárja a molekulákat, és megvédi őket a teljes lebomlástól. Ez magyarázatot ad arra, miért éppen ezekben az edényekben maradtak fenn az ópium nyomai évezredeken át, míg sok kerámiaedény "némának" bizonyult a kémiai vizsgálatok során. Az alabástrom tehát nemcsak esztétikai, hanem tudatos, funkcionális választás is volt.

A kutatás egyik legfontosabb üzenete, hogy az ókori edényeket nem pusztán műtárgyként kell szemlélnünk. Ezek a tárgyak technológiák voltak: arra tervezték őket, hogy bizonyos anyagokat tároljanak, megőrizzenek és jelöljenek. Ebben az értelemben az alabástrom edények akár az ópiumhasználat vizuális és anyagi jelzői is lehettek, hasonlóan ahhoz, ahogyan ma bizonyos tárgyak egyértelműen utalnak egy-egy szer fogyasztására.

A kutatók szerint a felfedezésnek modern vonatkozása is van. Egy olyan korban, amikor világszerte súlyos opioidválság zajlik, különösen fontos megérteni, hogy az emberiség kapcsolata ezekkel az anyagokkal több ezer évre nyúlik vissza. Az ókori példák nem kínálnak közvetlen megoldásokat a mai problémákra, de segítenek árnyaltabban látni, hogy az ópiátok szerepe mindig is összetett volt: egyszerre gyógyító, társadalmi és kulturális jelentéssel bíró anyagok.

Tutanhamon alabástrom edényei így már nem csupán díszes sírmellékletek vagy megválaszolatlan kérdések tárgyai. A modern tudomány segítségével molekuláris szinten mesélnek az ókori világról, és arra emlékeztetnek, hogy a múlt sokszor jóval összetettebb – és meglepőbb –, mint ahogyan azt korábban gondoltuk. (2)

(1) - https://scholarlypublishingcollective.org/
(2) - https://news.yale.edu/2025/11/11/new-di