A jóslat, amely nem teljesült - Egy UFO-kultusz, amit még a tudomány is vizsgált

Kevés pszichológiai munka volt olyan hatással a társadalomtudományokra, mint a When Prophecy Fails (Amikor a jóslat csődöt mond), amely 1956...

Kevés pszichológiai munka volt olyan hatással a társadalomtudományokra, mint a When Prophecy Fails (Amikor a jóslat csődöt mond), amely 1956-os megjelenése óta a kognitív disszonancia-elmélet egyik alappillérének számít.

Leon Festinger, Henry Riecken és Stanley Schachter klasszikus könyve egy amerikai UFO-kultusz történetét mutatta be, amelynek tagjai – ahelyett hogy feladták volna hitüket, miután jóslatuk nem teljesült – még erősebben ragaszkodtak meggyőződésükhöz. A mű hosszú évtizedeken át tankönyvi példaként szerepelt arra, hogyan reagálnak az emberek, amikor saját hiedelmeik ütköznek a valósággal.

Ám most, hetven évvel később, egy új akadémiai vizsgálat alapjaiban kérdőjelezi meg a legendás kutatás pontosságát és etikusságát. Thomas Kelly, független kutató friss tanulmánya szerint a jól ismert történet sok eleme vagy téves, vagy manipulált megfigyeléseken alapult, sőt, a kutatók időnként maguk is aktívan beavatkoztak a kultusz működésébe.

Egy UFO-kultusz születése

A történet középpontjában Dorothy Martin, egy chicagói háziasszony állt, aki a beszámolók szerint földönkívüli lényektől kapott üzeneteket. Martin úgy vélte, kapcsolatban áll a "járőröknek" nevezett idegen civilizációval, amely figyelmeztette az emberiséget egy közelgő apokalipszisre. Mellette két legközelebbi támogatóját, Charles és Lillian Laugheadet találjuk: ők segítettek megszervezni azt a kis, de lelkes követői csoportot, amely hamarosan "küldetésként" tekintett Martin üzeneteire.

A prófécia így szólt: 1954. december 21-én hatalmas özönvíz pusztítja el a Föld nagy részét, de a hűséges híveket az idegenek kimentik – még a katasztrófa előtt.

A történet idővel a sajtóba is bekerült, és felkeltette a Minnesotai Egyetem pszichológusainak figyelmét. Festinger és csapata részvétel-megfigyelés módszerével követték a kultusz működését: csatlakoztak a csoporthoz, részt vettek összejöveteleiken, és dokumentálták a viselkedésüket.

Aztán elérkezett a nagy nap.

A jóslat természetesen nem vált valóra. A világ nem pusztult el, a tagok pedig ott ültek Martin nappalijában, várva a megmentő űrhajót.

És ekkor következett be az, amit Festinger úgy értelmezett, mint a kognitív disszonancia tankönyvi példáját: ahelyett, hogy a csoport feloszlott volna, a tagok megmagyarázták a kudarcot – és még erősebben próbálták terjeszteni hitüket.

A könyv szerint a kudarc megerősítette, nem pedig gyengítette a hitet.

A klasszikus álláspont: így született a kognitív disszonancia

A When Prophecy Fails sikere óriási volt. Nem csupán a nagyközönség figyelt fel rá, hanem a tudományos közösség is. Festinger egy évvel később megjelentette monumentális művét, az A Theory of Cognitive Dissonance-t, amely máig a pszichológia egyik legtöbbet idézett munkája.

A koncepció lényege szerint, amikor az emberi hiedelmek és a tapasztalatok összeütközésbe kerülnek, erős belső feszültség – disszonancia – keletkezik. Ezt pedig nem a hit feladásával, hanem inkább valamilyen magyarázattal vagy új értelmezéssel igyekszünk feloldani.

A könyv UFO-kultusza így került be a pszichológiai alapmítoszok közé: a disszonancia fogalmának "tökéletes" példájaként.

Az új vizsgálat: vajon mennyiben volt igaz az egész?

Thomas Kelly politikatudós, aki eredetileg csupán érdeklődésből olvasta el a When Prophecy Fails-t. Ám ahogy egyre jobban beleásta magát a történetbe, "egyre több vészcsengő szólalt meg" – ahogy ő fogalmaz. Kelly átvizsgálta az időszak sajtóanyagain túl az egyik szerző eredeti jegyzeteit, valamint az érintettek későbbi életútját is. Így állította össze azt a kritikus elemzést, amely alapjaiban kérdőjelezi meg a korábbi beszámolót. (1)

1. A könyv belső ellentmondásai

Kelly szerint a szerzők gyakran olyan anekdotákat írtak le, amelyek épp ellentmondtak fő állításaiknak. Ha például azt hangsúlyozták, hogy a csoport tagjai nem próbáltak téríteni, a következő fejezetben már egy könyvkiadóról beszéltek, amelynél a tanításokat szerették volna megjelentetni.

2. A kutatók beavatkozása

Ez a legsúlyosabb vád.

A most elérhetővé vált eredeti jegyzetekből kiderül: a kutatók nem csupán passzív megfigyelők voltak. Kelly szerint többször aktívan manipulálták a csoportot:

• Henry Riecken időnként "földönkívüli küldöttnek" adta ki magát.
• A kutatócsoport más tagjai hamis pszichikus üzeneteket közvetítettek.
• Egy alkalommal két megfigyelő még a gyermekvédelmi hatóságokkal is kapcsolatba lépett, ami tovább fokozta a csoport bizonytalanságát és reakcióit.

Ez súlyos etikai vétség: a résztvevő-megfigyelés szabályai szerint a kutatók nem alakíthatják a vizsgált csoport viselkedését.

3. A történet utóélete más képet mutat

Kelly nyomon követte Martin későbbi életét is, aki "Sister Thedra" néven új spirituális mozgalmat alapított. Továbbra sem mondott le a földönkívüliekről és a próféciákról, de később már jóval árnyaltabban értelmezte saját korábbi jóslatát: azt állította, talán nem fizikai, hanem "spirituális felemelkedést" kellett volna érteni alatta. Egyes követői pedig már nem is ismerték az 1954-es kudarc történetét.

Vitatott, de nem mindenki szerint cáfolat

Kelly kutatása természetesen komoly hullámokat vetett. Aaron Gulyas, UFO-jelenségekkel foglalkozó történész szerint érdekes ugyan a kritika, de nem biztos, hogy teljesen megdönti a klasszikus mű állításait. Gulyas úgy véli, hogy Kelly talán túlságosan a térítés témájára összpontosít, és kevésbé arra, hogy a központi szereplők hite valóban tovább mélyült a kudarc után.

Emellett szerinte az etikai problémák – bármennyire is súlyosak – még nem feltétlenül érvénytelenítik a kognitív disszonancia elméletét, amelyet azóta számos más kutatás is támogatott.

Miért nem derült fény hamarabb a hibákra?

Kelly szerint a tudományos közösség részben azért fogadta el kritikátlanul a történetet, mert nem vizsgálta meg a nyilvánosan elérhető forrásokat, például újságcikkeket vagy a kultusz tagjaival készült későbbi interjúkat. Pedig Martin és a Laughead házaspár is viszonylag ismert személyiségek maradtak a paranormális és UFO-körökben, így nem lett volna nehéz utánanézni állításaiknak.

A kutató rámutat, hogy a szerzők és fizetett megfigyelőik a csoport mintegy harmadát tették ki – ami szintén torzíthatta a természetes dinamikát.

Ilyen előzmények mellett nem meglepő, hogy Kelly párhuzamot von más, később vitatottá vált pszichológiai kísérletekkel – például a Stanfordi börtönkísérlettel, amelyről 2019-ben derült ki, hogy nagyrészt előre megírt forgatókönyvre épült.

Mit jelent ez a tudomány számára?

Kelly munkája nem azt állítja, hogy a kognitív disszonancia nem létező vagy hibás koncepció lenne. Inkább arra világít rá, hogy a pszichológia klasszikus esettanulmányai közül több is sokkal ingatagabb lábakon áll, mint ahogyan azt évtizedeken át feltételeztük.

A történet tanulsága kétirányú:

1. A tudományos módszerek és etikai normák fejlődnek, így a régi kutatásokat időről időre újra kell értékelni.
2. A társadalomtudományokban különösen könnyű belesodródni olyan helyzetekbe, ahol a kutató hatása önmagában is megváltoztatja a vizsgált jelenséget.

Ahogy Gulyas fogalmaz: "A kritikus újraértékelések hasznosak, mert a tudomány élő, változó rendszer."

Amikor a mítoszok mögé nézünk

A When Prophecy Fails évtizedeken át nemcsak pszichológiai tankönyvek alappillére volt, hanem egyfajta kulturális ikon is: a kudarcba fulladt világvége-próféciák archetipikus története.

Kelly új kutatása nem feltétlenül rombolja le ezt az örökséget, de kétségtelenül árnyalja. A mítosz mögött egy sokkal összetettebb és problematikusabb kép rajzolódik ki – olyan, amelyben a kutatók szerepe korántsem volt annyira objektív vagy passzív, mint ahogy azt a könyv sugallta.

A kérdés most már az: vajon a pszichológia képes lesz-e új, etikusabb és átláthatóbb módszerekkel megvizsgálni azokat a jelenségeket, amelyekhez a klasszikus művek egykor támpontot nyújtottak?

Egy biztos: amikor a jóslat hibázik, az még nem feltétlenül a hit végét jelenti. De amikor a tudomány hibázik, az arra figyelmeztet, hogy mindig érdemes újraolvasni a régi történeteket – immár kritikus szemmel. (2)

(1) - https://onlinelibrary.wiley.com/doi/
(2) - https://thedebrief.org/alarm-bells