Az UFO-k és a földönkívüliek körüli történetek évtizedek óta izgatják az emberiség fantáziáját. Az űrkutatás korában, amikor már a Mars fels...
Az UFO-k és a földönkívüliek körüli történetek évtizedek óta izgatják az emberiség fantáziáját. Az űrkutatás korában, amikor már a Mars felszínét vizsgáljuk és távoli galaxisokat figyelünk meg, az UFO-balesetek továbbra is megosztó és rejtélyes témát jelentenek.
Az olyan híres esetek, mint a roswelli incidens, világszerte ismertek, de számos kevésbé ismert történet is létezik, amelyek ugyanilyen lenyűgözőek és kérdéseket vetnek fel az idegen technológiákról, valamint a kormányzati titkolózásokról.
Az 1962-es Las Vegas-i UFO-robbanás
Az UFO-balesetek történetében az egyik legkülönösebb és kevésbé ismert eset 1962. április 18-án történt, amikor egy rejtélyes objektum száguldott végig az Egyesült Államok felett, majd Las Vegas közelében, a Nellis Légibázis területén eltűnt. Az eset New York államban, Oneida városában kezdődött, ahol katonai radarok egy gyorsan mozgó, azonosítatlan tárgyat észleltek, amely nyugati irányba tartott. Az objektum mozgását számos állam – köztük Colorado, Kansas és Arizona – lakói is nyomon követték, akik egy izzó vörös gömböt vagy "lángoló kardot" láttak, amely időnként olyan fényesen ragyogott, hogy az éjszakát nappallá változtatta.
A legmegdöbbentőbb beszámoló a utahi Eureka városából érkezett, ahol az objektum állítólag leszállt, és jelentős elektromos zavarokat okozott, mielőtt újra a levegőbe emelkedett. Az objektum hangtalanul mozgott, ami különösen szokatlan volt, tekintve a hatalmas fényerejét és sebességét. Az arizonai Luke Légibázis vadászgépeket küldött az objektum elfogására, de mire az Nevadába ért, Reno felé haladt, majd Las Vegas irányába fordulva valami rendkívüli történt. A szemtanúk hatalmas robajt és vakító fényfelvillanást észleltek, majd az objektum eltűnt a radarokról, valahol a Nellis Légibázis közelében, a Las Vegas-i fények mögött húzódó sivatagban.
A Clark megyei seriff hivatalát elárasztották a rémült lakosok hívásai, akik robbanásra gyanakodtak. A seriff keresőcsapatot küldött a területre, de semmilyen lezuhant repülőgép nyomát nem találták, és a környékbeli repterek sem jelentettek eltűnt gépet. A hivatalos magyarázat szerint egy meteor robbant fel a levegőben, amit a hadsereg is gyorsan megerősített. A Las Vegas Sun másnap egy rövid cikket közölt "Ragyogó vörös robbanás villan fel Las Vegas egén" címmel, és az eset hamarosan feledésbe merült.
Kevin Randle kutatásai és a rejtély mélyülése
Évtizedekkel később Kevin Randle UFO-kutató újra elővette az ügyet, és a Kék Könyv Projekt (Project Blue Book) nyilvánosságra hozott dokumentumaiban, valamint szemtanúkkal készített interjúkban kezdett kutakodni. Az eredmények számos furcsaságot tártak fel. Például Herman Gordon Shields kapitány, aki egy C-119-es repülőgépet vezetett az incidens éjszakáján Utah felett, arról számolt be, hogy egy szivar alakú, rendkívül fényes objektumot látott, amelynek alsó része magnéziumtűzhöz hasonlóan ragyogott, míg felső része sárgás színben pompázott. Shields határozottan állította, hogy ez nem meteor volt.
Egy másik beszámoló Bob Robinson és Floyd Evans szemtanúktól származik, akik egy utahi autópályán haladva látták az objektumot alacsonyan repülni. Egy lángoló hengert figyeltek meg, amelynek oldalán "ablaksorok" volt látható, és az objektum megközelítésekor autójuk motorja leállt. Az objektum rövid ideig lebegni látszott felettük, majd továbbhaladt, mire az autó motorja újra beindult. Más szemtanúk is arról számoltak be, hogy az objektum intelligens irányítás alatt állt, mivel kanyarodott, lassított, gyorsított, sőt még meg is állt – olyan mozgásokat végezve, amelyeket egy meteor nem képes végrehajtani.
Randle kutatásai során további ellentmondásokra bukkant. A hivatalos jelentésekben a Nellis Légibázis először "azonosítatlan" objektumként jelölte az esetet, de később "tudományos elemzéshez elégtelen adatok" címkével látták el, anélkül, hogy részletes magyarázatot adtak volna. A jelentések időpontjai is manipulatívnak tűntek: a utahi és nevadai eseteket különböző napokra datálták, holott azok perceken belül történtek. Randle szerint ez szándékos megtévesztés volt, hogy az esetet két különálló eseményként tüntessék fel. A hivatalos magyarázatok is változtak: hol meteor, hol időjárási ballon, hol U-2-es kémrepülőgépként azonosították az objektumot, noha ezek egyike sem illett a szemtanúk beszámolóihoz.
Randle könyvében, az A History of UFO Crashes-ben azt állítja, hogy a hadsereg szándékosan próbálta elbagatellizálni az esetet, figyelmen kívül hagyva azokat a bizonyítékokat, amelyek nem illettek a meteor-elméletbe. Szerinte egy idegen űrhajó zuhanhatott le Las Vegas közelében, és a kormányzat ezt titkolta el. Egyes konspirációs teóriák még azt is feltételezik, hogy a vadászgépek lőtték le az objektumot, és ez okozta a robbanást. A kérdés, hogy vajon valóban egy földönkívüli jármű zuhant-e le, vagy csupán egy ritka természeti jelenség történt, a mai napig megválaszolatlan.
Az 1952-es Spitzbergák-incidens
A következő eset a hideg és távoli Spitzbergák (ma Svalbard) szigetcsoporton történt, Norvégia északi részén, az Északi-sarkvidéken. Ez a zord, gleccserekkel borított terület 1952-ben vált egy különös UFO-baleset helyszínévé. A történet szerint egy norvég vadászgép-osztag nyári manővereket végzett a Hinlopen-szoros felett, amikor a rádióik hirtelen elnémultak, és a radar egy gyorsan közeledő, azonosítatlan objektumot észlelt. A pilóták nem láttak semmit szabad szemmel, de Olaf Larsen kapitány állítólag észrevett egy 40-50 méter átmérőjű, fémes korongot, amely a havas tájban landolt. A korongon gépek, kábelek és egy törött pilótafülke is látható volt.
Egy expedíciót küldtek a helyszínre, és a német Saarbrücker Zeitung beszámolója szerint egy 48,88 méter átmérőjű, kerek, távirányítású repülő tárgyat találtak, amely acélból készült, és ismeretlen fémötvözetet tartalmazott. A korongon 46 automatikus fúvóka helyezkedett el, amelyek egy plexiüvegből készült központi gömb körül forogtak, tele mérő- és vezérlőberendezésekkel. A műszerek orosz szimbólumokat tartalmaztak, ami miatt kezdetben azt feltételezték, hogy a tárgy szovjet eredetű. Azonban a norvég szakértők később kijelentették, hogy a korong anyaga és technológiája nem földi eredetű, mivel semmilyen ismert eljárással nem lehetett megmunkálni, és ellenállt a szélsőséges hőmérsékleteknek és vegyszereknek.
A történet később még fantasztikusabb fordulatot vett. Hans Larsen Løberg norvég tudós állítólag azt nyilatkozta, hogy a korong nem a Spitzbergákon, hanem a német Helgoland szigetén zuhant le, és nem tartalmazott hagyományos motort, szegecseket vagy csavarokat. Azt is állította, hogy a jármű mágneses erőkkel működött, és egy "sugárfegyvert," valamint hét, felismerhetetlenségig összeégett holttestet találtak benne. Ezek a testek állítólag 25-30 év körüli férfiak voltak tökéletes fogsorral, és a hajó belsejében "háromszor nehezebb vizet" és ismeretlen írású könyveket találtak. A baleset okaként Løberg azt feltételezte, hogy az amerikai hidrogénbomba-kísérletek zavarták meg a korong működését.
Az eset azonban sok szempontból ellentmondásos. Ole Jonny Brænne norvég UFO-kutató szerint az egész történet egy átverés, amelyet a korabeli sajtó és fantáziadús beszámolók fújtak fel. Nincs konkrét bizonyíték, amely alátámasztaná az esetet, és a különböző beszámolók gyakran ellentmondanak egymásnak. Míg néhányan úgy vélik, hogy egy valódi idegen űrhajó zuhant le, mások szerint a történet csupán a hidegháborús paranoia és a korabeli UFO-láz terméke. A Spitzbergák-incidens továbbra is megosztja a kutatókat, és a hozzá kapcsolódó részletek idővel egyre inkább legendává váltak.
Az 1974-es Carbondale-i incidens
1974. november 9-én este a pennsylvaniai Carbondale kisvárosában különös események sora vette kezdetét. Három tinédzser – John Lloyd (14), William Lloyd (16) és Robert Gillette (15) – egy parkban játszott, amikor egy "hullócsillagszerű" tüzes objektumot láttak átsuhanni a közeli Salem-hegy felett, majd a fák mögött lezuhanni, szikrákat szórva és sípoló hangot kiadva. A kíváncsi fiúk a helyszínre siettek, és rájöttek, hogy az objektum egy szénbánya gödrébe zuhant, amely vízzel volt tele. A vízben egy furcsa, körülbelül 20 méterre a parttól lévő tárgyat láttak, amely kísérteties fénnyel izzott. A fiúk szerint a tóból sziszegő hang hallatszott, mintha "valaki egy cigarettát dobott volna a vízbe".
A rendőrség kezdetben átverésnek gondolta a hívást, de azért kiküldött egy járőrt. Meglepetésükre a rendőrök is észlelték a víz alatti izzást, és a fiúk állították, hogy a tárgy helyzete megváltozott azóta, hogy először jelentették. A rendőrség lezárta a területet, és bár még mindig tréfára gyanakodtak, az egyik rendőr állítólag négyszer rálőtt a vízben lévő tárgyra, de ez semmilyen hatást nem váltott ki. A fény egy körülbelül 5 láb átmérőjű, gömb alakú tárgyból származott, amely fehér-sárgásan pulzált. A rendőrség eleinte lezuhant repülőgépre gyanakodott, de a fiúk leírása és a tárgy sebessége ezt az elméletet cáfolta. Más ötletek, például egy meteorit vagy szovjet rakéta sem tűntek meggyőzőnek, különösen egy rendőrségi jelentés fényében, amely szerint egy csónak, amelyet a tárgy megvizsgálására küldtek, azt látta, hogy a fény hirtelen megindult feléjük, majd visszahúzódott.
Másnap reggelre az izzás megszűnt, de a hír egy "UFO-balesetről" gyorsan elterjedt, és a rendőrségnek nehézséget okozott az összegyűlt kíváncsiskodók távol tartása. A rendőrség kapcsolatba lépett J. Allen Hynek UFO-kutatási Központjával, aki azt javasolta, hogy a tárgy valószínűleg egy meteor vagy meteorit-töredék, és Geiger-számlálóval vizsgálják a helyszínt. Hynek egy UFO-kutatót is küldött a helyszínre, ahogy M.J. Graeber, a philadelphiai UFORIC alapítója is megérkezett. Az esemény ekkorra hatalmas érdeklődést váltott ki, és a városba vezető utakon forgalmi dugók alakultak ki.
Graeber szerint a helyszín kaotikus volt, és a pletykák gyorsan terjedtek. Egyesek azt állították, hogy a hadsereg titokban elszállította a tárgyat egy tehervagonon vagy helikopterekkel, és hogy a rendőrség és a kutatók nem kezelték hatékonyan az ügyet. Graeber maga is egy ostoba pletyka középpontjába került, miszerint kormányzati ügynök vagy álruhás légierő tiszt lenne. A valóságban azonban csak egy UFO-kutató volt, aki két éve foglalkozott hasonló esetekkel.
A tűzoltóság megpróbálta kiszivattyúzni a vizet a tóból, de a törmelék és az iszap miatt ez lassú és eredménytelen volt. Egy mágneses daru használata is kudarcot vallott, és végül egy Mark Stamey nevű búvárt hívtak, hogy vizsgálja meg a tárgyat. Stamey visszatért egy 12 hüvelykes bányászlámpával, mire Robert Gillette bevallotta, hogy a lámpát ő dobta a vízbe, hogy megijessze a nővérét. Bár a másik két fiú kitartott amellett, hogy valóban láttak egy objektumot lezuhanni, a hír gyorsan elterjedt, hogy az egész csak kitaláció volt. A csalódott tömeg eloszlott, és a kutatók is távoztak.
Az eset azonban nem ért itt véget. Évekkel később Gillette visszavonta vallomását, és azt állította, hogy valami nagyobb dolgot húztak ki a tóból, bár nem hisz az idegenekben, és inkább szovjet technológiára gyanakszik. Számos szemtanú is állította, hogy egy nagy, katonai kísérettel rendelkező teherautót láttak a tó közelében, ami tovább táplálta a konspirációs elméleteket. A Carbondale-i incidens máig megosztja az embereket: egyesek szerint csak egy tinédzserek által kitalált tréfa volt, míg mások úgy vélik, hogy valami valóban lezuhant, és a lámpa csak a titkolózás része volt.
Az 1986-os Dalnyegorszk-incidens
Az utolsó eset a távoli orosz bányavárosban, Dalnyegorszkban történt 1986. január 29-én. A város lakói egy vöröses, izzó gömböt figyeltek meg az égen, amely körülbelül 200 kilométer/órás sebességgel haladt, és fémes felülettel rendelkezett, amely "forró rozsdamentes acélhoz" hasonlított. Az objektum hangtalanul mozgott, és az Izvesztkovaja-hegy (más néven 611-es magaslat) felé tartott, ahol hirtelen lezuhant, hatalmas fényfelvillanást okozva, de robbanás hangja nélkül. A távolból úgy tűnt, mintha erdőtűz lángolna a hegyen.
Néhány nappal később a Tudományos Akadémia kutatói megvizsgálták a helyszínt, és egy megégett kör alakú területet találtak, tele fémdarabokkal, hálóval, gyöngyökkel és egy furcsa fekete filmréteggel. A helyszínen szokatlan mágneses jeleket mértek, és egy ismeretlen kémiai szagot észleltek. A talált anyagok elemzése még több rejtélyt hozott felszínre: a gyöngyök ólmot, szilíciumot, aranyat és vasat tartalmaztak, de hevítéskor titániummá és molibdénné változtak. A hálós anyag mikroszkopikus szén- és fémrostokból állt, amelyeket semmilyen ismert technológiával nem tudtak előállítani, és rendkívül ellenálló volt savaknak és oldószereknek.
A dalnyegorszki esetet később a Szovjetunió elhallgatta, és csak az 1990-es években került a nemzetközi figyelem középpontjába, például egy 1995-ös Sightings című tévéműsorban. A területen az eset után számos UFO-észlelést jelentettek, és néhányan azt állították, hogy a hegy felett lebegő objektumok fénycsóvákkal pásztázták a területet, mintha keresnének valamit. Bár az eset lenyűgöző, a fizikai bizonyítékok nagy része eltűnt az évek során, így nehéz eldönteni, hogy valóban idegen technológiáról volt-e szó, vagy csupán egy szovjet kísérleti eszköz balesetéről.
Az UFO-balesetek története tele van izgalmas, de gyakran megfoghatatlan részletekkel. A négy eset mindegyike lenyűgöző beszámolókat és lehetséges bizonyítékokat kínál, ám egyikük sem szolgáltatott elegendő konkrét bizonyítékot ahhoz, hogy egyértelműen igazolja az idegen eredetet. Az ellentmondásos hivatalos magyarázatok, a szemtanúk beszámolói és a titkolózás gyanúja mind hozzájárulnak ahhoz, hogy ezek az esetek a mai napig viták tárgyát képezzék.
Vajon valóban földönkívüli űrhajók zuhantak le ezeken a helyszíneken, vagy csak a hidegháborús paranoia és a képzelet játéka hozta létre ezeket a történeteket? A válasz talán örökre rejtély marad.
