A Dionne-ötös ikrek: Csoda és tragédia a nagy gazdasági világválság idején

1934. május 28-án, a hajnali órákban egy különleges telefonhívás érkezett a kanadai Ontario tartományban található North Bay Nugget szerkesz...

1934. május 28-án, a hajnali órákban egy különleges telefonhívás érkezett a kanadai Ontario tartományban található North Bay Nugget szerkesztőségébe. Leon Dionne azért hívta a helyi újságot, hogy megtudja, mennyibe kerülne egy születési hirdetés megjelentetése az öccse, Oliva Dionne öt leánygyermeke számára, akik ugyanazon a napon, egyetlen szülés során jöttek világra.

Az Yvonne, Annette, Cécile, Émilie és Marie névre keresztelt egypetéjű ikrek születése igazi orvosi csodának számított, hiszen a világ korábban alig látott ehhez fogható esetet. Az ötös ikrek története hamarosan globális szenzációvá vált, ám a hírnév és a figyelem súlyos árat követelt tőlük és családjuktól.

Csodababák születése a válság közepén

Elzire Dionne, az ötös ikrek édesanyja két hónappal korábban, idő előtt hozta világra gyermekeit a család apró, elszigetelt farmházában, a francia kanadai Corbeil faluban. A szülést bábák és a helyi orvos, Allan Roy Dafoe segítette. Az újszülöttek együttesen mindössze 13 font 6 unciát, vagyis körülbelül 6 kilogrammot nyomtak. A nagy gazdasági világválság idején, amikor a világ a gazdasági összeomlás és a munkanélküliség súlya alatt roskadozott, az ötös ikrek túléléséért folytatott küzdelem reménysugarat jelentett milliók számára. Ők lettek az első olyan ötös ikrek, akik túlélték a csecsemőkort.

A Dionne családnak már öt idősebb gyermeke volt, így az öt újszülött érkezése hatalmas anyagi terhet jelentett. Oliva Dionne, az apa, nehéz döntés előtt állt, amikor promóterek felajánlották, hogy fizetnek neki, ha a babákat bemutathatják a Chicagói Világkiállításon. Bár vonakodva, de beleegyezett, ám hamarosan visszalépett a szerződéstől. Az ontariói kormány azonban közbelépett, és a "védelmük" érdekében az ikreket állami gondozásba vette. A gyermekeket egy külön erre a célra épített intézménybe, az úgynevezett Quintlandbe helyezték, amely hamarosan turistalátványossággá vált.

Quintland: Az ikrek "bébiállatkertje"

Quintland, amely a család otthonától nem messze, Corbeilben épült, valóságos karneváli attrakcióvá nőtte ki magát. 1934 és 1943 között közel hárommillió látogató érkezett, hogy megtekintse az ikreket, akik egy drótkerítés mögött játszottak, miközben a kíváncsi szemek figyelték őket. 1936-ban egy patkó alakú megfigyelőgaléria is épült, amelynek üvegablakain keresztül a látogatók a játszótéren szórakozó kislányokat nézhették. A területen ajándékboltok, fotósok és szuvenírárusok jelentek meg, és Quintland hamarosan Kanada egyik legnagyobb turisztikai látványossága lett, vetekedve a Niagara-vízeséssel.

Az ikrek népszerűsége hatalmas gazdasági hasznot hozott Ontario tartománynak. Becslések szerint 1938-ra az ötös ikrek 500 millió kanadai dollár értékű "vagyont" jelentettek a tartománynak, évente 25 millió dollár turisztikai bevételt generálva. A környező városok, például North Bay és Callander, virágzó központokká váltak, ahol új utak, szállodák és üzletek épültek a látogatók kiszolgálására. A tartomány még az üzemanyagadót is megemelte a megnövekedett forgalom miatt.

Ám a csillogás mögött a valóság sokkal sötétebb volt. Az ikreket, akiket "csodababáknak" neveztek, valójában egy "bébiállatkertben" mutogatták. Gyermekkoruk nagy részét a családjuktól elválasztva töltötték, állandó megfigyelés és tudományos kísérletek tárgyaként. A nővéreknek alig volt kapcsolatuk szüleikkel és idősebb testvéreikkel, és a Quintland nővéreit arra utasították, hogy ne mutassanak irántuk szeretetet, mert az "elkényeztetheti" őket. Cécile később így fogalmazott egy 1984-es interjúban: "Azért haragudtam mindenkire, ahogyan felnőttünk. A születésünk balesete miatt nem emberként kezeltek minket."

A szülők küzdelme és a közvélemény változása

Az ikrek szülei, Oliva és Elzire Dionne, hosszú jogi harcot vívtak, hogy visszaszerezzék gyermekeiket. A közvélemény kezdetben ellenük fordult, különösen azután, hogy Oliva aláírta, majd felbontotta a Chicagói Világkiállításra vonatkozó szerződést. Az ontariói kormány 1935-ben elfogadta a Dionne Ötös Iker Gyámsági Törvényt, amely az ikreket 18 éves korukig a tartomány különleges "védenceivé" tette. Ez idő alatt a szülők csak korlátozottan láthatták gyermekeiket.

A második világháború kitörése 1939-ben csökkentette a Quintland látogatószámát, mivel az üzemanyag- és gumi korlátozás beveztése megnehezítette az utazást. A közvélemény fokozatosan a szülők pártjára állt, és 1941-ben az ontariói kormány úgy döntött, hogy az ikreket visszaadja a családnak. 1943-ban, miután Allan Roy Dafoe orvos tüdőgyulladásban elhunyt, Quintland végleg bezárt, és a család egy új, 19 szobás házba költözött, amelyet az ikrek vagyonkezelői alapjából finanszíroztak.

Azonban az újraegyesülés nem hozott boldogságot. Az ikrek, akik kilencévesen tértek vissza szüleikhez, nehezen alkalmazkodtak az új élethez. A "Nagy Ház" – ahogy a kúriát nevezték – számukra "a legszomorúbb otthon" volt, ahol valaha éltek. Később azt állították, hogy édesanyjuk időnként megütötte őket, és apjuk bántalmazta őket, bár ezeket az állításokat idősebb és fiatalabb testvéreik tagadták.

A vagyonkezelői alap és a veszteségek

Az ikrek számára létrehozott vagyonkezelői alap, amely a Quintland és a kapcsolódó reklámbevételek kezelésére szolgált, rosszul lett felhasználva. Mire a nővérek 21 évesen, 1955-ben hozzáfértek a pénzükhöz, a kezdeti összegből mindössze 800 000 kanadai dollár maradt. Bár ez akkoriban jelentős összegnek számított, az alap nagy részét a Quintland működési költségeire és a személyzet fizetésére fordították. A nővéreknek szigorúan szabályozott kifizetési rendszert állítottak fel, hogy a vagyonuk évtizedekig kitartson, de ez nem akadályozta meg a későbbi pénzügyi nehézségeket.

Émilie 1954-ben, 20 évesen epilepsziás rohamok következtében elhunyt, ami mélyen megrázta a testvéreket. Marie 1970-ben, 35 évesen halt meg egy vérrög miatt. A megmaradt három nővér, Annette, Cécile és Yvonne, az 1990-es évekre szinte teljesen elszegényedett, mivel a vagyonuk jelzálogkölcsönökre, házfelújításokra és jogi költségekre ment el. 1998-ban, hosszas jogi csata után, a nővérek 4 millió kanadai dolláros kártérítést kaptak az ontariói kormánytól, amely hivatalosan is bocsánatot kért tőlük a gyermekkorukban elszenvedett kizsákmányolásért.

A Dionne-ötös ikrek öröksége

Yvonne 2001-ben rákban hunyt el, Cécile pedig 2025-ben, hosszú betegség után távozott, így ma már csak Annette él az ötös ikrek közül. Történetük azonban tovább él a North Bayben található Dionne Ötös Iker Múzeumban, amely a szülőházukban kapott helyet. A múzeumot az 1960-as években nyitották meg, és bár 2015-ben a magas működési költségek miatt majdnem bezárt, a helyiek és a nővérek kiállása megmentette. 2018-ban a kanadai kormány a nővérek születését "nemzeti történelmi jelentőségű" eseményként ismerte el.

A Dionne-ötös ikrek története egyszerre lenyűgöző és szívszorító. Gyermekkoruk a nagy gazdasági világválság idején reményt adott a világnak, de a hírnév és a kizsákmányolás hosszú árnyékot vetett életükre. Ahogy Sarah Miller, "A Dionne-ötös ikrek csodája és tragédiája" című könyv szerzője fogalmaz: "Nem ismerték a szót, de kizsákmányolás alatt nőttek fel, és később rádöbbentek erre." Szüleik pedig egész életükben küzdöttek azért, hogy gyermekeiket visszaszerezzék, akik sok szempontból árucikké váltak.

A Dionne-ötös ikrek öröksége ma is emlékeztet arra, hogy a hírnév és a csoda mögött gyakran mély emberi tragédiák rejlenek. Történetük nemcsak az orvostudomány és a társadalom történetének része, hanem egy figyelmeztetés is: a gyermekeket soha nem szabad szenzációként vagy profitszerzési eszközként kezelni. (1)

(1) - https://www.smithsonianmag.com/history/