Ez a valóság, vagy csupán fantázia? A Queen "Bohemian Rhapsody" című dalának halhatatlan sorai többet rejtenek, mint puszta létfil...
Ez a valóság, vagy csupán fantázia? A Queen "Bohemian Rhapsody" című dalának halhatatlan sorai többet rejtenek, mint puszta létfilozófiai elmélkedést - ezek az agy egy alapvető kérdését érintik, amely minden pillanatban előtérbe kerül.
Miközben a szemünkből érkező vizuális adatok áradnak, és a képzeletből származó mentális képek felbukkannak, az agy folyamatosan értékeli, hogy mi valóságos, és mi nem. Habár az agyi vizsgálatok azt mutatják, hogy valami elképzelése és tényleges érzékelése hasonló idegi mintázatokat aktivál, ezek az élmények mégis teljesen különbözőnek tűnnek. Mi teszi lehetővé, hogy meghúzzuk ezt a létfontosságú különbséget?
Friss kutatások rávilágítanak arra, hogyan szűri az agy az érzékelést a képzelettől, és egy "valóságküszöbre" utalnak, amely elválasztja a valóságot a nem valóságostól. Ez a mechanizmus nemcsak a mindennapi életünkben való eligazodást segíti, hanem betekintést nyújthat a hallucinációk, álmok és például pszichotikus állapotok megértésébe is. Nézzük meg közelebbről a képzelet és érzékelés közötti lenyűgöző kölcsönhatás tudományát.
A valóságküszöb: a fantázia és érzékelés szétválasztása
Thomas Naselaris, a Minnesotai Egyetem docense rávilágít az agy figyelemreméltó képességére, hogy megkülönböztesse az elképzelt jeleneteket a valósaktól. "Kinézek az ablakomon, és elképzelem, hogy egy egyszarvú sétál az utcán," - magyarázza. "Az utca valóságosnak tűnik, az egyszarvú nem." Ez az elkülönítés még akkor is megvalósul, ha nem vesszük figyelembe azt a tudást, hogy az egyszarvúak mítikus lények; egy elképzelt fehér ló is ugyanolyan valószerűtlennek tűnne.
De hogyan hozza létre az agy ezt a különbséget? Nadine Dijkstra, a University College London posztdoktori kutatója egy nemrégiben a Nature Communications-ban megjelent tanulmányban meggyőző választ ad: az agy egy valóságküszöböt alkalmaz. (1) Ha egy vizuális jel átlépi ezt a küszöböt, akkor valóságosként érzékeljük. Azok a jelek, amelyek nem érik el ezt a szintet, képzeletként kerülnek értelmezésre.
Ez a rendszer többnyire hatékonyan működik, mivel az elképzelt jelek általában gyengébbek. De ha egy elképzelt jel elég élénkké vagy erőssé válik, átlépheti a küszöböt, megtévesztve az agyat, hogy valóságosként kezelje.
Amikor az érzékelés és a képzelet összefonódik
Dijkstra kutatása az elmúlt évszázad azon törekvéseire épül, amelyek a képzelet természetét és annak az érzékeléssel való találkozását vizsgálták. A 20. század elején Mary Cheves West Perky pszichológus olyan kísérletet végzett, amelyben résztvevők gyümölcsöket képzeltek el egy üres falra nézve. Tudtukon kívül halvány képeket vetítettek a falra ezekről a gyümölcsökről. A résztvevők rendkívül élénknek írták le mentális képeiket, mégsem ismerték fel a vetítéseket valóságosként. Perky arra a következtetésre jutott, hogy amikor az elképzelt vizuális elemek egybeesnek halvány érzékelésekkel, az emberek képzeletként azonosítják őket - ez a jelenség ma "Perky-effektus" néven ismert.
Későbbi kísérletek, például Sydney Joelson Segal 1970-es évekbeli munkái, azt mutatták, hogy a képzelet és az érzékelés néha összemosódhat. Egy tanulmányban, amelyben résztvevők New York városának látképét képzelték el, miközben halvány paradicsomképeket vetítettek a háttérbe, egyesek egy hibrid képet láttak: paradicsomos árnyalatú naplementét Manhattan fölött. Ez az összemosódás azt sugallja, hogy az agy ugyanazon mechanizmusokat használja az érzékeléshez és a képzelethez, integrálva a két forrásból származó jeleket.
Egy modern megközelítés egy évszázados rejtélyhez
Dijkstra tanulmánya arra irányult, hogy megoldja a Perky-féle eredmények megismétlésével kapcsolatos ellentmondásokat. Azáltal, hogy a résztvevőket csak egyszer tesztelték, megakadályozták, hogy azok az elvárásokhoz igazítsák válaszaikat, így tisztább eredményeket értek el. A kísérletben 400 résztvevő statikus képeket nézett, és azt kérték tőlük, hogy képzeljenek el átlós vonalakat, amelyek áthaladnak a képeken. Az utolsó próbában a kutatók tudtukon kívül halvány átlós vonalakat vetítettek a képekre, amelyek vagy megegyeztek, vagy ellentétesek voltak az elképzelt iránnyal. Az eredmények meglepőek voltak: a résztvevők nagyobb valószínűséggel érzékelték a halvány vetítéseket valóságosként, ami ellentmondott a Perky-effektusnak.
A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy az élénkség döntő szerepet játszik abban, hogy egy mentális kép valóságosnak tűnik-e. Amikor a résztvevők élénkebbnek értékelték elképzelt vonalaikat, nagyobb valószínűséggel érzékelték őket valóságosként, még vetítés nélkül is. Ez az eredmény alátámasztja a valóságküszöb elméletét - amikor a jelek elég élénkek, átlépnek az érzékelt valóságba.
Az agy egyensúlyozása
A neurológusok régóta vitatkoznak arról, hogyan különbözteti meg az agy a képzeletet az érzékeléstől. Egy hipotézis szerint az agy látókérgének különböző rétegei dolgozzák fel a valós és az elképzelt képeket, de az agyi képalkotás felbontása nem elég nagy ahhoz, hogy ezt pontosan azonosítsa. Egy másik elmélet szerint a képzelet az érzékelés gyengébb formája, amely ugyanazokat az idegpályákat használja.
Dijkstra csapata újraelemezte egy korábbi tanulmány agyi felvételeit, amelyekben résztvevők különböző tárgyakat képzeltek el és érzékeltek. Megerősítették, hogy a látókéregben nagyon hasonló aktivitás zajlik mindkét esetben. Azonban a halványan érzékelt képek nem utánozták következetesen az elképzelt képeket, ami arra utal, hogy a valóságküszöb más tényezőket is magában foglal.
A homloklebeny, amely magasabb szintű funkciókért, például emlékezetért és döntéshozatalért felelős, szabályozhatja ezt a küszöböt. Hogy ez neurotranszmittereket, idegi kapcsolatok változásait vagy teljesen különálló idegsejtcsoportokat foglal-e magában, még nyitott kérdés.
Hallucinációk, álmok és a mentális egészség hatásai
A valóságküszöb megértése mély hatással van azokra az állapotokra, amelyekben az elképzelés és az érzékelés határai elmosódnak. Például a skizofréniás hallucinációk oka lehet a hiperaktív képzelet, amely átlépi a valóságküszöböt, vagy maga a küszöb alacsonyabb szintje. Hasonlóképpen, az elalvás előtti álomszerű állapot egy ideiglenes küszöbesés eredménye lehet.
Karolina Lempert, az Adelphi Egyetem pszichológia professzora megjegyzi, hogy a hallucináló egyéneknél megfigyelhető érzékszervi hiperaktivitás alátámasztja a megnövekedett képzeleti jelek gondolatát. Ugyanakkor sok élénk képzelőerővel rendelkező ember nem hallucinál, ami arra utal, hogy további mechanizmusok is szerepet játszanak.
A kutatók olyan állapotok iránt is érdeklődnek, mint a hiperfantázia, ahol a képzelet annyira élénk, hogy megkülönböztethetetlenné válik a valóságtól, és az afantázia, ahol az emberek egyáltalán nem képesek mentális képek alkotására. Ezek a szélsőségek többet fedhetnek fel arról, hogyan kalibrálja az agy a valóságküszöböt.
Egy változó valóság?
Dijkstra feltételezi, hogy a valóság érzékelése idővel fejlődhetett. A 20. század elején Perky kísérleteiben a halvány vetítések valószínűleg kevésbé voltak ismerősek és sokkal figyelemfelkeltőbbek a modern vizuális médiát még soha nem látott résztvevők számára. Manapság, amikor a képernyők és virtuális képek mindennaposak, az agyunk másként értékelheti a valóságot. Az mesterséges vizuális tartalmak elterjedése lejjebb vihette a valóságküszöböt, így az elképzelt képek könnyebben érezhetők valóságosnak.
A valóság manipulációjának jövője
Dijkstra munkája túlmutat az idegtudományon, és izgalmas alkalmazásokat kínál. A virtuális valóság, az idegi implantátumok és az érzékszervi károsodások kezelése hasznot húzhat abból, ha megértjük, hogyan manipulálhatjuk a valóságküszöböt. Például a virtuális élmények valóságosabbá tétele javíthatja a mentális egészségügyi terápiákat, vagy segíthet a vakok látásának helyreállításában.
Végső soron a kutatási eredmények hangsúlyozzák, hogy a valóság nem egy abszolút fogalom, hanem egy szubjektív élmény, amelyet az agy formál. Lars Muckli, a vizuális és kognitív idegtudományok professzora gyönyörűen fogalmaz: "A koponyánk alatt minden kitalált. ... Az agyunk alkotja meg." Ez azt jelenti, hogy minden egyén valósága egyedi, és a képzelet és az érzékelés közötti határ kevésbé szilárd, mint gondolnánk.
A képzelet és a valóság közötti különbség, bár alapvető mindennapi életünkben, korántsem egyszerű. Az agy valóságküszöbe meggyőző magyarázatot ad arra, hogyan navigálunk e területek között, összemosva az érzékelés és a képzelet jeleit, hogy megalkossuk szubjektív élményeinket. Ahogy az idegtudomány mélyebbre ás ebben a jelenségben, nemcsak az emberi megismerés rejtélyeit fejti meg, hanem gyakorlati alkalmazások előtt is utat nyit a technológia és a mentális egészség terén.
Nadine Dijkstra szavaival élve: "A képzelet és a valóság közötti határ egyszerűen nem olyan szilárd." (2)
(1) - https://www.nature.com/articles/
(2) - https://www.quantamagazine.org
