Egy fizikaprofesszor szerint az emberi tudat egy másik dimenzióból származik

Egy provokatív új elmélet azt sugallja, hogy az emberi tudat rejtett dimenziókból eredhet, nem csupán az agyi tevékenység terméke. Michael P...

Egy provokatív új elmélet azt sugallja, hogy az emberi tudat rejtett dimenziókból eredhet, nem csupán az agyi tevékenység terméke. Michael Pravica, a Las Vegas-i Nevada Egyetem fizikaprofesszora azt állítja, hogy elménk ezekhez a láthatatlan síkokhoz kapcsolódik, amikor művészetet alkotunk, tudományt gyakorolunk, filozófiát fontolgatunk vagy álmodunk.

Ez az elmélet potenciálisan megmagyarázhatja a tudat természetét - egy olyan jelenséget, amelyet évszázadok óta próbál megérteni a tudomány.

Pravica elmélete a hiperdimenzionalitás fogalmán alapul, amely szerint az univerzum több dimenzióból áll, mint az a négy, amit érzékelünk: magasság, hosszúság, szélesség és idő. Bár lenyűgöző, az elmélet erősen vitatott. Egy tudós még azt is megjegyezte, hogy Pravica elméletének sarokköve "határos a tudományos fantasztikummal."

"Az a puszta tény, hogy el tudunk képzelni négy dimenziónál többet az elménkben, a matematikánkban, egy ajándék... ez olyasvalami, ami meghaladja a biológiát," - mondta Pravica.

A tudósok évszázadok óta küzdenek az emberi tudatosság és annak eredetének kérdésével, és az elméletek széles skálán mozognak. Az egyik vezető elmélet azt feltételezi, hogy a tudatosság összefügg az információ integráltságának mértékével az agy különböző részei között - minél több az összekapcsolt és integrált információ, annál tudatosabbnak tekinthető egy lény.

Egy másik azt sugallja, hogy a tudatos mentális állapotokat az agyban lévő fentről lefelé irányuló jelzések vezérlik, ahol a magasabb szintű agyi régiók információkat, elvárásokat vagy kontextust küldenek az alacsonyabb szintű régiókba.

Pravica elmélete azonban eltávolodik a hagyományos idegtudománytól, és az elméleti fizika birodalmába lép. Azt feltételezi, hogy a tudatunk olyan pillanatokban, amikor tudatosságunk fokozott, például amikor álmodunk vagy mélyen kreatív vagy intellektuális feladatokat végzünk, meghaladhatja a fizikai dimenziónkat, és beléphet egy magasabb síkra. Ezekben a pillanatokban az elménk szinkronba kerülhet a rejtett dimenziókkal, és inspiráció áradatát fogadhatja.

Az elmélet megértéséhez képzeljük el, hogy kétdimenziós lények vagyunk egy kétdimenziós világban, mint a képregényfigurák. Ha egy háromdimenziós gömb halad át ezen a kétdimenziós világon, először egy pontnak tűnik, amely nagyobb és nagyobb körré nő, majd fokozatosan összezsugorodik, amíg el nem tűnik. Egy kétdimenziós lény számára lehetetlen lenne felfogni, hogy ez a forma valójában egy háromdimenziós tárgy.

Pravica azt állítja, hogy az emberek hasonlóak ezekhez a kétdimenziós karakterekhez. Bár négydimenziós világban létezünk, csak azokat az anyagokat és energiákat tudjuk érzékelni, amelyek ebből a négy dimenzióból származnak.

Hasonlóképpen, a kétdimenziós világ lényei nem érzékelhetnek egy háromdimenziós tárgyat. Saját dimenziós korlátaink megakadályozzák, hogy érzékeljük azokat a magasabb dimenziókat, amelyek esetleg létezhetnek körülöttünk. Ez a hiperdimenzionalitás alapja - az a gondolat, hogy az univerzum sok dimenzióból áll, amelyek közül néhány rejtett, mert a fizikai érzékeinken túl vannak.

A hiperdimenzionalitás szorosan kapcsolódik a húrelmélethez, amely azt állítja, hogy a valóság végtelenül kicsi, rezgő húrokból áll, amelyek kisebbek, mint az atomok, elektronok vagy kvarkok. Ezek a húrok több láthatatlan dimenzióban rezegnek, és létrehozzák az összes megfigyelhető részecskét és erőt, a részecskefizikától a gravitációig. Míg megfigyelhetjük ezeknek a rezgő húroknak a hatásait, nem tudjuk közvetlenül megfigyelni azokat a rejtett dimenziókat, amelyekben léteznek.

Pravica szerint azonban a tudatunk képes lehet kapcsolódni ezekhez a rejtett dimenziókhoz. Bár a hiperdimenzionalitás és a húrelmélet széles körben elfogadott a fizikusok körében, Pravica azon elképzelése, hogy ezek a fogalmak kapcsolódhatnak a tudatossághoz, vitatottabb, mivel elmosódik a tudomány és a spiritualitás közötti határ.

Pravica, aki ortodox keresztény és a Harvardon szerzett Ph.D.-t, a hiperdimenzionalitást tudományos háttere és vallási meggyőződése közötti hídnak látja. Még azt is feltételezi, hogy Jézus egy hiperdimenzionális lény lehet, aki képes mozogni a mi világunk és a magasabb vagy végtelen dimenziók világa között.

Pravica nézőpontja kritikát váltott ki a tudományos közösségben. Stephen Holler, a Fordham Egyetem fizikaprofesszora úgy jellemzi Pravica elméletét, mint egy "Isten a hézagokban" megközelítést, ahol a tudományos ismerethiányokat isteni beavatkozással magyarázzák. Holler szerint ez a gondolkodásmód gátolja a tudományos vizsgálódást és akadályozza a mélyebb megértést olyan összetett jelenségekről, mint az emberi tudatosság.

Holler rámutat arra is, hogy a magasabb dimenziók matematikai manipulálása nem bizonyíték azok létezésére, vagy arra, hogy a tudatunk kapcsolatba léphet velük. Még a világ legerősebb részecskegyorsítója, a CERN-ben található Nagy Hadronütköztető (LHC) sem volt képes döntő bizonyítékot szolgáltatni ezeknek a rejtett dimenzióknak a létezésére.

Bár az LHC képes nagyon kicsi léptékben vizsgálni az anyag és energia alapvető építőköveit, még mindig nem éri el azokat a magas dimenziójú húrokat, amelyeket a kvantumfizika jósol.

Ezek ellenére Pravica optimista, hogy a jövőbeni technológiai fejlődések bizonyítékot szolgáltathatnak elméletéhez. Addig is támogatja a hiperdimenzionalitást és annak potenciális kapcsolatát az emberi tudatossággal. "Nem látok más értelmet," - mondta Pravica. "Miért tanulnánk? Miért élnénk?" (1)

(1) - https://www.dailymail.co.uk/sciencetech/