Mi a valóság és honnan tudjuk? Sokak számára egyszerű a válasz: amit látsz, hallasz, érzel, tapintasz és ízlelsz. A bőröd meleget érez egy n...
Mi a valóság és honnan tudjuk? Sokak számára egyszerű a válasz: amit látsz, hallasz, érzel, tapintasz és ízlelsz.
A bőröd meleget érez egy nyári napon, mert a Nap létezik. Az alma, amit kóstoltál, és ami levet hagyott az ujjaidon, biztosan létezik. Érzékszerveink azt mondják, hogy létezik a valóság, és az észt használjuk a hiányok kitöltésére - vagyis tudjuk, hogy a Nap akkor sem szűnik meg éjszaka létezni, ha nem látjuk.
Donald Hoffman kognitív pszichológus azonban azt mondja, hogy félreértjük az objektív valósághoz való viszonyunkat. Valójában azt állítja, hogy az evolúció egy észlelési virtuális valóságba burkolt bennünket, mégpedig a saját érdekünkben.
A virtuális interfész megtapasztalása
Az az elképzelés, hogy az objektív valóságot nem tudjuk teljességében érzékelni, nem új. Tudjuk, hogy mindenki rendelkezik kognitív torzításokkal és egovédelmi mechanizmusokkal. Érzékszerveinket becsaphatják a délibábok és a varázslók. És ahol az egyik ember kacsát lát, a másik egy nyulat.
De Hoffman hipotézise, amelyről a New Scientistben írt, egy lépéssel tovább visz. Azt állítja, hogy érzékelésünk a valóságtól igen messze áll, inkább azért alakult ki, hogy kollektív téveszmét tápláljon, hogy javítsa túlélésünket.
Az evolúciós játékelmélet felhasználásával Hoffman és munkatársai számítógépes szimulációkat készítettek annak megfigyelésére, hogy az "igazság-stratégiák" (amelyek az objektív valóságot látják) hogyan hasonlíthatók össze a "megtérülési stratégiákkal" (amelyek a túlélési értékre összpontosítanak). A szimulációk olyan környezetbe helyezik az élőlényeket, amelyek a túléléshez szükséges erőforrásokkal rendelkeznek, de csak megfelelő arányban.
Vegyük például a vizet. Ha túl sok a víz, a szervezet megfullad. Ha túl kevés, szomjan hal. E szélsőségek között a szervezet csillapítja a szomját, és tovább él, hogy szaporodjon.
Azok az igazság-stratégia élőlények, akik színskálán látják a vízszintet - az alacsony pirostól a magas zöldig -, látják a vízszint valóságát. Azt azonban nem tudják, hogy a víz szintje elég magas-e ahhoz, hogy megöljék őket. A megtérülési stratégiával rendelkező organizmusok viszont egyszerűen pirosat látnak, amikor a vízszintek megölnék őket, és zöldet, ha nem. Jobban fel vannak készülve a túlélésre.
"Az evolúció könyörtelenül szelektál az igazság stratégiákkal és a megtérülési stratégiákkal szemben," - írja Hoffman. "Az objektív valóságot látó organizmus mindig kevésbé alkalmas, mint egy ugyanolyan komplexitású organizmus, amely a megtérülését látja. Ha az objektív valóságot látod, akkor kihalsz."
Mivel az emberek nem haltak ki, a szimuláció azt sugallja, hogy a valóság közelítését látjuk, amely azt mutatja meg, hogy mit kell látnunk, nem pedig azt, hogy a dolgok valójában hogyan néznek ki.
Hoffman ezt a közelítést egy képernyőhöz hasonlítja. Amikor egy regényíró elindítja a számítógépét, egy ikont lát az asztalán, amely a regényét jelképezi. Zöld, téglalap alakú, és a képernyőn ül, de a dokumentum lényegében nem rendelkezik e tulajdonságok egyikével sem. Ez egy összetett 1-es és 0-s karakterlánc, amely szoftverként jelenik meg, amely elektromos áramként fut egy áramköri lapon.
Ha az íróknak manipulálniuk kellene a binárist ahhoz, hogy regényt írjanak, vagy a vadászó-gyűjtögetőknek a fizikát kellene felfogniuk ahhoz, hogy lándzsát dobjanak, akkor nagy eséllyel már régen kihalt volna mindkettő.
"Hasonló módon almát hozunk létre, amikor nézzük, és elpusztítjuk, ha nem tekintünk rá. Valami létezik, ha nem nézzük, de az nem egy alma, és valószínűleg nem is olyan, mint egy alma," - írja Hoffman. "Az almáról alkotott emberi felfogás egy adatstruktúra, amely jelzi, hogy valami ehető (megtérülés) és hogyan kell megenni. Ezeket az adatstruktúrákat egy pillantással létrehozzuk, és egy pislogással töröljük. A fizikai tárgyak, sőt, a tér és idő, amelyben léteznek, az evolúció módszere arra, hogy a valóság előnyeit kompakt és használható formában mutassa be."
A tudat mélye felé
Ezen a ponton valószínűleg azon tűnődsz: "Nos, akkor mi a valóság? Ha az én kutyám csak egy adatstruktúra, amely egy szőrös lényt jelez, aki szereti a fürdőzést, és utálja a fürdőt, akkor mi rejlik az ábrázolás alatt?"
Hoffman számára a válasz a tudat.
Amikor az idegtudósok és filozófusok tudatelméleteket dolgoznak ki, hagyományosan az agyat nézik. Ha Hoffmannak igaza van, akkor nem tudják teljesen megérteni a tudatot az agyi tevékenységen keresztül, mert egy térben és időben létező anyagi szerv ikonját nézik, nem pedig a valóságot.
Hoffman a tudat matematikai elméletével akar kezdeni, mint kiindulóponttal - az anyagon kívüli tudatot és az általa esetleg nem lakott téridőt vizsgálva. Elmélete továbbá a tudatos ágensek potenciálisan végtelen interakcióját kívánja meg, az egyszerűtől a bonyolultig. Ebben a megfogalmazásban a tudat még a szerves világon túl is létezhet, egészen az elektronokig és protonokig.
"Tagadom, hogy létezik olyan dolog az objektív valóságban, mint egy pozícióval rendelkező elektron. Azt mondom, hogy a tér és az idő, az anyag és a forgás keretei nem megfelelő keretek, rossz nyelv a valóság leírására," - mondta Hoffman Robert Wright újságírónak egy interjúban. "Azt mondom, menjünk végig: ez a tudatosság, és csak a tudat, egészen lefelé."
Hoffman ezt a nézetet "tudatos realizmusnak" nevezi. Ha bebizonyosodik, hogy helyes, akkor azzal érvel, hogy ez előrelépést hozhat az olyan megoldhatatlan nehézségekben, mint az elme-test probléma, a kvantumvilág furcsa természete és a sokak által keresett "mindenség elmélete".
"Lehet, hogy a valóság soha többé nem tűnik ugyanolyannak," - írja Hoffman.
Szimulációval tesztelt, tudományosan jóváhagyott?
Hoffman hipotézise lenyűgöző, mielőtt azonban valaki egzisztenciális összeomlást szenvedne, érdemes megjegyezni, hogy a hipotézis éppen ez: egy hipotézis. Még meg kell dőlnie annak a hipotézisnek, hogy az agy hozza létre a tudatot.
Az egyik kritika azzal érvel, hogy bár lehet, hogy nem úgy érzékeljük a valóságot, ahogy van, ez nem jelenti azt, hogy észlelésünk nem ésszerűen pontos. Hoffman ezzel szemben azzal érvelne, hogy egy kígyót ábrázoló ikont látunk, nem egy kígyót. De akkor miért fejlesztenek ki a nem mérgező kígyók olyan színeket, mint a mérgező kígyók? Ha nincs utánozható objektív valóság, miért bizonyulna a mimikri hasznos adaptációnak, és miért tévesztik meg több faj interfészét ilyen trükkök?
Egy másik aggodalomra ad okot a tyúk-tojás probléma, ahogyan Wright is rámutatott vitájuk során. A jelenlegi ortodoxia azt állítja, hogy az univerzum évmilliárdok óta létezett az élet megjelenése előtt. Ez azt jelenti, hogy az első élő szervezetek evolúciós útjukat egy korábban létező szervetlen, tudattalan környezetre reagálva kezdték meg.
Ha Hoffman érvelése helyes, és a tudat az elsődleges, akkor minek fejleszteni az életet és a valóság illúzióját? Miért olyan károsak ezek az irreális szimbólumok végül is a tudatra? Feltételezzük, hogy a tudathálózat évmilliárdokon át boldogult élet nélkül.
Ez az oka annak, hogy Michael Shermer, a Szkeptikus Társaság alapítója Hoffman érvelését kétkedve fogadja:
"Senki sem tagadja, hogy a tudatosság nehéz probléma. Mielőtt azonban a tudatot egy független ügynökség szintjére emelnénk, amely képes létrehozni saját valóságát, adjuk meg a hipotéziseinket arra vonatkozóan, hogy az agy hogyan teremti meg az elmét. Mivel pontosan tudjuk, hogy a mérhető tudat meghal, amikor az agy meghal, amíg az ellenkezőjét be nem bizonyítják, az alapértelmezett hipotézisnek annak kell lennie, hogy az agy teremti a tudatot. Vagyok, tehát gondolkodom."
Aztán ott van az a kérdés, hogy Hoffman hipotézise önpusztító-e. Ha a valóságról alkotott felfogásunk pusztán fajspecifikus interfész, amely elfedi a valóságot, honnan tudhatjuk, hogy a tudat nem egyszerűen egy másik ilyen ikon? Talán a mindennapi "én" tapasztalat egy hasznos fantázia, amelyet a gén túlélésének és szaporodásának hasznára alakítottak, és nem része a valóság operációs rendszerének.
"Ez az elmélet sokkal érdekesebbé tette az életet," - mondta Wrightnak. "Sok felfedeznivaló van, sok mindent nem tudok, és olyan dolgokat, amelyekről azt hittem, hogy tudtam, fel kellett adnom. És így sokkal érdekesebbé teszi számomra az életet." (1)
(1) - https://bigthink.com/life/does-reality-exist/
