2030-ban már lehet, hogy nem lesz a tulajdonunkban semmilyen kütyü

A dolgok birtoklása eddig egyszerű volt. Elmentünk a boltba és pénzt adtunk valamiért, legyen az tévé, ruha, könyv, játék vagy elektronika. ...

A dolgok birtoklása eddig egyszerű volt. Elmentünk a boltba és pénzt adtunk valamiért, legyen az tévé, ruha, könyv, játék vagy elektronika. Hazavittük a tárgyat, és miután kifizettük, már a miénk volt, azt csinálhattunk vele, amit akartunk. Ez így van ma, de 2030-ra a technológia eljuthat odáig, hogy még a tárgyak birtoklásának a gondolata is elavult lehet.

Sokan írtak már arról, hogy az ezredforduló után születetteket már nem annyira érdekli a dolgok birtoklása, mint elődeiket. Miután évtizedekig a birtoklásról szólt az élet, a Z generációt állítólag inkább az élmény érdekli, mintsem a fizikai javak. Ebben van némi igazság, de a szolgáltatásokra való áttérést már régen megjósolták.

Még 2016-ban a Világgazdasági Fórum közzétett egy Facebook videót nyolc jóslattal, amelyet 2030-ban a világra vonatkozóan megfogalmazott. "Semmid nem lesz. És boldog leszel," - mondta. "Amit akarsz, kibéreled. És drón szállítja ki."

"Minden, amire termékként tekintettél, mára szolgáltatássá vált," - olvasható a WEF másik, a Forbes oldalán megjelent esszéjében. "Hozzáférünk a közlekedéshez, szálláshoz, étkezéshez és minden olyan dologhoz, amelyre a mindennapi életben szükségünk van. Ezek a dolgok egyenként szabaddá váltak, így végül nem volt értelme számunkra, hogy sok dolgot birtokoljunk."

A WEF jóslata túlságosan optimista, de ez az a jövő, amely felé gyorsan haladunk. Béreljük a lakásunkat, tehát az összes benne lévő háztartási készüléket is. Ha akarjuk, bérelhetjük az összes bútorunkat és ruhánkat. Persze, van saját számítógépünk és telefonunk, de rengeteg ember használ cégek által biztosított kütyüket.

És ha nem akarnánk a cégek által adott eszközöket, akkor még mindig támaszkodhatunk az elektronikai termékek kölcsönzésére. Ha szeretünk főzni és bevásárolni, de lehetőség lenne egy szolgáltatásra, akkor nem is lenne szükségünk olyan készülékekre, mint kenyérpirító, rizsfőző, turmixgép, légsütő, vagy bármi, ami túl van a mikrohullámú sütőn. A közlekedéshez ott van a Citi Bikes, Uber és a Zipcar.

Sokan most elgondolkodnak, hogy mi itt a probléma? A fogyasztás kimerítő, és ami a lakhatást illeti, a tulajdonjog nem mindig ideális. Bizonyos szempontból a dolgok nem birtoklása egyszerűbb. Kevesebb kötelezettségvállalással, kevesebb felelősséggel jár, és szabadon visszaadhatjuk, amikor csak akarjuk. Vannak azonban hátrányai is annak, hogy kevesebbet birtoklunk. Ugyanakkor van egy nagy probléma.



Nem vagyunk a szoftverek tulajdonosai

Ha nem birtoklunk semmit, mindenképpen kényelmesebb. Azonban csak meg kell nézni a tárgyak internetét, hogy lássuk, hol kezd repedezni a történet.

Nemrégiben a Peloton edzőberendezéseket gyártó vállalat visszahívta a Tread + nevű futópadját, miután több gyermek, háziállat és felnőtt megsérült a gép használata során. A megoldás része volt egy szoftverfrissítés, a Tread Lock kiadása, amelyhez egy négyjegyű jelszóra van szükség az illetéktelen használat megakadályozása érdekében - ez a tényező a bejelentett sérülések legalább egy részében szerepet játszott. Az interneten azonban porhintés történt, amikor a felhasználók elolvasták az apró betűs részt: A Tread + Just Run funkcióját eltávolították az ingyenes szolgáltatásból és előfizetésessé tették.

Mint kiderült, a Peloton három ingyenes hónapot adott minden Tread + tulajdonosnak, miközben azon dolgozott, hogy egyszerre engedélyezze a Tread Lock és a Just Run funkciót előfizetés nélkül. Vitathatatlanul a Peloton Tread + tulajdonosok többsége nem is haragudott miatta. De azok, akikre hivatkoztak, amiatt már igen. Több mint 4000 dollárt fizettek egy futópadért, és ez lehetővé kellett volna tennie számukra a Tread + használatát, bármit is akartak. Ki a Peloton, hogy egyoldalúan megváltoztassa a rájuk vonatkozó szabályokat?

A valóság az, hogy amikor olyan eszközt vásárolunk, amelynek futtatásához saját szoftverre van szükség, nem mi vagyunk a tulajdonosai. Az átadott pénz egy belépési díj, semmi más.

Felhasználási feltételek

Amikor valamit bérlünk, akkor elfogadjuk azokat a feltételeket, amelyeket valaki más határoz meg.

2020-ban a Sonos nyugdíjazta régi hangszóróit, amelyek közül sok még működőképes volt, ami felháborodást váltott ki. A felhasználók ismét megvásároltak egy hardvert, és arra számítottak, hogy egyszeri tranzakciójuk azt jelenti, hogy teljes mértékben tulajdonosai az eszközöknek. De nem így történt. Ezeknek az eszközöknek a megvásárlásával a fogyasztók hozzáférést szereztek a Sonos szolgáltatásaihoz, és a Sonos tulajdonképpen lízingelte a hardvereket. Ez azt jelentette, hogy a Sonos végül eldöntheti, hogy egy eszköz mikor ér élettartama végére.

Egy másik cég, amely ezt csinálja, a Whoop, egy fitneszkövető, amely a gyúgyulásra összpontosít. Maga a nyomkövető nem kerül semmibe. A Whoop ezt ingyen elküldi, de nem a nyomkövető az igazi termék. Az alkalmazás a termék, és az alkalmazáshoz való hozzáféréshez havi 30 dolláros díjat kell fizetni.

A csatlakoztatott eszközökhöz szerverek szükségesek. A szerverek pedig pénzbe kerülnek. Amikor a fogyasztó egyszeri díjat fizet, az nem jelent folyaamtos bevételt a cégnek. Ezért létezik a tervezett elavulás. Ezért kezdett az Apple, a hardveréről ismert vállalat 2019-ben a szolgáltatások felé fordulni. Ezért vezetett be a Fitbit prémium előfizetést, a Netflix jelszómegosztást, és minden más szórakoztató cég saját streaming szolgáltatást indított.

Amikor a hardver pusztán a szoftver edénye, és önmagában nem hasznos dolog, akkor nem igazán lehet eldönteni semmit. A vállalat eldöntheti, hogy mikor hagyja abba a létfontosságú frissítések kiadását. Azt is eldöntheti, hogy mit csinál a termékkel, miután az "meghalt".

Még azelőtt, hogy a Sonos visszavonta régi termékeit, a vállalat módot kínált az emberek számára, hogy a régi eszközöket újrahasznosítsák, cserébe kedvezményt kapjanak az újabb eszközökre. A múltban, amikor már nem kellett valami, eladhattuk, eladományozhattuk, kidobhattuk, vagy hagyhattuk, hogy a pincében porosodjon.

Ahhoz, hogy ezt a kedvezményt megkapjuk, bele kell egyeznünk a készülék cseréjébe, vagy vissza kell küldeni a Sonosnak, vagy leadni egy e-hulladék újrahasznosítónál. (A Sonos később visszavonta ezt a döntést, de csak jelentős felháborodás után.)

A Sonos a régi eszközeivel kapcsolatban négy lehetőséget adott a felhasználóknak, de ezeket egymásra építette, hogy a fogyasztókat egy adott irányba terelje. Az ember megszabadulhat az összes régi eszköztől, részt vehet a frissítési programban, folytathatja az eszközök használatát annak tudatában, hogy az idő múlásával a Sonos valószínűleg leállítja a biztonsági frissítések kiadását. Ha valakinek van egy régi és új hangszórója, akkor két csoportra oszthatja őket.

Ennek oka, hogy a Sonos új alkalmazása nem támogatta az idősebb hangszórókat, ezért a fogyasztók elvesztették az új és régi eszközök csoportosításának lehetőségét. Mindezek közül a másodiknak van a legtöbb értelme, ha továbbra is használni szeretné valaki a Sonos szolgáltatásait. Tehát valójában az ember választása az, hogy most frissít, később frissít, vagy hagyja az egészet.

Ez a szolgáltatás elsőségének valós világa. A hatalom úgy változott, hogy a vállalatok határozzák meg a paramétereket, és a fogyasztóknak meg kell elégedniük azzal, hogy több rossz közül a kisebbet válasszák. A felhasználóknak ekkor sincs igazán választási lehetőségük. Az internet ma gyakorlatilag közműnek számít, és ma még lehetséges, hogy ne használjuk, de ez egyre életképtelenebb lehetőség lesz. Valójában csak a választás illúziója van. Ez nem új. A technológia fejlődésével kevesebb lehetőség közül választhatunk, még akkor is, ha a vállalatok azt mondják, hogy minden eddiginél több választási lehetőségünk van. (1)

(1) - https://gizmodo.com/in-2030-you-wont