Dr. Kathy J. Forti feltaláló, klinikai pszichológus és túravezető számára az egyiptomi utazásai lehetővé tették, hogy olyan helyekre is e...
Dr. Kathy J. Forti feltaláló, klinikai pszichológus és túravezető számára az egyiptomi utazásai lehetővé tették, hogy olyan helyekre is eljusson, amelyeket kevés ember láthat meg valaha. Korhadt létrákon ereszkedett a mélybe és aknákat fedezett fel, továbbá olyan dolgokról írt, mint például a nagy piramis alatti rejtett vízcsatornák, sőt még vízmintákat is vett elemzésre. Amikor lehetősége adódott lejutni a nagy szfinx alatti nyíláson, és megnézni, hová vezet a járat, szó szerint ugrált örömében.
A szfinxet mindig is rejtély övezte. Az ősi szövegek alig tartalmaznak utalást valódi eredetéről vagy céljáról. A hagyományos egyiptológia elismeri, hogy a szfinxet valószínűleg a nagy piramis előtt hozták létre, és úgy vélik, hogy a piramis mindössze 4000-5000 éves. Ez a hivatalos történet, és ragaszkodnak hozzá, noha az igényesebb egyiptológusok összekacsintanak és bólintanak, amikor az ilyen kormeghatározás szóba kerül.
Az egyre elfogadottabb elmélet azonban az, hogy mindkét struktúra több mint 10500-12000 évvel nyúlik vissza egy dinasztiák előtti előrehaladott civilizációhoz, amely esetleg az özönvíz vagy akár az utolsó jégkorszak előtt létezett. Távoli történelmünk annyira elveszett vagy rejtett, hogy nehéz bizonyossággal bármit is állítani.
Régóta úgy vélik, hogy elveszett kamrák, alagutak, üregek, sőt az ősi ismeretek tárháza található a szfinx mészkő alapkőzetében elrejtve, csakis arra várva, hogy az ember az evolúciós útja során a megfelelő időben felfedezze. Ha ezen ősi ismeretek valamelyikét napjainkban meg is találták, mi nem hallottunk róla. Tehát a rejtély folytatódik.
Kathy 2014-ben ezeknek a rejtett alagutaknak egy részét egy misztikus testen kívüli élmény során látta, amikor a szarkofágban feküdt a nagy piramis Királyi Kamrájában. Úgy érezte, hogy kiszáll a fizikai testéből, és lefelé halad a nagy piramis középső részén, ahol meglepődve fedezte fel a vízcsatornákat, amelyek a Gízai-fennsík jó részét lefedték.
Gyakorlatilag ez a testen kívüli élmény tette lehetővé számára, hogy engedélyt kapjon arra, hogy hozzáférjen ezen alagút aknákhoz, hogy megnézhesse és ellenőrizhesse, amit asztrális állapotban látott. Az egyiptomi hatóságok kezdetben akdályozták a kérését, és rendkívül gyanakvóak voltak, hogy honnan tudott a víz alagutakról. Ezen feltárás eredményeképpen meggyőződött arról, hogy ezek az alagutak nemcsak léteznek a nagy piramis alatt, hanem a világ legnagyobb piramisai alatt szintén megtalálhatók.
Ugyanakkor ugyanezen testen kívüli tapasztalat során a Királyi Kamrában eljutott egy földalatti átjáróhoz, amely közvetlenül a nagy piramisból a szfinxhez vezet. Ezt a bejáratot valószínűleg ünnepségek és rituálék alkalmával használták, amelyeket titokban tartottak a lakosság szemétől távol.
Az asztrális utazása alatt Kathy áthaladt a szfinx testén, és látott egy üreget a fejében, és ezen a felső nyíláson keresztül jutott ki. Később megtudhatta, hogy valóban van egy lyuk a szfinx feje tetején, amelyet azóta lezártak.
A szfinxet látszólag több dologra használták az évszázadok során. Egyesek átjárónak vagy az alvilág őrzőjének hívták. Az egyik ősi szöveg arról szól, hogy a főpapok a szfinx fejében ültek, melyet egykor vörösre és sárgára festettek, és próféciákat mondtak azoknak az embereknek, akik hálájuk jeléül felajánlásokat és ajándékokat hoztak.
Kathynek egy hajnal előtti időpontban sikerült felfedezni egy kis aknát a szfinx hátsó részén, amely a nyilvánosság számára le van zárva. Zseblámpákkal felszerelkezve a telihold fénye mellett kinyitottak egy fakeretet és egy fémrácsot, amely egy kis lyukat takart.
Valaki már elhelyezett egy fém létrát a lyukba, amely körülbelül 3 méter mélyre nyúlt le. Csak Kathy jutott át a nyíláson, mivel meglehetősen kicsi volt. Körülbelül öt métert tudott előrehaladni, mielőtt rájött, hogy valaki lezárta az alagutat. Hogy ki volt vagy mikor történt, nem volt ismert abban az időben, de egyértelmű volt, hogy az akna a fej irányába vezetett, és valószínűleg mélyebbre hatolt.
A régészeti naplókban visszatekintve úgy tűnik, hogy ezt az alagutat 1926-ban Emile Baraize zárta le a saját maga végzett szfinx helyreállítás során. Az alagút lezárásának egyik oka az a hiedelem volt, hogy az összeomolhat, és további károkat okozhat az emlékmű testének szerkezetében.
A szfinx hátulján lévő, lyuk alakú bejáratot Johan Michael Vansleb először 1679-ben azonosította, és az egyiptológus Auguste Mariette 1853-ban fedezte fel teljes mértékben. Ez a bejárat jól dokumentált, és a 17. és 19. század között megjelent tanulmányokban is szerepel.
Egyesek nagyon gyenge lábakon álló bizonyítékok alapján azt állítják, hogy Hafré fáraó építette a második piramist Gízában, valamint a szfinxet, valamikor a 4. dinasztia idején a 28 éves uralkodása alatt (nagyjából 2560-2532 körül). De az írásokból úgy tűnik, hogy Hafré a "helyreállító" fáraó hírnevet szerezte meg magának, mintsem az innovatív építő szerepét, ezért valószínűbb, hogy az építészeti szempontból pusztuló emlékművön inkább javítást végzett.
A geológiai felmérések kimutatták, hogy a szfinx és a környékén található mészkő egyértelmű eróziós jeleket mutat, amelyeket feltételezhetően a szél és a szélfútta homok okozott. Ez fokozta a szfinx testén látható eróziót, bár különböző elméletek szerint a műemlék a múltban nagy mennyiségű víznek volt kitéve, ami alátámasztja azt az elméletet, hogy a szfinx az utolsó jégkorszakig nyúlik vissza. Ugyanezek a vízeróziós jelek nem láthatók más 4. dinasztiabeli műemléken és templomon, mivel ez lenne a helyzet, ha a homokeróziós elmélet igaz lenne.
Fel kell tenni a kérdést, hogy vajon ez a föld a dinasztia előtti időkben termékeny volt-e és talán víz vette körül? A közeli Fajjúm-oázis, ahol bálnacsontokat és halkövületeket tártak fel a homok alatt, jelezte, hogy ez a föld egykor buja trópusi hely volt, és egészen más, mint jelenleg.
Fogalmunk sincs, hogy az eredeti szfinx hogyan nézhetett ki minden korábbi helyreállítási kísérletet megelőzően, amely korokon át folytatódott. Az első "dokumentált" szfinx helyreállítási eset több mint 3400 évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor IV. Thotmesz fáraó olyan munkásokból álló csoportot szervezett, akiknek sikerült feltárnia az emlékmű elülső mancsát, ahol később elhelyezte a híres "Álom-sztélé" gránitot.
Évezredeken át a szfinx a homok alá volt temetve, és csak a feje volt látható. Az orra a kor beszámolói szerint 1757-ben tűnt el. Az embereknek azonban évszázadokon keresztül nem volt tudomása az alatta rejlő hatalmas testről.
Az 1600-1800-as években a szfinx egészen máshogy nézett ki, mint ma. Annyi kozmetikai műtéten esett át, hogy az eredeti építők talán rá sem ismernének.
A test hátsó részén volt egy repedésnek tűnő nyílás, amely az aknába vezetett, amelyen Kathy lejutott. Ezt az archívumokban először 1679-ben Johan Vansleb német régész említette meg. Azt mondta, hogy ez az akna egy föld alatti barlanghoz vezetett, amely olyan nagy volt, mint a Szfinx feje, és azt gondolta, hogy valamilyen temetkezési hely lehetett. Soha nem találtak holttestet, és a hasadékot végül homokkal töltötte fel.
A homok tovább vándorolt és újra betemette a szfinxet az idő múlásával, majd az 1800-as években ismét elkezdték megtisztítani. Ebben az időben sok felfedező kezdte feltérképezni a talált kamrákat.
A régi régészeti szövegekből és naplókból tudjuk, hogy 1833-ban Auguste Marriette észrevette, hogy két kamra hieroglifikus szövegeket tartalmaz, és megtalálta az 1679-ben felfedezett aknát. Újra kinyitotta és koporsódeszkákat talált benne. Ha megőrizték volna, akkor végül meg lehetett volna határozni a korukat, de ezek is elvesztek.
A földalatti alagutakra és aknákra gondolva nagyon valószínű az a tény, hogy ezeket a föld feletti szerkezetek előtt kellett, hogy építsék, ami felveti az örök kérdést, hogy mit rejthetnek odalenn?
Kathy a testen kívüli élménye során nemcsak az alagútrendszerre, hanem egy földalatti városnak tűnő struktúrára is vethetett egy pillantást. Lehetséges, hogy régebbi templomok még mindig a homok alá vannak eltemetve. Nehéz megmondani.
A Gízai-fennsík alatt található rejtett városról, vagy egy nagy komplexum létezéséről bőven vannak pletykák, ám az egyiptomi hatóságok hevesen tagadják ezt, és a korábbi régészeket, akik azt állították, hogy rábukkantak, akadályozták és nevetségessé tették tudóstársaik.
Illegális ásni minden olyan ház és épület alatt, amely a Gízai-fennsíkon áll. Sokan, akik ezt megtették, azonnal letartóztatták. Egyesek mindössze 9 méterre ástak le és alagutakba ütköztek.
Vajon mit találhattak, amikor az új Kairói Múzeum alapjait készítették a Gízai-fennsíkon, amelyet 2020 októbere körül nyitnak meg? (1)
(1) - https://trinfinity8.com/exploring-mysteries-under-the-sphinx/
