Az egyik legfontosabb dolog, amit mint társadalom meg kell tennünk, hogy elengedjük azokat a paradigmákat és gondolatokat, melyek hamisak...
Az egyik legfontosabb dolog, amit mint társadalom meg kell tennünk, hogy elengedjük azokat a paradigmákat és gondolatokat, melyek hamisak, és már nem szolgálnak bennünket. Semmi sem mérgezőbb a lélek, vagy veszélyesebb a személyes fejlődésünk számára, ha az ember olyasvalamiben hisz, ami rossz, elhibázott és elavult.
Itt kifejezetten a vallásról beszélünk. Tegyük világossá. Nem szükségszerűen vallási szövegekről, Istenről, Krisztusról, Buddháról vagy bármilyen bölcsességről beszélünk, melyek a különböző vallások alapját vagy részét képezik, hanem a vallási fundamentalizmusról abban a formájában, ahogy ma létezik.
Különbség van az Istennel való személyes kapcsolat, és a mélyen a fejekbe ültetett vallásos dogma és spirituális tudatlanság között. Van különbség a Biblia és más ősi szövegek spirituális bölcsesség forrásként való olvasása, és aközött, hogy mindent szó szerint elfogadjunk belőlük első ránézésre. A legfontosabb dolog, hogy van egy nagy különbség a vallásosság és a spiritualitás között.
Egy templomban nőttem fel, Keresztény magániskolába jártam, otthoni iskoláztatásban vettem részt Keresztény tanterv szerint, és istentiszteleteken vettem részt a házunkban. Azóta aktívan részt veszek a teológiai gondolkodásban, apologetikában és a filozófiában. Azért mondom ezt, mert jártas vagyok a Kereszténységben, és őszintén szólva azt hiszem, hogy a legtöbb új ateista és vallásellenes ember megveti a vallást, mert tudatlanok, valamiért dühösek Istenre, vagy van egy félreértés a vallással kapcsolatban, amit utálnak. De ebben a cikkben a dolgokat nem érzelmi, hanem tisztán objektív szempontból fogjuk felfedezni.
Íme 3 ok, amiért a vallási fundamentalizmus minden formája veszélyes, elavult és lelkileg mérgező.
Megjegyzés: Különbség van a valamiben való vallásos hit, és a kőkemény vallási fundamentalizmus, vagy szélsőségesség között.
1. A vallást az ember alkotta
Amikor az emberek a vallásra gondolnak, az egyik első dolog, ami az eszükbe jut, a Katolicizmus. Imádják Máriát és imádkoznak hozzá, bűneiket bevallják a papoknak, tömjént égetnek, és a "Vatikán" a gazdasági motorja, amit arannyal és ékszerekkel díszítettek. Ezen dolgok közül egyiket sem említi a Biblia, vagy Jézus, mint szükséges dolgokat, és látva, hogy ezek ember alkotta elképzelések, nem is lehet rájuk szükségszerűségként tekinteni.
De akkor valójában ki a pápa, miért ül egy trónon, miért visel ékszereket, és miért van ennyi pénze? Hogy lehet ez bibliai, vagy tisztességes?
Nincs semmi baj a bölcsesség régi könyvekből való megszerzésével, de ne feledjük, hogy mégiscsak régi könyvek. Ha valaki a természetben nőtt fel, és nem volt kitéve kultúrának, nagyon is igazi kapcsolatot alakíthat ki Istennel a természetben való megnyilatkozásán, és a lelkiismeretén keresztül. De muszlimként, mormonként vagy hinduként soha nem hagyná el az erdőt. Semmi sem szól arról, hogy 40 éven keresztül kell keresni a kapcsolatot a teremtővel, aki megtanítja azokat a kijelentéseket, hogy "Isten gyűlöli ezt és ezt", vagy "Allah azt akarja, hogy a világ váljon muszlimmá."
Senki sem születik vallási fundamentalistának, és nem is létezik olyan természetes élmény, aminek a hatására valaki azzá válik. Mindenki lélekként születik egy testben, aki képes az Istennel való kapcsolatra. Ha a vallás katalizátorként működik egyesek számára, az nagyszerű. Ha ez működik valaki számára, és értéket visz az életébe, az is rendben van. De ez tanult dolog, ember alkotta, és nem szükséges. Ám a legtöbb ember számára valójában mint egy akadály vagy vírus működik, amit a következő pontokban fogunk megvizsgálni.
2. A vallás megakadályozza a lelki növekedést, a kritikai gondolkodást, és az őszinte mérlegelést
A vallás az ember tudatát egy dobozba helyezi, és ott is tartja. Bármi újat tanulunk vagy tapasztalunk, azt a vallás keretein belül kell értelmeznünk. Például tegyük fel, hogy van valakinek egy őrült élménye, miközben alszik, és egy rendkívül élénk álom során egy sötét árnyék folyamatosan nézi őt a tükörben. A vallásos ember azt mondhatja, hogy "Ez egy démon volt", majd le is zárja ezzel az ügyet.
Egy spirituális ember felteszi a kérdést, talán a saját árnyékos aspektusom volt? A tudatalattim visszatükröződése lehetett? Vajon egy idegen, egy asztrális entitás, vagy valamilyen más szellemi forma próbál nekem mutatni valamit szimbolikusan, a saját tükörképemként megjelenve? A spiritualitás arra ösztönöz, hogy nézd meg, reflektálj és elemezz egy nem elfogult szemszögből, hogy a választ magad fedezd fel. A vallás ellát a feltételezett válaszokkal, és elriaszt a további önvizsgálattól (kivéve akkor, ha az önvizsgálat beleillik a vallás kereteibe).
Mindez elriaszthat az élet jelentésének és rejtélyének kutatásától, mert már eleve felteszi, hogy megvannak a válaszok. Az emberek szó szerint értik az olvasott szövegeket, és leállnak a kereséssel. Mi történik, amikor meghalunk? "Nos a mennybe vagy a pokolba kerülsz attól függően, hogy megmentettek, vagy sem," - és ezzel vége is van a vitának. Nem tudjuk valójában, hogy mi a gravitáció, milyen az univerzum anyagának 90%-a, hogyan működik a tudat, vagy hogyan kezdődött az élet ezen a bolygón, de már biztosan tudjuk és rávágjuk a választ, hogy mi történik az emberi lélekkel, amikor elhagyja a testet, mert van egy maroknyi vers róla néhány vallási szövegben?
Az univerzum teremtése titokzatos és félelmetes. Hogyan jött létre a tér és az idő, az őrült mennyiségű energia, aminek az első pillanatban jelen kellett lennie, hogy felgyorsítsa a világegyetem tágulását? Hogyan lehettek jelen a finoman hangolt kezdeti feltételek és egyetemes állandók, amelyeknek létezniük kellett a teremtés pillanatában, hogy lehetővé váljanak az olyan dolgok, mint az anyagnak, az elemeknek, csillagoknak, bolygóknak, galaxisoknak és az életnek a létezése? A vallásos emberek azt hiszik, hogy ezeket "Isten tette", majd felhagynak a további szellemi erőfeszítéssel, mert van egy szép rendezett mentális képük arról, hogyan történt minden.
És ha valaki el akar hajlani a fundamentalizmustól, és megpróbálja kombinálni a spiritualitás és a tudomány világát, őt "elveszettnek" nevezik, mert azt hiszik, hogy nincs másféle teremtési folyamat, mint a 6 napos Ádám és Éva történet.
Ez néha megakadályozza a nyers valóság természetének becsületes filozófiai, tudományos és szellemi vizsgálatát. Ha valaki számára nehezen feltételezhető, hogy van máshol is élet az univerzumban, hogy a világegyetem olyan régi, ahogy a modern tudomány mondja, vagy hogy az evolúció lehetetlen, mert nem írták le állati bőrökre 3000 évvel ezelőtt, számukra eljött az idő, hogy kicsit kilépjenek a fundamentalizmusból.
3. A vallás elkülönülést hoz létre
Ha minden vallás a békéről prédikál, akkor miért nem békés valamennyi? Ha a legtöbb vallás lényege a szeretet, a közösség és Isten, akkor miért van annyi gyűlölet, háború és erőszak? A következők miatt. Amikor a természetes létállapotodban valami természetelleneset tanulsz, és az alapján határozod meg magad, akkor elkezded az öntudatodat a hitrendeszereddel azonosítani. "Én egy mormon vagyok", valójában azt jelenti, hogy az egyéniségedet a "mormonnak" lenni gondolatával teszed egyenlővé.
Amikor az "Én vagyok" azonosul egy ideológiával, a többi embert ennek az ideológiának a fátylán keresztül nézi. "Én egy mormon vagyok, és az a személy egy keresztény. Ők eltévedtek, és szükségük van egy irányra, mert hamis dolgokat hisznek." Egy másik személy elevenségének érzése helyett, és hogy egy meghitt szinten összeköttetésben van velük, elkezdik egy ember alkotta ideológia alapján megítélni őket, amivel azonosulnak, ami versengést és haragot eredményez. "Ez az én szomszédom János világi ember, és meg kell menteni. Allah nem szereti a nem hívőket, és nem tudom, talán nekem sem kellene." És aztán folytatjuk velük a kölcsönhatást egyfajta szánalommal vagy el nem fogadással a háttérben.
A vallásos emberek között van egy hezitálás a hitükben, hogy teljesen elfogadják és magukhoz öleljék a "bűnösöket" és a nem hívőket. A "Hűha, nagyon kedves fickóból" "Hűha, ateistának nagyon rendes" lesz, vagy "Nem tudtam, hogy a hinduk ennyire nyitott gondolkodásúak". Ahelyett, hogy látnák és megtapasztalnák az egység érzését más emberekkel, egy "ez a személy ehhez a valláshoz tartozik, és valami olyanban hisz, ami különbözik attól, amiben én hiszek" játékká válik.
Arra kell fókuszálnunk, hogy vallásos tapasztalatokkal rendelkezünk, és nem a vallási meggyőződésünkre
A valódi kérdés itt a spiritualitás nélküli vallás. Nem azt mondom, hogy nem lehetünk egyszerre spirituálisak és vallásosak, hanem hogy a vallás nem elegendő, ha valaki lelkileg kiteljesedett életet akar élni, és kapcsolatba szeretne kerülni Istennel. Mindenkinek joga van azt hinni, amit hinni akar, de eljön az a pont, amikor kompromisszumot kell kötnünk a valósággal kapcsolatos tapasztalatunknak ellentmondó hitünkkel.
Úgy érzem, hogy minden vallásos ember, aki megbotránkozik ezen a cikken teljesen felszabadul, amennyiben elvégzi a gondolatkísérletet, ahol megengedi magának, hogy elcsendesedjen, és leváljon a hitrendszeréről. Mi történik, ha valaki lehetővé teszi maga számára csak néhány percre, hogy megtapasztaljon egy olyan tudatállapotot, mely nem vallásos hitből indul ki?
Mi van, ha ebben a csendben megtalálja Isten egy nagyobb és jobb változatát, melyről nem is tudta, hogy létezik? Mi van, ha valaki abbahagyja a próbálkozást, hogy "tanuljon", és elkezd megtapasztalni? Mi lenne, ha befejeznénk olyan emberként élni, aki hisz Istenben, és elkezdenénk egy valódi, romlatlan módon kapcsolódni Istenhez? Mi van akkor, ha a merev hitrendszer akadályoz abban, hogy belépjünk Isten tapasztalatának teljességébe, mert Isten céljának szűk értelmezéséről vagyunk meggyőződve?
Nem szabad csak azért hinni valamiben, mert attól kényelmesen érezzük magunkat. Akkor higgyünk benne, ha az valódi, és megállja a helyét a bizonyítékok és logikai kihívások ellenére is. Ha valaki aktív Keresztény és teológiai filozófus, nem kell megszabadulnia Istentől, és ateistának lennie. A vallási fundamentalizmustól kell megszabadulni, és elmozdulni a személyes tapasztalás irányába, ami valódi természetünk, és kapcsolódik Istenhez.
