A világ számos kultúrájában vannak ősi történetek gyönyörű, virágzó városokról, melyek az óceánba süllyedtek, és soha többé nem látták ők...
A világ számos kultúrájában vannak ősi történetek gyönyörű, virágzó városokról, melyek az óceánba süllyedtek, és soha többé nem látták őket. A leghíresebb közülük Atlantisz, de számos más elsüllyedt város létezik.
Lehetséges, hogy ezek közül már többet is megtaláltak? Az elmúlt években a modern technológia segítségével az ember képessé vált az óceánfenék vizsgálatára úgy, ahogy arra korábban nem volt lehetősége.
Ezen kutatások során igen érdekes felfedezések kerültek napvilágra. A következőkben néhány elképesztően rejtélyes struktúra látható, melyeket az óceánfenék rejtett el idáig előlünk.
Vajon ezek struktúrák valójában kézzelfogható bizonyítékai a nagyon fejlett ősi civilizációknak? Egyre több egyértelmű jel utal arra, hogy ezek nem csupán elméletek, hanem maga a valóság.
Ősi víz alatti város a japán Yonaguni-sziget partjainál
Japán partjainál titokzatos civilizáció nyomaira bukkantak a kutatók és kincsvadászok. Még 1986-ban találta meg a romokat egy könnyűbúvár egy Yonaguni nevű sziget partjainál, s azóta számos elmélet született a tenger alatt rejtőző épületekkel kapcsolatban. Azóta egy sor merülést végeztek szakértők is az azóta Yanaguni monuments-nek keresztelt romokhoz, azonban a több ezer éves kultúra továbbra sem tárta fel titkait.
Az bizonyos, hogy az épületeket hozzávetőlegesen 8-10 000 évvel borította el a tenger, így az azokat építő civilizációnak mintegy öt évezreddel meg kellett előzni a fáraók tündöklését. A régészek és történészek igen szkeptikusak a lelettel kapcsolatban, mert ha pontos az épületek kormeghatározása, az komolyan átértelmezheti a jelenlegi történelem szemléletünk alapjait.
A tenger alatti építményt sokan leginkább a piramisokhoz hasonlítják, amelyek formáját már több ősi civilizáció építészeti kultúrájában megtalálták. A kutatók egy része komolyan hisz abban, hogy az ősi civilizációkat valamilyen közös tudás vezette az egymáshoz hasonló épületek megalkotásához. Egyes elképzelések szerint Atlantisz legendás tudása a kataklizma után a szétszóródott túlélők között újjáéledhetett. Az elsüllyedt kontinens létezésére azonban konkrét bizonyítékot mind ez idáig nem találtak a kutatók.
A japán lelettel szemben megfogalmazott legkeményebb kritikák szerint a Yonaguni monuments nem más, mint egy épületnek látszó erózió szabdalta tenger alatti szikla képződmény, meglepő formájú koralltelepekkel.
Az elmúlt években a Yonaguni monuments a tenger alatti régészet egyik legnépszerűbb és legvitatottabb zarándokhelyévé vált. Élelmes vállalkozások még abban is fantáziát látnak, hogy búvár túrákat szervezzenek az emberi civilizáció ezen rejtélyes emlékéhez.
Dwarka víz alatti romjai
Dwarka ma India 4 legszentebb városainak egyike...(a másik 3 Badrinath, Puri és Rameshwaram), s melyet ma is Krisna egyik lakóhelyeként tisztelnek a hinduk.
Dwarka egy szent város Indiában, egyfajta vallási központ, melyről azt tartják, hogy maga Buddha alapította 5000 évvel ezelőtt. Ezt persze hivatalosan senki nem ismeri el, mint ahogyan azt a felvetést sem, miszerint a mai település régebben jóval nagyobb kiterjedésű volt, és mára csupán egy maradvány az, amit a térképeken városként jelölnek. Ezen persze mindenki csak nevetett, egészen addig, amíg 1930-ban néhány hobbi-búvár Dwarkától nem messze, mélyen a víz alatt egy város romjaira bukkant. Az igazán zavarba ejtő az addig csupán a legendákból ismert, hat szektorból álló város pontos mása volt azt, amit a felfedezők az elkövetkezendő évtizedek során feltérképeztek, vagyis a legendák ismételten igaznak bizonyultak. Az elsüllyedt település egyébként olyan nagy kiterjedésű, hogy a kutatóknak hatvan évébe telt, mire egy pontos térképet el tudtak készíteni a romok alapján.
Ez ugyanis tényleg egy komplett város, méghozzá olyan, tervszerű elrendezéssel, mely egyáltalán nem jellemző az akkori civilizációkra és így egyáltalán nem illik bele a képbe. Dwarka víz alá került részei fényesen bizonyítják, hogy mindaz, amit csupán a képzelgésnek, minden alap nélküli mítosznak, legendának hiszünk, az bizony maga lehet az ősrégi valóság. A rendkívül kényelmetlen kérdés már csak az, hogy amennyiben a mítosz igaznak bizonyult, akkor az a része is igaz lehet, hogy ezt a várost egykoron Buddha alapította?
Egyiptom elveszett víz alatti városa
A mai Aboukir-öböl egykori városa, Thonis vagy görög nevén Héraklion kulcsfontosságú eleme volt a Földközi-tengeren zajló egyiptomi kereskedelemnek az egyiptomi késő korban (Kr.e. 664- Kr.e. 332). Vallási szempontból is jelentős településnek számított, Ámon isten itt található temploma ugyanis fontos szerepet játszott a dinasztiák folytonosságával kapcsolatos rítusokban.
A települést a Kr.e. 8. század környékén alapíthatták, és Kr.u. 8. században nyelhette el a Földközi-tenger. 2000-es felfedezése előtt nem sok nyoma volt, csupán néhány ősi szövegben említették a létezését. Hérodotosz többször írt például Héraklionról: hogy micsoda hatalmas templom állt itt, mikor Héraklész először Egyiptomba érkezett, és hogy Heléna is ellátogatott ide Parisszal a trójai háború előtt.
A város első nyomaira a mai egyiptomi partoktól 6,5 kilométerre bukkantak az európai víz alatti archeológiai intézet (IEASM) kutatói 2000-ben, és az Egyiptomi Régiségek Főtanácsával együttműködve feltérképezték és feltárták a város megmaradt részeit.
Franck Goddio vezetésével megtalálták Ámon és fia, Honszu templomát és az egykor oly jelentős, hajó maradványokkal teli kikötőt is. A feltárt kolosszális szobrok, a hatalmas építmények, az ékszerek és érmék, valamint a kerámiák mind egy virágzó városról árulkodnak.
Héraklion elsüllyedését egyszerre vagy egymás után bekövetkező természeti katasztrófák, illetve a tengerszint emelkedése okozhatták. A washingtoni Smithsonian Intézet és a Stanford Egyetem bevonásával zajlott geoarcheológiai elemzések néhol az agyagos talaj elfolyósodására utalnak, főleg az Aboukir-öbölben. Ezt a jelenséget a hatalmas épületek miatt a talajra nehezedő nyomás okozhatta. Hasonló következményei lehetnek egy földrengésnek is, a város eltűnéséről szóló történeti leírások pedig egyaránt beszámolnak földmozgásokról és nagy árhullámokról is. Ezek alapján tehát valószínűleg az említett hatások együttesen járultak hozzá a süllyedéshez.
Az elsüllyedt városról dokumentumfilmet is készítettek, melyet 2014-ben a francia-német Arte televízió mutatott be. A filmben 3D-s animációknak köszönhetően megelevenedik a város, és ismét a felszínre kerülnek az ősi épületek, templomok, hajók és a csatornarendszerek. A munka vége azonban még messze van, Goddio szerint még 200 évig kellene folytatni a kutatásokat, hogy teljesen feltárják és megértsék a várost.
Kuba elveszett civilizációja
Az 1950-es években kubai búvárok és régészek kiterjedt tárgyi bizonyítékát (szerszámok, fegyverek) találták annak, hogy Kuba nyugati részén létezett egy olyan bennszülött amerikai civilizáció, amely fejlettebb volt a szigetre 900 körül bevándorló Taino-Arawak emberek (a Karib-térség népessége) kultúrájától.
Már akkor valószínűsítették, hogy Kuba szigete – amely 144 kmre van Floridától és 154 km-re a Yucatán-félszigettől – közvetítő lehetett Amerika különböző népei, kultúrái és termékei között, és ennek maradványa a virágzó mezoamerikai civilizációra utaló leletanyag.
Az 1990-es évek végén víz alatti felvételeket készítettek a térségben (Guanahacabibes-félsziget), és 667 m mélységben ezeken piramisokat, dombokat, nagy tereket és teraszokat – vagy annak látszó jelenségeket – találtak a tengerfenéken. A National Geographic 2002 novemberében nagy cikket szentelt a felfedezésnek, a romokat 6000 évesre becsülve, bár ennek nem volt tudományos bizonyítéka. Azóta sem vizsgálták a víz alatti leletek korát, így az elveszett kubai civilizáció megléte egyelőre csak feltételezés. Van, aki egyenesen Atlantisszal azonosítja a helyszínt, miszerint földrengések, árhullámok és hurrikánok pusztíthatták el a virágzó civilizációt.
