A Van-tó titka: Több mint 10 000 éves civilizáció nyomaira bukkantak a búvárok?

A történelemkönyvek lapjai szilárdnak és megmásíthatatlannak tűnnek, ám az emberiség múltja valójában olyan, mint az óceánok és a mély tavak...

A történelemkönyvek lapjai szilárdnak és megmásíthatatlannak tűnnek, ám az emberiség múltja valójában olyan, mint az óceánok és a mély tavak felszíne: a legizgalmasabb fejezetek gyakran a sötét, áthatolhatatlan mélységben rejtőznek.

Törökország keleti részén, az Iránnal határos Kelet-Anatólia régióban fekszik az ország legnagyobb állóvize, a misztikus és monumentális Van-tó. A mintegy 3755 négyzetkilométeres vízfelület nemcsak természeti szépségéről ismert, hanem arról is, hogy alig 140 kilométerre található az Ararát-hegytől és a Durupınar-formációtól, amelyet sokan Noé bárkájának végső nyughelyeként tartanak számon.

A vidéket már önmagában is belengi a bibliai idők és az ősi legendák hangulata, ám a közelmúltban olyan felfedezések láttak napvilágot a tó zavaros mélyéből, amelyek a kutatók szerint alapjaiban írhatják újra mindazt, amit az emberi civilizáció hajnaláról eddig gondoltunk.

A történet szálai egy helyi víz alatti filmeshez, Tahsin Ceylanhoz vezetnek, aki még 2017-ben, a tó különleges mikrobiolit-formációinak és a benne élő egyedi gyöngymárnák tanulmányozása közben valami egészen megdöbbentő dologra bukkant.

A víz alatti világot filmezve egy kőerődítmény körvonalai bontakoztak ki előtte, amelyet precízen megmunkált falazattal ellátott, kör alakú templomok öveztek. A legrejtélyesebb lelet egy olyan zárókő volt, amelybe a hatágú, úgynevezett Élet Virága szimbólumot vésték bele.

Ez a motívum az emberi kultúra egyik legősibb egyetemes jelképe, amelyet évezredek óta számtalan különböző civilizáció használt a világ minden táján. Ceylan úttörő felfedezése azonban csak a kezdete volt egy sokkal nagyobb szabású nyomozásnak, amely néhány évvel később egy nemzetközi kutatócsoport megalakulásához vezetett.

A filmes 2025-ben egyesítette erejét Matthew LaCroix kutatóval, hogy közösen merüljenek le a Van-tó titokzatos mélyébe. Bár a merülések során rengeteg felvétel készült, a legmegdöbbentőbb felfedezésre csak hónapokkal később derült fény, amikor a csapat egyik videósa, Brandon Barnes feltöltötte és tüzetesen átvizsgálta a kör alakú struktúra mögött rögzített képkockákat.

A felvételeken egy hatalmas, egymáshoz kapcsolódó kőtömbökből álló fal képe rajzolódott ki, amely több mint 20 méterrel a vízfelszín alatt feküdt. A felvétel tanúsága szerint három lépcsőfok vezetett fel a kör alakú emlékműhöz, amelyet hét kőfaragási szint követett, magasan kiemelkedve a tó fenekéről. LaCroix elmondása szerint ez a töltésút vagy mólószerű építmény több mint 45 méter hosszan folytatódott a mélyben, mielőtt végleg elnyelte volna a sötétség.

A kutatók szerint ez a monumentális kőszerkezet nem egy elszigetelt, önmagában álló építmény, hanem egy hatalmas, eddig felfedezetlen és a víz által eltemetett ősi város csomópontja lehetett. Nem valószínű ugyanis, hogy ekkora emberi munkaerőt és mérnöki precizitást igénylő építkezést a semmi közepén, cél nélkül valósítottak volna meg.

Egy olyan civilizációról beszélünk, amely képes volt hihetetlen kőfaragványokat és templomokat emelni, messze meghaladva a későbbi korok bronz- és vaskori kultúráinak technológiai képességeit. Mindez azt mutatja, hogy az emberi történelemnek van egy elveszett fejezete, amely egy magasan fejlett társadalom létezéséről tanúskodik.

A felfedezés igazi vitatott pontja azonban nem is maga a romok létezése, hanem azok kora. Míg a fősodorbeli régészek megerősítik a struktúrák jelenlétét, a legtöbben úgy vélik, hogy azok az Urartu Királyság idejéből származnak, nagyjából háromezer évvel ezelőttről, vagy akár a középkorban épültek korábbi urartui kövek felhasználásával.

Ugyanakkor a szakértők elismerik, hogy a helyszínt még nem vetették alá részletes régészeti feltárásnak vagy független, tudományos kormeghatározásnak. LaCroix ezzel szemben a geológiai bizonyítékokra támaszkodva úgy véli, hogy a romok legalább 11 700 évesek, de akár a 40 000 éves kort is elérhetik.

A tudomány régóta tudja, hogy a Van-tónak egykor volt egy nyugati irányú lefolyása, amelyet a pleisztocén korban a közeli Nemrut-vulkán masszív kitöréssorozata teljesen elzárt, megemelve a vízszintet és elárasztva a környező területeket. Mivel ez a geológiai korszak csaknem tizenkétezer évvel ezelőtt véget ért, a romoknak ezt megelőzően kellett felépülniük, mielőtt a vulkáni tevékenység örökre a víz alá temette volna őket.

A helyszín alapos feltárása azonban rendkívüli nehézségekbe ütközik. Mivel a Van-tónak nincs természetes lefolyása, a vízben felhalmozódott és feloldódott hordalék folyamatosan lebeg az áramlatokban, ami drasztikusan korlátozza a látási viszonyokat. A búvároknak mindössze egy apró időablak áll rendelkezésükre: általában hajnali öt és délelőtt tizenegy óra között tiszta a víz, ezt követően a körülmények gyorsan romlanak, és a látótávolság szinte nullára csökken.

Maga LaCroix is elismerte, hogy a mélyebben fekvő, 45 méter mélyen lévő falhoz személyesen nem merült le, csupán nyolc percet töltött a 9méteres mélységben található, felülről nézve tökéletes kört formázó struktúránál, miközben a csapat többi tagja rögzítette a környező kőfalakat az egy négyzetkilométeresre becsült víz alatti területen.

Bár a közvetlen kormeghatározás még várat magára, a kutatók optimisták. Úgy vélik, hogy a tó áramlatoktól védett, csendes és mozdulatlan vize tökéletes menedéket nyújtott az ősi köveknek, megóva őket az eróziótól és a pusztulástól, amelyek a nyílt tengereken már régen megsemmisítették volna őket.

A romok ott hevernek a mélyben, érintetlenül konzerválva, mintha csak arra várnának, hogy az emberiség végre újra felfedezze őket. A jövőben tervezett részletes szonáros térképezések, a további merülések és a víz alatti régészek alapos elemzései adhatnak majd végleges választ arra, hogy hová vezet a sötétségbe vesző kőút, és milyen további titkokat rejt még a Van-tó feneke.

Az eddigi jelek mindenesetre arra utalnak, hogy az emberi civilizáció gyökerei sokkal mélyebbre és régebbre nyúlnak vissza, mint azt valaha képzelni mertük. (1)

(1) - https://www.dailymail.com/sciencetech/