Amikor felgyúlnak a fények az anyaméhben: Mikor válik tudatossá a magzat?

Az emberi lét egyik legnagyobb és leginkább lenyűgöző rejtélye a tudatosság kezdete.

Az emberi lét egyik legnagyobb és leginkább lenyűgöző rejtélye a tudatosság kezdete.

A neurológusok gyakran emlegetik a tudatosság "nehéz problémáját", amely arra a kérdésre keresi a választ, hogy az agyban zajló pusztán fizikai és kémiai folyamatok miként hoznak létre belső, szubjektív élményeket – azokat a megfoghatatlan érzeteket, amelyeket a tudomány "kválé" néven nevez.

Mivel még mindig nem látjuk tisztán, hogy a fejünkben lévő struktúrák pontosan hogyan hozzák létre ezt a jelenséget, régóta heves viták övezik azt a kérdést is, hogy a fejlődő magzat életében mikor jön el az a pillanat, amikor az addigi sötétségből egyszer csak megszületik a megélt valóság.

Egy, a Brain Structure and Function című szaklapban megjelent új tanulmány szerzői most arra vállalkoztak, hogy az eddigi összes elérhető idegrendszeri kutatást és fejlődési adatot összegezve felállítsanak egy modellt, amely magyarázatot adhat arra, hogyan és mikor gyúlnak fel a fények a növekvő magzat elméjében. Az eredményeik meglepőek, és alapjaiban rengethetik meg a korábbi tudományos konszenzust. (1)

Sokáig úgy gondoltuk, hogy a tudatosság a magasabb szintű kognitív funkciókhoz, és ezáltal az agykéreghez köthető. Az agykéreg az a nagy, barázdált külső réteg, amely a percepcióért, a gondolkodásért és az emlékezetért felelős.

A friss bizonyítékok alapján azonban a kutatók úgy vélik, hogy a tudatosság nem a bonyolult gondolkodáson alapul, hanem egy sokkal primitívebb képességből bimbózik ki: a saját jelenlétünk és belső állapotunk érzékeléséből.

Ebből kiindulva a szakértők egy úgynevezett "szubkortikális modellt" javasolnak. Ez azt jelenti, hogy az érzékelés és a megélt tapasztalás képessége már azelőtt elkezdődhet, hogy az agykéreg egyáltalán teljesen kifejlődne.

A kutatás az agytörzs két olyan kulcsfontosságú elemére irányítja a figyelmet, amelyek együttesen beindíthatják a tudatosság motorját. Az agytörzs evolúciós szempontból a legősibb terület, amely a legalapvetőbb életfunkcióinkat szabályozza, és összeköti a nagyagyat a gerincvelővel.

Az első ilyen struktúra az aszcendáló retikuláris aktiváló rendszer, vagyis az ARAS. Ez a hálózat lényegében "bekapcsolja" az agyat, felelős az ébrenléti állapotért és a fókusz fenntartásáért. Macskákkal végzett korábbi kísérletek már megmutatták, hogy míg az agykéreg sérülései nem feltétlenül vezetnek eszméletvesztéshez, az ARAS sérülése azonnali kómát idéz elő.

A másik elengedhetetlen komponens a periaqueductalis szürkeállomány, a PAG. Ez a terület felelős azért, amit a tudomány affektív tudatosságnak nevez, vagyis azért a képességért, hogy a külső és belső ingereket pozitívként vagy negatívként éljük meg.

A PAG integrálja a zsigeri izgalmi állapotokat, a belső szervi jelzéseket és a környezeti veszélyeket, ezáltal nyers, érzelmi színezetet ad az ébrenlétnek, hogy az személyes jelentőséggel bírjon az egyén számára.

Saúl Sal Sarria, a spanyolországi Oviedói Egyetem kutatója és a tanulmány társszerzője úgy magyarázza ezt, hogy az ARAS és a PAG alkotják a tudatos érzékelés minimális neurológiai architektúráját. Az ARAS biztosítja, hogy az élőlény ébren legyen, a PAG pedig gondoskodik arról, hogy ezt az ébrenléti állapotot a magzat szubjektíven meg is tapasztalja.

Bár szinte lehetetlen tűhegynyi pontossággal meghatározni azt a percet, amikor a magzat agyában átkattan a kapcsoló, a kutatók a terhesség harmadik trimeszterét jelölik meg legvalószínűbb időszakként. A tudatosság ugyanis nem hirtelen, a semmiből bukkan elő, hanem egy folyamatos fejlődési ív mentén bontakozik ki, gyökerei pedig azokban az agytörzsi rendszerekben rejlenek, amelyek már jóval a születés előtt aktívan működnek.

Ez a felismerés komoly etikai kérdéseket is felvet. Ha a még meg nem született gyermek a harmadik trimeszterben már képes valódi, megélt tapasztalatokra, akkor a magzati fájdalomcsillapítás kezelése az invazív orvosi beavatkozások során rendkívül fontossá válik.

Ugyanakkor a szerzők hangsúlyozzák, hogy ez a terület még mindig kevéssé feltárt. Eredményeik nem új empirikus adatokon, hanem a meglévő bizonyítékok szintézisén alapulnak. Ahogy Sal Sarria kiemelte: következtetéseik bizonyítékokon alapuló hipotézisek, nem pedig megdönthetetlen demonstrációk, hiszen a szubjektív tapasztalatokat közvetlenül mérni jelenleg még nem vagyunk képesek.

A fények mindenesetre úgy tűnik, sokkal korábban felgyúlnak odabent, mint azt valaha hittük. (2)

(1) - https://link.springer.com/article/10.1007/
(2) - https://www.iflscience.com/at-what-point