Brutális pusztítás vagy lassú elmúlás? 1500 éve érintetlen luxusvárosokra bukkantak a régészek Szíriában

Észak-Szíria kopár hegyvonulatai között, Aleppo és Idlib kormányzóságok területén egy különös, kőbe fagyott világ dacol az idővel. Közel hét...

Észak-Szíria kopár hegyvonulatai között, Aleppo és Idlib kormányzóságok területén egy különös, kőbe fagyott világ dacol az idővel. Közel hétszáz elhagyatott település, az úgynevezett "Holt Városok" hálózata tanúskodik egy egykor virágzó civilizációról, amely az 1. és a 7. század között élte fénykorát.

Bár a történelem viharai és a közelmúlt pusztító konfliktusai nem kímélték a régiót, egy friss kutatás most újra ráirányította a figyelmet e települések – köztük Ba’ude – lenyűgöző római-bizánci építészetére és kifinomult társadalmi berendezkedésére.

Ba’ude nem csupán romhalmaz, hanem a késő antik kor mérnöki és művészeti tudásának szabadtéri múzeuma. Dr. Afaf Laila szír régész vezetésével 2024-ben végzett terepmunka során feltárták, hogy az egykori lakók milyen mély harmóniában éltek környezetükkel.

Az építkezéshez szükséges alapanyagot, a tartós mészkövet a környező dombokból bányászták, és olyan precizitással munkálták meg, amely lehetővé tette, hogy az épületek jelentős része közel másfél évezredig dacoljon az elemekkel. A kutatók huszonnyolc házat vizsgáltak meg tüzetesen, amelyek közül tizenkettő szerkezete még ma is alkalmas a mélyreható elemzésre.

Az itt élő szír nyelvű keresztény közösségek gazdasági motorját az olívaolaj- és bortermelés jelentette, termékeik pedig a Földközi-tenger távoli piacaira is eljutottak. Ez a jólét tükröződik a lakóházak architektúráján is: a többszintes épületek homlokzatát vallási szimbólumok, míves kőfaragások és díszes szemöldökfák ékesítették.

A házak központjában tágas udvarok álltak, amelyek a családi élet és a társasági érintkezés színterei voltak. Külön helyiségeket tartottak fenn a vendégek fogadására, míg más termekben a mezőgazdasági feldolgozás, például az olajpréselés zajlott. Különösen lenyűgözőek a megmaradt oszlopcsarnokok és a boltíves bejáratok, amelyek a római formavilág és a helyi igények elegáns ötvözetei.

A falu nyugati szélén egy piramis alakú síremlék, egy templom és egy olajprés maradványai rajzolják ki a közösségi élet spirituális és gazdasági kereteit. Bár a templom mára nagyrészt összeomlott, a síremlék meglepően jó állapotban maradt fenn, emlékeztetve az utókort az egykori lakók méltóságára. A települések hanyatlása nem hirtelen katasztrófa, hanem egy lassú, a 8. és 10. század között zajló elnéptelenedési folyamat eredménye volt, ami paradox módon segített megőrizni a köveket az utókor számára.

Azonban ez az egyedülálló örökség ma minden korábbinál nagyobb veszélyben van. A 2024-ben véget ért, tizennégy évig tartó polgárháború sebei mellett az illegális építkezések, a mezőgazdasági terjeszkedés és az antik kövek építőanyagként való újrafelhasználása fenyegeti a helyszínt. Maamoun Abdulkarim professzor, a kutatás társszerzője hangsúlyozza, hogy az UNESCO-világörökségi listán való szereplés nem csupán elismerés, hanem kötelezettség is a védelemre. (1)

Jelenleg a német Gerda Henkel Alapítvány az egyetlen nemzetközi szervezet, amely aktívan részt vesz a megőrzési munkálatokban, de a kutatók szerint szélesebb körű összefogásra lenne szükség. Minden egyes leomló kőfal vagy elpusztított faragvány pótolhatatlan veszteség, amely megnehezíti, hogy megértsük a bizánci világ e távoli, de kulturálisan rendkívül aktív szegletének múltját. (2)

(1) - https://www.journals.uchicago.edu/
(2) - https://greekreporter.com/2026/05/