A párhuzamos énünk árnyékában: Valóban más univerzumok irányítják a sorsunkat?

Képzeld el egy pillanatra, hogy az életed nem egyetlen, megmásíthatatlan fonál, hanem egy végtelenül terebélyesedő fa egyik apró ága. Miközb...

Képzeld el egy pillanatra, hogy az életed nem egyetlen, megmásíthatatlan fonál, hanem egy végtelenül terebélyesedő fa egyik apró ága. Miközben ezeket a sorokat olvasod, egy másik éned talán épp most mond fel a munkahelyén, egy harmadik egy távoli országban ébred fel, egy negyedik pedig olyan döntést hozott meg tíz évvel ezelőtt, amely révén ma ünnepelt rocksztár vagy sikeres világutazó.

Ez nem egy sci-fi regény szinopszisa, hanem egy komoly tudományos elmélet, amely az utóbbi időben ismét az érdeklődés középpontjába került. Vlatko Vedral, az Oxfordi Egyetem neves fizikusa szerint ugyanis a kvantummechanika törvényszerűségei alapján abszolút elképzelhető, hogy párhuzamos univerzumok százezreiben léteznek variációk belőlünk, és ezek a valóságok egyidejűleg zajlanak a sajátunkkal.

A különös teória alapja a kvantumfizika egyik legmeghökkentőbb ága, az úgynevezett Sok Világ-értelmezés. Ez az elképzelés azt sugallja, hogy a valóság nem egy előre rögzített útvonalon halad, hanem minden egyes pillanatban, amikor egy esemény többféle kimenetellel végződhet, a világ egyszerűen kettéágazik. Ez a folyamat nem korlátozódik a sorsfordító nagy döntésekre. Vedral érvelése szerint minden apró, szinte észrevehetetlen kvantumszintű interakció új valóságokat szül.

Egyetlen foton útja, egy porszem ütközése vagy egy atomi részecske rezgése elég ahhoz, hogy a világegyetem egy újabb verziója jöjjön létre. Ez azt jelenti, hogy az életünk csupán egyetlen lehetséges kimenetele annak a végtelen választási sorozatnak, amelyet a "többi" énünk hajtott végre más dimenziókban. Miközben talán egy elszalasztott lehetőség miatt bánkódunk, egy másik valóságban a vágyott forgatókönyv már régen megvalósult.

Az elmélet egyik legfontosabb és legvitatottabb pontja a megfigyelő szerepe. Az utóbbi években az internetes kultúrában, a spirituális önsegítő körökben és a "manifesztációs" mozgalmakban elterjedt az a nézet, miszerint az emberi tudat képes alakítani a fizikai valóságot. Sokan úgy vélik, hogy ha elég erősen koncentrálunk valamire, vagy "megfigyeljük" a kívánt eredményt, azzal kényszeríthetjük az univerzumot a vágyott irányba.

Vedral szerint azonban ez a megközelítés a kvantummechanika súlyos félreértelmezésén alapul. A fizikus szerint a valóság nem vár arra, hogy egy emberi lény ránézzen és ezzel "létrehozza" azt. A változások folyamatosan, a tudatunktól függetlenül történnek.

A hagyományos fizikai kísérletekben a kutatók már évtizedek óta tudják, hogy a szubatomi részecskék, például az elemi fényrészecskék, a fotonok, képesek egyszerre több állapotban létezni, amíg valamilyen kölcsönhatásba nem lépnek a környezetükkel. Régebben ezt "megfigyelő-hatásnak" hívták, azt sugallva, hogy maga a mérés vagy a nézés kényszeríti a részecskét egy fix állapotba.

Vedral azonban rámutat, hogy bármilyen hétköznapi interakció megteszi ugyanezt. Ha egy foton beleütközik egy napszemüveg lencséjébe, az már egy interakció. Ebben a pillanatban a világ két ágra bomlik: az egyikben a foton áthalad az üvegen, a másikban pedig elnyelődik vagy visszaverődik. Mindkét esemény megtörténik, csak más-más valóságágon. A világegyetem tehát nem egy nagy, központi döntőbíró, hanem egy végtelen szövevény, ahol a részecskék ütközései folyamatosan új és új létezési síkokat generálnak.

Ez a szemléletmód alapjaiban rengeti meg a szabad akaratról és az egyéni felelősségről alkotott képünket. Ha minden lehetséges döntésünk megvalósul valahol, akkor valójában mennyire vagyunk urai a saját sorsunknak? Vagy csupán a statisztikai valószínűség játékszerei vagyunk egy olyan gépezetben, amely minden opciót kipörget?

Bár a tudomány jelenlegi állása szerint nem tudunk átlépni ezekbe a párhuzamos világokba, és közvetlen bizonyítékunk sincs a létezésükre, a Sok Világ-értelmezés mégis rendkívül népszerű a fizikusok körében. Ennek oka az elegancia: matematikai szempontból sokkal egyszerűbb elfogadni, hogy minden lehetőség létezik, mint megmagyarázni azt a rejtélyes folyamatot, ahogy a sok lehetőségből hirtelen, varázsütésre egyetlen "igazi" valóság lesz.

Természetesen a kritikusok szerint ez a teória inkább filozófia, mintsem kísérleti tudomány, hiszen ha egy másik univerzumot nem tudunk megfigyelni, akkor annak létezése bizonyíthatatlan marad. Mégis, a gondolat, hogy valahol létezik egy gazdagabb, sikeresebb vagy boldogabb verziónk, egyszerre nyugtalanító és vigasztaló.

Vedral szerint azonban a legfontosabb tanulság nem az, hogy a gondolatainkkal irányíthatjuk a világot, hanem az, hogy az ember nem a középpontja a mindenségnek. Részei vagyunk egy hatalmas, komplex rendszernek, amelyben az anyag és az energia kölcsönhatásai folyamatosan írják a létezés végtelen variációit.

Ez a tudományos világkép azt sugallja, hogy az univerzum nem válaszokat ad a kérdéseinkre, hanem minden lehetséges választ egyszerre prezentál. Lehet, hogy ebben a pillanatban csak egy átlagos ember vagy, aki egy cikket olvas, de egy karnyújtásnyira, egy másik kvantumágon talán épp most fedezed fel a párhuzamos világok közötti átjárót.

A valóság sokkal tágasabb, mint azt az érzékszerveink elhitetik velünk, és minden egyes másodpercben újabb kapuk nyílnak meg olyan életek felé, amelyeket el sem tudunk képzelni, mégis a miénknek mondhatunk – valahol, odaát. (1)

(1) - https://www.dailymail.com/sciencetech/