A Napevők hajnala: Eljuthat-e az emberiség oda, hogy csak "napfénnyel" táplálkozzon?

Az életben maradáshoz más organizmusoknak meg kell halniuk. Ez a kegyetlen igazság kíséri az embert azóta, hogy első őseink megjelentek a sz...

Az életben maradáshoz más organizmusoknak meg kell halniuk. Ez a kegyetlen igazság kíséri az embert azóta, hogy első őseink megjelentek a szavannákon. Biológiai értelemben heterotrófok vagyunk: olyan lények, amelyeknek más élőlények elfogyasztásával kell üzemanyagot biztosítaniuk saját testüknek.

Ezzel szemben a növények és algák többsége autotróf. Ők a "barbár" gyilkolás nélkül építik fel saját biomasszájukat a fotoszintézis segítségével, napfényt, vizet és a levegőből kivont szenet alakítva energiává. Bár a növények is küzdenek egymással a helyért, nincs szükségük a másik elpusztítására ahhoz, hogy jóllakjanak.

Végső soron minden, amit megeszünk, a fotoszintézis terméke – a napfény táplálja az élelmünket (vagy az élelmünk élelmét), mielőtt minket táplálna. Ez a felismerés indított el egy generációkon átívelő küldetést: az ember vágyát, hogy leváljon az élelmiszerláncok mocskáról és erkölcsi dilemmáiról, és "stellivórrá", azaz Napevővé váljon.

Ez a törekvés ma már nem csupán spekuláció. Világszerte tudósok dolgoznak azon, hogy a napenergiát – legyen az közvetlen vagy közvetett – felhasználva levegőt, vizet és más szervetlen alapanyagokat étellé alakítsanak. Vannak cégek, amelyek mezőgazdaság nélkül készítenek vajat mélytengeri folyamatokat utánozva, míg mások "ételt a semmiből" elven, mikroorganizmusok elektromossággal és szén-dioxiddal való táplálásával állítanak elő ehető fehérjét.

Ezek a kísérletek radikálisan leegyszerűsítik az élelmiszertermelést: a farmokat és állatokat mikroszkopikus lényekre, az ökoszisztémákat pedig kontrollált környezetekre cserélik. Az autotrófok másolásával az emberiség a civilizáció egyik legősibb problémáját igyekszik megoldani: hogyan fogyasszunk energiát maximális könyörületességgel és minimális környezeti kárral.

Ahhoz, hogy megértsük, hogyan jutottunk el idáig, vissza kell tekintenünk a múltba. Az emberiség első nagy találmánya nem a kerék volt, hanem a "külső gyomor". A kőeszközök megelőzték a tüzet, de a paleoantropológusok szerint a főzés tette az embert valóban emberré. A tűz a gyomorból a fazékba helyezte át az emésztés nehéz munkáját. Testünk így a felszabaduló energiát a belek helyett az agyunkba, a frontális lebenybe fektethette.

Nietzsche nem tévedett, amikor azt hirdette: a lélek egy gyomor. Azonban az étel, még a főtt étel is, mindig problémás volt. Az emésztési zavarok és az étel okozta betegségek évszázadokon át kísértettek minket, és már a Biblia soraiban is felfedezhető egyfajta zsigeri érzés, hogy a húsevés alapvetően etikátlan. Ézsaiás próféta jövendölése szerint az üdvösség korában "az oroszlán szalmát eszik, mint az ökör".

A modern tudomány hajnalán ez a vágy már konkrétabb formát öltött. Az 1500-as években Paracelsus, a svájci alkimista orvos az egész kozmoszt egyetlen hatalmas emésztési folyamatként látta. Számára a jó emésztés egyfajta belső, tápláló "napsugár" volt. Úgy vélte, minél tisztábbá és szellemibbé válunk, annál inkább hasonlítunk a napfényre. "Az emberi test – írta – materializálódott napfény."

Tanítványa, Jan Baptist van Helmont 1648-ban elvégezte az első kvantitatív növénytani kísérletet: egy fűzfát ültetett egy cserépbe, és csak vízzel öntözte. Amikor a fa súlya jelentősen megnőtt, miközben a földé alig változott, arra jutott, hogy a növények csak vízből élnek. Még nem tudhatta, hogy a napfény és a levegőből kivont szén volt a titkos összetevő.

A 17. században John Milton az Elveszett Paradicsomban már olyan angyalokról írt, akiknek nincs szükségük ürítésre, mert a matéria energiáját tökéletes hatékonysággal nyerik ki. Eközben Francis Bacon olyan kertekről álmodott, ahol a gyümölcsöket tudományos úton teszik táplálóbbá. Ezeket az optimista elképzeléseket Jonathan Swift a Gulliver utazásaiban még gúny tárgyává tette, leírva a tudósokat, akik "napsugarat próbálnak kivonni az uborkából".

Swift azonban valójában Stephen Hales kísérleteit parodizálta, aki elsőként vetette fel, hogy a növényeknek levegőre és fényre van szükségük a növekedéshez. Csak 1776-ban bizonyította be Jan Ingenhousz a fotoszintézis létezését, végérvényesen összekötve a fényt az élettel.

A 19. században a húsevés elleni morális érvek felerősödtek. Mary Shelley Frankensteinje nem egy zombi, hanem egyfajta "Modern Prométheusz", egy szintetikus biológiai lény, aki erkölcsileg felette áll az embernek: kijelenti, hogy neki nem kell bárányt ölnie a jóllakáshoz, beéri bogyókkal és makkal. A technológiai áttörés 1828-ban jött el, amikor Friedrich Wöhler szervetlen anyagokból karbamidot állított elő, bebizonyítva, hogy az "életerő" nélküli anyagokból is létrehozhatók szerves vegyületek. Marcellin Berthelot, a neves kémikus 1894-ben már azt jósolta, hogy a jövő embere mesterséges húst és zöldségeket fog fogyasztani, a szántóföldek pedig el fognak tűnni. Úgy vélte, a szenet már nem égetni fogjuk, hanem kenyérré és hússá alakítjuk.

A sci-fi irodalom is hamar felkarolta a témát. Kurd Lasswitz 1897-es művében a hiperfejlett marsi civilizáció már "a Nap közvetlen fiaiként" élt, szintetikus táplálékon. A barbár, húsevő földlakókat úgy akarták civilizálni, hogy a Földet napenergiát gyűjtő gyárakkal vonják be, ingyen tápláló zselét biztosítva mindenkinek, felszabadítva az emberi szellemet a mészárosok és szakácsok uralma alól. William Winwood Reade történész 1872-ben pedig azt jövendölte, hogy felvilágosult utódaink úgy fognak ránk tekinteni, akik marhát és juhot eszünk, mint ahogy mi tekintünk a kannibálokra.

A 19. század közepére a termodinamika törvényei tisztázták: az energia nem vész el, csak átalakul, de minden átalakulásnál veszteség keletkezik. Rájöttek, hogy a földi élet szinte minden energiája a Napból származik. A fizikusok elkezdték sajnálni azt a hatalmas fénymennyiséget, amely az üres űrbe sugárzódik, vagy amit a Föld felszíne nem hasznosít. Ludwig Boltzmann az életet az entrópiáért vívott küzdelemként írta le, amely a forró Nap és a hideg Föld közötti energiatranszfer révén válik elérhetővé. Az 1920-as években Vlagyimir Vernadszkij geokémikus felvetette az "emberi autotrófia" gondolatát: ahhoz, hogy túléljük saját pusztító dominanciánkat, a civilizációnak olyanná kell válnia, mint a növényeknek – önellátóvá az energiafelvétel terén.

Konsztantyin Ciolkovszkij, az orosz rakétatudós még messzebbre ment. Szerinte ahogy az élet elhagyta az óceánokat, úgy kell elhagynia a bolygót is, hogy a világűr vákuumában, közvetlenül a napfényből táplálkozva éljen. Olyan "állat-növény" hibrideket képzelt el, amelyek smaragdzöld szárnyakkal gyűjtik a fényt. Számításokat végzett, hogy mennyi napfény felel meg tíz font húsnak, és úgy vélte, a fotoszintetikus lét az intelligencia legmagasabb foka, mivel megszabadít az élelmiszerlánc kegyetlenségétől. Ezek az élőlények körbevennék a csillagokat, hogy minden energiát a gondolkodásra fordítsanak. "A csillagok energiájának léteznie kell valamiért!" – írta.

A 20. század közepén, a termonukleáris reakciók felfedezésével a csillagok energiája "leereszkedett" a Földre. George Gamow fizikus kiszámolta, hogy az óceánok nehézhidrogénjének fúziójával 60 milliárd évre elegendő kalóriát biztosíthatnánk az emberiségnek, teljesen feleslegessé téve a mezőgazdaságot. 1960-ban Freeman Dyson felvetette, hogy egy kellően fejlett civilizáció talán szétbontaná egyik bolygóját, hogy egy Napot körülölelő gömböt (Dyson-gömböt) építsen belőle, így csapolva meg a csillag teljes energiáját. Az ilyen civilizációkat a kutatók ma "stellivóroknak" nevezik.

Lehetséges tehát, hogy az idegen intelligenciák már régen elérték azt, amit az alkimisták megsejtettek: az intelligens elme, akárcsak a virág, a fény felé fordul. Ez a törekvés nemcsak az emésztési gondjainkat gyógyíthatná meg, hanem véget vetne annak az ősrégi, tragikus kényszernek is, hogy más élőlények halála árán maradjunk életben. A jövő embere talán nem a mészárszékeken, hanem a csillagok sugarai alatt találja meg végső békéjét. (1)

(1) - https://bigthinkmedia.substack.com/