Papot kellett hívni, mert egy vörös ruhás kislány kísértett a hospice-házban

A modern orvostudomány falai között ritkán kap helyet a természetfeletti. A kórházak és ápolási intézmények világa általában a rideg tényekr...

A modern orvostudomány falai között ritkán kap helyet a természetfeletti. A kórházak és ápolási intézmények világa általában a rideg tényekre, a steril eszközökre és a biológiai folyamatok könyörtelen logikájára épül.

Azonban az angliai Norwich egyik hospice-házában nemrégiben olyan események láttak napvilágot, amelyek még a legracionálisabb embereket is elgondolkodtatták. Az NHS, a brit állami egészségügyi szolgálat ugyanis szokatlan lépésre szánta el magát: egy hivatalos ördögűző, pontosabban a Church of England egyik speciálisan képzett lelkészének segítségét kérte, hogy véget vessen egy kislány kísértetjárásának, aki a beszámolók szerint rettegésben tartja az intézmény lakóit és dolgozóit.

A történet középpontjában egy titokzatos, vörös ruhás kislány alakja áll, akit az elmúlt hónapokban többen is látni véltek a folyosókon. A szemtanúk leírásai kísértetiesen hasonlóak: egy hétéves forma gyermek, akinek élénkvörös ruhája éles ellentétben áll az intézmény pasztellszínű falaival. Megjelenése váratlan, mozgása pedig természetellenesen halk.

Nem beszél, nem kér semmit, csupán áll a folyosók végén, vagy bekukkant a kórtermekbe, hogy aztán a következő pillanatban nyomtalanul köddé váljon. A hospice-ház, amely alapvetően a végső nyugalom és a méltóságteljes távozás helyszíne kellene, hogy legyen, hirtelen egy gótikus horrorfilm díszletévé vált, ahol a gyász mellé beköltözött az ismeretlentől való félelem is.

Az eset pikantériáját az adja, hogy nem csupán a végső stádiumban lévő, esetenként zavart állapotú betegek számoltak be a jelenségről. Ha csak róluk lenne szó, a klinikai magyarázat egyszerű lenne: hallucinációk, a gyógyszerek mellékhatásai vagy a halálközeli élmények kivetülései. Csakhogy a vörös ruhás kislányt az ápolók, az orvosok és a takarítószemélyzet tagjai is látni vélték.

Olyan profi szakemberek, akik nap mint nap találkoznak az elmúlással, és akiket nehéz lenne holmi árnyékokkal megijeszteni. A beszámolók szerint a kislány jelenlétét gyakran hirtelen hőmérséklet-zuhanás és egyfajta megmagyarázhatatlan, fojtogató nyugtalanság kíséri. Több nővér is jelezte az intézmény vezetésének, hogy félnek az éjszakai műszaktól, és a betegek közül is többen panaszkodtak arra, hogy "a kislány figyeli őket".

Az NHS vezetése válaszút elé került. Megpróbálhatják szőnyeg alá söpörni az ügyet, kockáztatva a személyzet felmondását és a betegek mentális állapotának romlását, vagy elismerik, hogy vannak dolgok, amikre a tankönyvek sem adnak választ. Végül a Church of Englandhez fordultak segítségért.

Fontos hangsúlyozni, hogy a modern egyházi gyakorlatban az "ördögűzés" kifejezést ma már ritkábban használják ilyen esetekben; inkább "szabadító szolgálatról" vagy egy speciális áldásról van szó. A kijelölt lelkész feladata nem az volt, hogy látványos rituálék közepette küzdjön meg a gonosszal, hanem az, hogy szentelt olajjal, imádsággal és a helyiségek megszentelésével helyreállítsa a ház lelki békéjét.

A szertartás célja kettős volt. Egyrészt a hit világán keresztül próbáltak hatni a feltételezett spirituális entitásra, másrészt – és talán ez a gyakorlatiasabb nézőpont – pszichológiai megnyugvást akartak nyújtani a dolgozóknak és a betegeknek. Az orvostudományban jól ismert a placebo-hatás és a rituálék ereje: ha az emberek elhiszik, hogy a hely megtisztult, a szorongásuk csökken, ami közvetlen hatással van az egészségi állapotukra és a munkavégzés minőségére.

Mégis, van valami mélyen megrendítő abban, ahogy egy 21. századi, csúcstechnológiás egészségügyi rendszer visszanyúl a középkori gyökerekhez, és a pap segítségét kéri a tudomány eszköztára helyett.

Vajon ki lehetett a vörös ruhás kislány? A helyi legendák és a városi krónikák között azonnal elindult a kutatás. Norwich régi város, amelynek minden köve tragédiákról és újjászületésekről mesél. Egyesek szerint a hospice helyén korábban egy árvaház vagy egy szegényház állt, ahol a viktoriánus korban egy gyermek életét vesztette egy tűzvészben – innen a vörös ruha szimbolikája.

Mások szerint a kísértet csupán egy kollektív kivetülés, a halállal való folyamatos szembenézés traumájának manifesztációja. Akár valós spirituális jelenségről, akár pszichológiai anomáliáról van szó, a hatása vitathatatlanul valóságos volt.

Az egyházi szertartás óta a beszámolók elcsendesedtek. Az intézmény folyosóin állítólag ismét a megszokott, csendes rend uralkodik. A szentelt olaj illata és a lelkész megnyugtató szavai megtették hatásukat – vagy talán a vörös ruhás kislány talált rá végre a békére. A hospice-házak világunk határmezsgyéi: itt ér véget az ismert és kezdődik az ismeretlen. Nem meglepő tehát, ha ezen a határon néha átlépnek olyan vándorok is, akiknek már nem lenne ott a helyük.

Az NHS döntése, hogy behívja az egyházat, vitát váltott ki a brit közvéleményben. A szkeptikusok szerint közpénzeket és értékes időt pazaroltak babonákra, míg az empátia hívei úgy gondolják, a betegek és a személyzet lelki békéje minden rituálét megér. Végső soron egy hospice célja a szenvedés enyhítése, legyen az fizikai fájdalom vagy a lélek rettegése.

Ha egy vörös ruhás kislány árnyéka zavarja meg ezt a nyugalmat, akkor az orvos kötelessége minden eszközt bevetni – még akkor is, ha ez az eszköz egy imádságos könyv és egy üvegcse szentelt olaj. A norwichi eset emlékeztet minket: bár a világunkat gépek és algoritmusok irányítják, a falak között még mindig ott suttognak a régi történetek, és néha szükség van valakire, aki tudja, hogyan kell válaszolni nekik. (1)

(1) - https://www.telegraph.co.uk/news/