A múlt néma tanúja: Megfejthető-e valaha az Indus-völgyi civilizáció rejtélyes írása?

Négyezer évvel ezelőtt, amikor az egyiptomi piramisok még viszonylag újnak számítottak, és Mezopotámia városállamai virágzásuk csúcsán volta...

Négyezer évvel ezelőtt, amikor az egyiptomi piramisok még viszonylag újnak számítottak, és Mezopotámia városállamai virágzásuk csúcsán voltak, a mai Pakisztán, Nyugat-India és Afganisztán területén egy hatalmas, kifinomult és meglepően modern civilizáció létezett.

Az Indus-völgyi vagy Harappa-kultúra lakói nemcsak bonyolult csatornahálózatokat és precízen tervezett városokat építettek, hanem egy olyan jelrendszert is alkottak, amely mind a mai napig az archeológia és a nyelvészet egyik legnagyobb megoldatlan rejtélye.

Ez a titokzatos írás, amely apró pecsétnyomókon, agyagtáblákon és kőeszközökön maradt ránk, dacol a modern tudomány minden próbálkozásával. Ahogy az informatika és a mesterséges intelligencia rohamos fejlődésen megy keresztül, adódik a kérdés: vajon a gépi elme képes lesz-e feltörni azt a kódot, amely esetében az emberi zsenialitás évszázadok óta kudarcot vall?

Az Indus-völgyi írás, amelyet gyakran harappa-írásnak is neveznek, vizuálisan lenyűgöző és zavarba ejtő. A kutatók több száz különálló jelet azonosítottak, amelyek között találunk geometrikus formákat – például gyémánt alakzatot, amelynek egyik sarkában egy kis négyzet ül –, de bonyolultabb szimbólumokat is, mint amilyen a három ujjban végződő "U" betű, vagy az ovális alakzat, amelynek belsejében egy csillagszerű motívum látható.

Ezek a jelek egy olyan elveszett világ hírnökei, amelynek politikai berendezkedéséről, vallásáról és mindennapi gondolatairól szinte semmit nem tudunk biztosan, éppen a megfejtetlen írás miatt. Michael Philip Oakes, a wolverhamptoni egyetem számítógépes nyelvészeti kutatója rámutatott, hogy a ránk maradt leletek egyik legnagyobb kihívása a szövegek rendkívüli rövidsége. Az átlagos felirat mindössze öt jelből áll, ami messze elmarad a hieroglifák vagy az ékírásos táblák narratív mélységétől.

A megfejtés útjában álló legnagyobb akadály azonban nem csupán a rövidség, hanem egy "Rosette-i kő" hiánya. Egyiptom titkait egy olyan többnyelvű felirat nyitotta meg, amely ugyanazt a szöveget tartalmazta görögül és hieroglifákkal; az Indus-völgy esetében azonban nincs ilyen kétnyelvű kulcsunk.

Sőt, abban sem vagyunk biztosak, hogy ezek a jelek valóban egy beszélt nyelvet kódolnak-e. Egyes tudósok úgy vélik, hogy a jelek inkább emblémák, családi címerek vagy vallási szimbólumok lehettek, amelyek egy-egy entitást vagy személyt jelöltek, de nem alkottak mondatokat a szó szoros értelmében. Ez a bizonytalanság megosztja a szakmát: ha nem nyelvről van szó, akkor a hagyományos nyelvészeti módszerek eleve kudarcra vannak ítélve.

Itt lép be a képbe a mesterséges intelligencia. Napjainkban az MI képes hatalmas adathalmazok elemzésére, mintázatok felismerésére és olyan összefüggések feltárására, amelyek az emberi szem számára láthatatlanok maradnak. Révész Péter, a Nebraska-Lincoln Egyetem professzora és a számítógépes nyelvészeti szakértője optimista ezen a téren.

Csapata adatbányászatot és statisztikai analízist alkalmazott, hogy meghatározzák, mely jeleknek lehet hasonló jelentésük a környezetük alapján. Révész meggyőződése, hogy az Indus-völgyi írás előbb-utóbb megadja magát, de hangsúlyozza, hogy a technológia önmagában nem elég; az MI-t szigorú kutatási tervvel és emberi irányítással kell vezetni. A gép nem váltja ki a történészt, hanem egy rendkívül erős nagyítóként szolgál, amely felerősíti az emberi intuíciót.

Ezzel szemben Rajesh Rao, a washingtoni egyetem professzora óvatosabb. Már a 2000-es években, a maihoz képest jóval primitívebb algoritmusokkal bizonyította, hogy az írás statisztikai mintázata kísértetiesen hasonlít a természetes nyelvekére – van benne egyfajta "entrópia", ami megkülönbözteti a véletlenszerű jelektől vagy a tisztán piktografikus sorozatoktól. Rao szerint azonban a teljes megfejtés a jelenlegi leletanyag mellett szinte lehetetlen.

Szerinte a legreálisabb cél a részleges dekódolás, például a számrendszer rekonstruálása. Ez utóbbi területen már vannak is eredmények: a kutatók megfigyelték, hogy bizonyos függőleges vonalak – rovásjelek – gyakran tárgyakat ábrázoló szimbólumok mellett tűnnek fel, ami mennyiségi jelölésre utal. Mivel a régészeti feltárásokból tudjuk, hogy az Indus-völgyiek rendkívül pontos, szabványosított súlyrendszert használtak (1, 2, 4, 8, 16... arányokkal), ezen adatok és az írásjelek összevetése elvezethet az első biztos pontokhoz.

Vannak azonban olyan kutatók is, akik szerint a megfejtés már részben meg is történt, csak a tudományos közösség konzervativizmusa miatt nem kapott kellő figyelmet. Steve Bonta nyelvész például úgy véli, hogy már a 90-es években sikerült azonosítani bizonyos jelsorozatokat, amelyek vagyoni eszközöket és azok súlyát jelölik.

Bonta szerint az egyik legnagyobb probléma a "reprodukálható megfejtés" hiánya: mivel a szövegek rövidek és ismétlődőek, nehéz bizonyítani, hogy egy adott értelmezés nem csak a kutató képzeletének szüleménye. Ez a patthelyzet vezetett oda, hogy az elmúlt évtizedekben publikált számos "megoldás" közül egyik sem vált közelfogadottá.

A mesterséges intelligencia valódi haszna talán abban rejlik majd, hogy képes lesz szimulálni több millió lehetséges nyelvi struktúrát, és kiválasztani azt, amelyik a legjobban illeszkedik a meglévő töredékekhez. Azonban még a legfejlettebb neurális hálózatok is csak annyira jók, amennyire a rendelkezésükre álló adatok.

Rao professzor rámutat a lényegre: a teljes áttöréshez valószínűleg ásóra és szerencsére van szükség, nem csak kódokra. Az Indus-völgyi civilizációnak számos olyan városa és települése van, amelyeket még alig vagy egyáltalán nem tártak fel. Egy új lelőhelyről előkerülő, hosszabb összefüggő szöveg vagy egy másik kultúrával közös felirat jelenthetné azt a szikrát, amely végre fényt gyújt ebben a négyezer éves sötétségben.

Addig is a jelek – a kis halak, a rácsos négyzetek és a titokzatos emberalakok – némán őrzik titkaikat. Az Indus-völgyi írás nem csupán egy nyelvészeti feladvány; ez egy kapu, amely ha egyszer kinyílik, alapjaiban írhatja át az emberi civilizáció hajnaláról alkotott képünket. Amíg ez meg nem történik, marad a technológia és az emberi kíváncsiság szövetsége, amely reménykedve fürkészi az agyagtáblák kopott véseteit, hátha a gépi logika és a régészeti kitartás egyszer végre megszólaltatja az emberiség ezen elveszett ágát. (1)

(1) - https://www.livescience.com/archaeology/