A kőbaltás asszony rejtélye: Kiderült, hogy miért temettek el férfiként egy nőt 7000 évvel ezelőtt Magyarországon

A történelemkönyvek lapjain gyakran találkozunk a kőkorszak sematikus ábrázolásával: a férfi vadászik és nehéz fizikai munkát végez, míg a n...

A történelemkönyvek lapjain gyakran találkozunk a kőkorszak sematikus ábrázolásával: a férfi vadászik és nehéz fizikai munkát végez, míg a nő a tűz körül foglalatoskodik és gyűjtöget. Azonban a modern bioarcheológia eszköztára egyre gyakrabban cáfolja meg ezeket a leegyszerűsítő sztereotípiákat.

Egy nemrégiben megjelent tanulmány, amely két magyarországi újkőkori temető leletanyagát vizsgálta, lenyűgöző bepillantást enged abba, hogyan gondolkodtak eleink a társadalmi nemekről és az egyéni életutakról több mint hét évezreddel ezelőtt. Az eredmények azt sugallják, hogy bár léteztek szigorú normák, a közösségek képesek voltak azokat rugalmasan kezelni, ha egy-egy sors vagy tehetség úgy kívánta. (1)

A kutatók összesen 125 csontvázat vizsgáltak meg az Alföld keleti részén található két lelőhelyről, Polgár-Ferenci-hát és Polgár-Csőszhalom-dűlő területéről. Ezek a közösségek a Kr. e. 5300 és 4650 közötti időszakban virágoztak, abban a korszakban, amikor a földművelés és az állattenyésztés már stabilizálódott a Kárpát-medencében.

A vizsgálat nem csupán a sírmellékletekre – azaz a halott mellé helyezett tárgyakra – koncentrált, hanem magukra a csontokra is. A csontvázak ugyanis "biológiai archívumként" funkcionálnak: megőrzik az életmód, a fizikai megterhelés és az ismétlődő mozdulatok nyomait.

Az elemzés során kiderült, hogy a korszak emberei – nemtől függetlenül – rendkívül kemény fizikai munkát végeztek. Az ízületi kopások és a csontok felszíni elváltozásai egyértelműen mutatták, hogy a mindennapok részét képezte a cipekedés és a hosszas térdelőmunka, amely valószínűleg a gabonaőrléssel vagy a növénytermesztéssel állt összefüggésben.

Volt azonban egy jellegzetes különbség: a férfiak csontvázán gyakrabban mutatkoztak a jobb felső végtag túlzott igénybevételének jelei. Ez a specifikus kopásminta leginkább a dobó mozdulatokkal vagy a sújtó jellegű munkával (például a favágással vagy a kőeszközök intenzív használatával) hozható összefüggésbe.

A temetkezési rítusok is egyértelmű kettősséget tükröztek. Az egyik temetőben a nők többségét a bal oldalukra fektetve hantolták el, és gyakran díszes kagylógyöngyökből fűzött öveket helyeztek melléjük. Ezzel szemben a férfiakat általában a jobb oldalukra fektették, sírjaikba pedig csiszolt kőeszközöket – baltákat, vésőket – tettek.

Ez a merevnek tűnő rendszer azonban nem volt áttörhetetlen. A kutatók hét olyan esetet találtak, ahol a biológiai nem és a temetkezési rítus látványosan szembement egymással: két férfi "női módon", öt nő pedig "férfi módon" lett eltemetve.

A legkülönösebb lelet egy idősebb nő sírja volt. Ő volt az egyetlen női elhunyt, aki mellé csiszolt kőbaltát helyeztek a gyászolók – egy olyan tárgyat, amely a korszakban egyértelműen a maszkulin identitás és a fizikai erő szimbóluma volt. Ami azonban még meglepőbb, hogy a fizikai antropológiai vizsgálat szerint a csontjai is "férfias" mintázatot mutattak. A lábujjperceinek állapota arról árulkodott, hogy olyan típusú térdelőmunkát végzett, amely a férfiakra volt jellemző, és a felsőtestének izomtapadási pontjai is arra utaltak, hogy élete során a férfiakéhoz hasonló fizikai feladatokat látott el.

Ez a nő nem csupán "úgy volt eltemetve", mint egy férfi, hanem úgy is élt. Sébastien Villotte, a tanulmány vezető szerzője szerint ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy az illető sámán vagy különleges vallási vezető lett volna. Sokkal valószínűbb, hogy a közösség elismerte és elfogadta azokat az egyéni életutakat, amelyek nem illeszkedtek az ideális sémába.

Ha egy nő fizikai adottságai vagy képességei révén hatékonyabb volt a hagyományosan férfias munkákban, a társadalom nem kényszerítette őt korlátok közé, sőt, halálában is azzal a tisztelettel övezték, amely a férfias szerepben elért teljesítményének járt.

A kutatás rávilágít arra, hogy az újkőkori Közép-Európa társadalmai sokkal komplexebbek voltak, mint azt korábban feltételeztük. Ez volt az az időszak, amikor a korábban létező, de talán kevésbé hangsúlyos nemi szerepek új és látványos módon kezdtek megjelenni a rituális terekben.

A polgári leletek bizonyítják, hogy a "nő" és a "férfi" kategóriája már akkor is tartalmazott átjárható pontokat. Nem egy monolitikus, kőbe vésett rendszerről van szó, hanem egy olyan dinamikus társadalmi berendezkedésről, ahol az egyéni érdemek és a fizikai valóság felülírhatták az elvárt normákat.

Ezek a 7000 éves csontok tehát fontos üzenetet hordoznak a mának is. Azt tanítják, hogy az emberi identitás és a társadalmi szerepek rugalmassága nem modern találmány, hanem az emberi kultúra szerves része a kezdetektől fogva.

A kőbaltával eltemetett asszony története nem csupán egy régészeti érdekesség, hanem bizonyíték arra, hogy a múlt embere is képes volt elismerni az egyéniséget a konvenciókkal szemben. Az Alföld porában pihenő leletek így segítenek lebontani a történelemről alkotott fekete-fehér képünket, és egy színesebb, emberségesebb múltat tárnak elénk. (2)

(1) - https://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1002/
(2) - https://www.livescience.com/archaeology/