Miért rohanunk? – Negyven év alatt alaposan rákapcsoltunk a gyaloglásra

Ha ma végigsétálunk egy nagyváros forgalmas utcáján, valószínűleg nemcsak a tömeg tűnik fel, hanem az is, hogy mindenki siet valahová. Ez az...

Ha ma végigsétálunk egy nagyváros forgalmas utcáján, valószínűleg nemcsak a tömeg tűnik fel, hanem az is, hogy mindenki siet valahová. Ez az érzés nem csupán szubjektív benyomás vagy a modern kor emberének stresszes hétköznapjaiból fakadó illúzió: tudományos adatokkal bizonyítható, hogy jelentősen gyorsabban járunk, mint negyven évvel ezelőtt.

Egy friss kutatás szerint a gyalogosok tempója mintegy 15 százalékkal nőtt az elmúlt évtizedekben, és bár az okok között elsőként a technológiára és az okostelefonokra gondolnánk, a háttérben jóval összetettebb pszichológiai és társadalmi folyamatok húzódnak meg.

A Massachusetts Institute of Technology (MIT) kutatói, Carlo Ratti professzor vezetésével, mesterséges intelligenciát hívtak segítségül, hogy elemezzék a gyalogosforgalmat Bostonban, Philadelphiában és New York két különböző pontján. A vizsgálat különlegessége az volt, hogy három évtizednyi különbséggel készült felvételeket hasonlítottak össze. (1)

Az összehasonlítás alapját William Whyte szociológus 1978 és 1980 között rögzített utcai felvételei adták, ezeket vetették össze a 2008 és 2010 között, pontosan ugyanazokon a helyszíneken forgatott videókkal. Az eredmények megdöbbentő változást mutattak a városi dinamikában.

Míg 1980-ban egy átlagos városi gyalogos sebessége másodpercenként 1,25 méter volt – ami nagyjából 13 perces kilométereknek felel meg –, addig 2010-re ez az érték 1,41 méter/másodpercre ugrott. Ez annyit tesz, hogy egy kilométert ma már alig több mint 11 perc alatt teszünk meg séta közben. Ezzel párhuzamosan drasztikusan lecsökkent az utcán "molyolók" vagy bámészkodók száma is: azoké, akik 0,5 méter/másodpercnél lassabban haladnak, 14 százalékkal esett vissza. Úgy tűnik, az utca már nem a nézelődés, hanem a tiszta célirányos közlekedés színtere lett.

Adja magát a kérdés: miért hajtjuk magunkat ennyire? Az első számú gyanúsított természetesen a digitális forradalom. Az 1980-as években még híre-hamva sem volt a kereskedelmi forgalomban kapható mobiltelefonoknak, ma viszont a zsebünkben hordjuk az egész világot. Felmerülhet a teória, hogy a digitális ingeráradat, az azonnali válaszadás kényszere és az információk áramlási sebessége tudat alatt a lábainkat is gyorsabb ritmusra kényszeríti.

Talán az agyunk felpörgött sebességéhez próbálunk fizikailag is felzárkózni. Ugyanakkor az MIT kutatói rámutattak egy érdekes ellentmondásra: a vizsgált 2010-es időszakban az amerikai felnőtteknek bár 80 százaléka rendelkezett mobiltelefonnal, az okostelefonok használata még 40 százalék alatt volt, a videófelvételek tanúsága szerint pedig a gyalogosok kevesebb mint 10 százaléka nyomkodta a készülékét séta közben. Tehát a telefon önmagában nem magyarázza a sietséget.

A pszichológusok már az 1970-es években felvetettek egy érdekes elméletet, amely ma relevánsabb, mint valaha: a szenzoros túltelítettséget. Ahogy a városok népessége nő, az utcák egyre zsúfoltabbá válnak. A túl sok ember, a zaj és a vizuális ingerek olyan megterhelőek az idegrendszer számára, hogy az egyén ösztönösen növeli a sebességét, hogy minél hamarabb kijusson ebből a "túlterhelt" környezetből. A lassú sétálgatás visszaszorulását pedig olyan hétköznapi tényezők is magyarázhatják, mint a kávézók elszaporodása. Régen az emberek az utcán álltak meg beszélgetni, ma viszont a társasági élet a belső terekbe költözött.

Érdekes módon a jelenség globális. Richard Wiseman pszichológus és a British Council korábbi vizsgálata szerint Londonban, Tokióban és Wellingtonban is hasonló gyorsulás volt megfigyelhető az ezredforduló után. Úgy tűnik, a modern életstílus egy láthatatlan futópadra állított minket.

Kérdés persze, hogy van-e még hová gyorsulni, vagy elértük a fizikai teljesítőképességünk határát. Ha a tempó tovább fokozódik, a következő évtizedekben a "városi séta" fogalma végleg megszűnik, és helyét a "városi kocogás" veszi át, hacsak meg nem tanulunk újra lassítani a mesterségesen felgyorsított világunkban. (2)

(1) - https://www.pnas.org/doi/10.1073/
(2) - https://www.sciencefocus.com/the