Azonnali gyorsulás és lehetetlen manőverezőképesség - Újabb katonai UAP felvételek kerültek nyilvánosságra

A modern hadviselés és hírszerzés történetében ritkán fordul elő, hogy olyan adatok kerüljenek a nyilvánosság elé, amelyek alapjaiban renget...

A modern hadviselés és hírszerzés történetében ritkán fordul elő, hogy olyan adatok kerüljenek a nyilvánosság elé, amelyek alapjaiban rengetik meg a technológiai fölénybe vetett hitünket.

Az elmúlt években azonban az amerikai Védelmi Minisztérium és különböző hírszerző ügynökségek kénytelenek voltak elismerni: az egünkön olyan objektumok tartózkodnak, amelyek mozgása és fizikai jellemzői nem magyarázhatók a jelenlegi aerodinamikai ismereteinkkel.

George Knapp és Jeremy Corbell oknyomozó újságírók legutóbbi feltárása, amelyben Marik von Rennenkampff korábbi védelmi elemzővel közösen vizsgáltak meg egy Szíria felett készült katonai felvételt, egy újabb, minden eddiginél nyugtalanítóbb fejezetet nyitott az azonosítatlan rendellenes jelenségek (UAP) aktáiban.

Ez a konkrét eset nem csupán egy szemtanú beszámolója, hanem egy MQ-9 Reaper drón kifinomult szenzorrendszerei által rögzített adatállomány, amely az "azonnali gyorsulás" jelenségét mutatja be – azt a képességet, amellyel egy tárgy a tehetetlenség törvényeit látszólag semmibe véve, egyetlen tizedmásodperc alatt vált állóhelyzetből hiperszonikus sebességre.

Ahhoz, hogy megértsük a felvétel súlyát, először a kontextust kell górcső alá vennünk. A drón Szíria északi része felett járőrözött, egy olyan konfliktus sújtotta övezetben, ahol a légtér figyelése kritikus fontosságú. A drónkezelők éppen egy földi célpontot követtek, amikor a látómezőben megjelent egy furcsa, gomba alakú objektum.

Marik von Rennenkampff, aki pályafutása során számtalan infravörös és radarfelvételt elemzett a Pentagon számára, rámutatott: ez a videó azért különleges, mert a szenzorok sikeresen "befogták" a tárgyat. A célkövető rendszer (lock-on) aktiválódása azt jelenti, hogy a gép számítógépe képes volt azonosítani az objektum körvonalait és követni annak mozgását a térben. Ez kizárja az optikai illúziókat vagy a lencsehibákat, hiszen a rendszer fizikai kiterjedéssel rendelkező entitásként kezelte a látottakat.

A vizuális elemzés során az első dolog, ami feltűnik a szakértőknek, az objektum morfológiája. A hagyományos repülőeszközök – legyen szó vadászgépekről, drónokról vagy akár a legfejlettebb lopakodókról – rendelkeznek bizonyos "szükségszerűségekkel". Kell, hogy legyen szárnyuk a felhajtóerőhöz, vezérsíkjuk az irányításhoz, és mindenekelőtt szükségük van egy hajtóműre, amely hőt bocsát ki.

A szíriai felvételen látható objektum azonban dacol ezekkel a szabályokkal. Egy lencseszerű, kupolás felső részből és egy rövidebb alsó nyúlványból állt, amit a megfigyelők gomba- vagy medúzaformaként írtak le. Semmilyen látható meghajtási rendszere nem volt: se légcsavarok, se gázturbina, se kipufogógáz.

Még zavarba ejtőbb a tárgy termikus profilja. Az infravörös felvétel "black hot" üzemmódjában az objektum világosabbnak tűnt a környezeténél, ami azt jelzi, hogy hidegebb volt, mint a környező levegő. Ez fizikai képtelenség egy olyan eszköz esetében, amely a légkörben mozog és súrlódik, hacsak nem rendelkezik valamilyen egzotikus, környezetétől elszigetelt technológiával.

A beszélgetés központi eleme az "azonnali gyorsulás" volt, amely az UAP-kutatás egyik úgynevezett "öt megfigyelhető jellemzője". Marik von Rennenkampff leírása szerint az objektum egy darabig viszonylag lassan haladt, mintha csak szemlélődne, ám abban a pillanatban, hogy érzékelte a drón célkövető rendszerének aktív jeleit – vagy egyszerűen csak úgy döntött, hogy távozik –, olyan sebességgel lőtt ki, ami az emberi szem számára szinte követhetetlen.

Ez nem egy fokozatos gyorsulás volt, mint amit egy rakéta indításakor látunk, ahol a sebesség növekedése jól látható görbét ír le. Ez egy bináris állapotváltás volt: ott volt, majd a következő képkockán már a látómező szélén tartott, a harmadikon pedig eltűnt. A számítások szerint egy ilyen elmozduláshoz olyan G-erőket kellene elviselnie a szerkezetnek, amely bármilyen ismert fémötvözetet vagy kompozit anyagot azonnal porrá zúzna.

De miért fontos ez nekünk, és miért tartja Jeremy Corbell ezt a felvételt a "leghihetetlenebbnek", amit valaha látott? A válasz a technológiai következményekben rejlik. Ha egy tárgy képes ilyen manőverekre, az azt jelenti, hogy képes manipulálni a tehetetlenséget vagy a téridő görbületét a közvetlen környezetében. Ez a fajta technológia nem csupán egy újabb generációs fegyver, hanem egy paradigmaváltás az emberiség történetében.

Ha ez egy földi hatalom – például Oroszország vagy Kína – fejlesztése lenne, akkor minden amerikai és NATO védelmi rendszer elavulttá válna egyik napról a másikra. Azonban az elemzők többsége, köztük Rennenkampff is úgy véli, hogy ez nem valószínű. Ha valaki birtokolna ilyen technológiát, nem Szíria felett mutogatná, és nem hagyná, hogy egy Reaper drón videóra vegye.

A videó hitelességét tovább erősíti egy korábbi, 2022-es kongresszusi jelentés, amelyben egy MQ-9-es kezelő hasonló esetről számolt be. Akkor egy "gömb alakú" tárgyat észleltek, amely hasonlóan agresszív gyorsulást produkált. George Knapp rámutatott, hogy a katonai bürokrácia gyakran próbálja ezeket az eseteket elbagatellizálni, "érzékelőhibának" vagy "meteorológiai léggömbnek" titulálva őket.

Azonban a bemutatott felvétel tele van telemetriai adatokkal: ott a magasság, a sebességvektor, az azimut és a koordináták. Ezek az adatok belsőleg konzisztensek, ami azt jelenti, hogy a drón összes rendszere egyszerre érzékelte ugyanazt a rendellenességet. Amikor egy tárgy hidegebb, mint a levegő, nincs szárnya, mégis a hangsebesség többszörösével távozik, akkor a "ballon" magyarázat nem csupán nevetséges, hanem szándékos félrevezetésnek tűnik.

A beszélgetés során felmerült az átláthatóság kérdése is. Jeremy Corbell hangsúlyozta, hogy a nyilvánosságnak joga van látni ezeket a felvételeket. Gyakran halljuk azt az érvet a Pentagontól, hogy a felvételek közzététele veszélyezteti a "módszereket és forrásokat", vagyis elárulja az ellenségnek, mire képesek a szenzoraink. Marik von Rennenkampff azonban cáfolta ezt: szerinte ezek az adatok – bár fontosak – nem árulnak el titkosított frekvenciákat vagy algoritmusokat olyan mértékben, ami igazolná az eltitkolásukat, különösen akkor, ha az emberiség egyik legnagyobb rejtélyéről van szó.

A Kongresszus által felállított AARO (All-domain Anomaly Resolution Office) feladata lenne ezeknek az ügyeknek a kivizsgálása, de Knapp és Corbell szerint a hivatal eddig inkább a jelenség jelentőségének csökkentésén, mintsem a valódi feltáráson fáradozott.

Az "azonnali gyorsulás" nem csak technikai érdekesség, hanem biológiai és fizikai kérdőjel is. Ha egy ilyen eszközben lenne bármilyen élőlény, az a gyorsulás pillanatában folyékony halmazállapotúvá válna a fellépő erők hatására. Ez arra enged következtetni, hogy ezek az eszközök vagy autonóm drónok, vagy – ami még izgalmasabb – egy olyan erőteret hoznak létre maguk körül, amelyben a külső fizikai hatások nem érvényesülnek. Ezt nevezik a szakirodalomban "transz-mediális" mozgásnak, amikor egy objektum ugyanazzal a hatékonysággal közlekedik a világűrben, a légkörben és a víz alatt is, mert valójában nem a közeggel lép interakcióba, hanem a térrel, amiben mozog.

A szíriai felvétel tehát több, mint egy homályos videó az interneten. Ez egy bizonyíték arra, hogy a világ legfejlettebb hadseregei rendszeresen találkoznak olyan technológiával, amelyre nincs válaszuk. A gomba alakú objektum, amely mozdulatlanul lebeg, majd hirtelen a fizika törvényeit meghazudtolva eltűnik, arra kényszerít minket, hogy újragondoljuk mindazt, amit a repülésről és a gravitációról tudunk. George Knapp és Jeremy Corbell munkája azért elengedhetetlen, mert kényszeríti a hatalmi szerveket az őszinteségre. Amíg az ilyen felvételek titkosított szervereken pihennek, addig a tudomány nem tud választ adni a kérdésekre.

Zárásként érdemes elgondolkodni Marik von Rennenkampff szavain: ha a nyilvánosság látná az összes hasonló felvételt, ami a katonai archívumokban van, az UAP-kérdés már rég nem a "hiszek benne vagy sem" kategóriába tartozna, hanem a legfontosabb tudományos kutatási területté válna. Az "azonnali gyorsulás" nem csak egy technikai kifejezés; ez a kulcs egy olyan jövőhöz, ahol a távolság és az idő már nem jelentenek akadályt.

Addig is maradnak a kérdések, a homályos hőkamerás képek, és a drónkezelők döbbent csendje, amikor a képernyőjükön megjelenik valami, aminek a létezése elvileg lehetetlen lenne. Az igazság ott van a szenzoradatok között, a koordináták és a hőprofilok mélyén, és csak idő kérdése, hogy mikor kényszerül a világ szembenézni azzal, hogy nem mi vagyunk a legfejlettebb intelligencia az egünkön. A szíriai eset csak a jéghegy csúcsa, egy apró ablak egy olyan valóságra, amely sokkal komplexebb és titokzatosabb, mint azt valaha képzeltük.