Az egyszerű, tudományosan megalapozott módja annak, hogy eltávolítsd a mikroműanyagokat a testedből

Képzeljük el, hogy minden egyes étkezésnél, amit elfogyasztunk, nemcsak vitaminokat, ásványi anyagokat és kalóriákat viszünk be a szervezetü...

Képzeljük el, hogy minden egyes étkezésnél, amit elfogyasztunk, nemcsak vitaminokat, ásványi anyagokat és kalóriákat viszünk be a szervezetünkbe, hanem apró, láthatatlan műanyagdarabkákat is. Bár ez a gondolat inkább emlékeztet egy disztópikus sci-fi forgatókönyvére, a valóság sajnos ennél sokkal földhözragadtabb és aggasztóbb.

A legfrissebb kutatások szerint egy átlagos felnőtt évente 39 000 és 52 000 közötti mikroműanyag részecskét nyel le az ételeivel. Ez a szám pedig csak a jéghegy csúcsa, hiszen nem tartalmazza az ivóvízből, a belélegzett levegőből vagy a környezetünkből származó egyéb forrásokat.

Ebben a modern, műanyaggal átitatott világban adja magát a kérdés: tehetünk-e valamit az ellen, hogy ezek a részecskék felhalmozódjanak a testünkben, és károsítsák az egészségünket? A válasz meglepően egyszerű lehet, és ott lapul a zöldségekben, a gyümölcsökben és a teljes kiőrlésű gabonákban: a titok nyitja az élelmi rost.

A mikroműanyagok jelenléte az élelmiszerláncban mára kikerülhetetlenné vált. Egy 2024-es amerikai tanulmány tizenhat különböző fehérjeforrást vizsgált meg, és arra jutott, hogy egyetlen átlagos étkezés 74 és 220 közötti műanyag részecskét tartalmazhat. Ezek a parányi szennyezők ott vannak a húsokban, a halakban, de még a növényi alapú fehérjékben is.

Sőt, a probléma még ennél is mélyebb: a mikroműanyagokat kimutatták már az ivóvízben, a konyhasóban, a mézben, a rizsben és a különféle étrend-kiegészítő porokban is. Még a legegészségesebbnek hitt zöldségek sem mentesek tőlük, hiszen a növények a gyökereiken keresztül felszívják a szennyezett talajból és öntözővízből a mikroszkopikus darabkákat. A konyhai eszközeink is ludasak: a műanyag vágódeszkákról leváló forgácsok, a teafilterekből kioldódó szálak és a műanyag ételtárolók mind hozzájárulnak a napi adagunkhoz.

A tudomány még csak most kezdi kapargatni a felszínt azzal kapcsolatban, hogy ez a folyamatos expozíció milyen hosszú távú hatással van az emberi szervezetre. Az eddigi eredmények azonban nem sok jót ígérnek: összefüggést találtak a mikroműanyagok jelenléte és a szív- és érrendszeri betegségek, bizonyos daganatos megbetegedések, valamint anyagcsere-zavarok kockázatának növekedése között.

A részecskék nemcsak mechanikai sérüléseket okozhatnak a szöveteinkben, hanem krónikus gyulladást is kiválthatnak, megváltoztathatják a bélflóránk összetételét, és olyan veszélyes vegyi anyagokat juttathatnak a véráramba, mint a biszfenol-A (BPA), a ftalátok vagy az úgynevezett "örök vegyi anyagok", a PFAS-ok.

Ebben a komor helyzetben csillant meg egy reménysugár a rostok formájában. Egy 2024-ben közzétett elméleti tanulmány szerint az élelmi rostok különleges fizikai és kémiai tulajdonságaik révén képesek lehetnek megkötni a bélrendszerben lévő mikroműanyagokat, megakadályozva azok felszívódását. A mechanizmus lényege, hogy a vízben oldódó és oldhatatlan rostok egyfajta gélállagú gátat képeznek a bélfalon. Ez a réteg csapdába ejti a műanyag részecskéket, így azok ahelyett, hogy átjutnának a bélfalon és bekerülnének a keringésbe, a rostokkal együtt egyszerűen távoznak a szervezetből a széklettel.

Bár az embereken végzett közvetlen klinikai vizsgálatok még váratnak magukra, egy 2025-ös japán kutatás a Tokai Egyetemen áttörést hozott ezen a téren. A kutatók patkányokon kísérleteztek: különböző típusú emészthetetlen rostokat kevertek az állatok eledelébe, amely mikroműanyagokat is tartalmazott.

Az eredmények lenyűgözőek voltak: a kitozán nevű rosttal táplált állatok szervezetéből jelentősen több műanyag ürült ki, mint a kontrollcsoportéból. Muneshige Shimizu professzor, a tanulmány szerzője megerősítette, hogy a kitozán képes közvetlenül kötődni a mikroműanyagokhoz, és reményét fejezte ki, hogy a jövőben ezt a tulajdonságot funkcionális élelmiszerek fejlesztésénél is felhasználhatják.

Fontos azonban megjegyezni, hogy nem minden rost egyforma. A japán kutatás rávilágított, hogy a különböző rosttípusok eltérő hatékonysággal működnek, így további vizsgálatok szükségesek annak meghatározására, pontosan mely szerkezetek a leghatékonyabbak a "műanyagtalanításban". Ezzel párhuzamosan a Bostoni Egyetem kutatói egereken végzett kísérletekkel bizonyították, hogy bizonyos rostkiegészítők képesek "kimágnesezni" a szervezetből a PFAS-vegyületeket is, amelyek gyakran a műanyagok bevonataként kerülnek az ételünkbe.

Amíg a tudomány pontosabb útmutatást nem ad, a rostbevitel növelése mindenképpen bölcs döntés, hiszen a mikroműanyagok elleni védekezésen túl számos egyéb bizonyított egészségügyi előnye van. Ugyanakkor az expozíció csökkentése legalább ennyire fontos. Szakértők, mint például Dr. Lisa Zimmermann a Food Packaging Forumtól, azt javasolják, hogy a konyhában is tudatosabb döntéseket hozzunk.

Érdemes kerülni a műanyag edények mikrohullámú sütőben való melegítését, mivel a hő hatására a részecskék mozgása felgyorsul, és sokkal több műanyag válik le az edény faláról. A műanyag dobozok helyett használjunk üveg- vagy kerámiaedényeket, a zöldségeket és gyümölcsöket pedig próbáljuk meg piacon, csomagolásmentesen beszerezni.

Bár a modern világban a műanyagot teljesen kiiktatni lehetetlen, a rostban gazdag táplálkozás és a tudatos konyhatechnológia kombinációjával jelentősen tehermentesíthetjük szervezetünket ettől a láthatatlan tehertől. (1)

(1) - https://www.sciencefocus.com/the-human