A Mt. Washington-i entitás: Polaroid képeken keresztül üzent a túlvilág

A paranormális jelenségek krónikájában kevés olyan eset akad, amely annyira zavarba ejtette volna a szakértőket és a szkeptikusokat egyaránt...

A paranormális jelenségek krónikájában kevés olyan eset akad, amely annyira zavarba ejtette volna a szakértőket és a szkeptikusokat egyaránt, mint a Polaroid fényképeken keresztül kommunikáló entitás története.

Ez a különös, egyszerre hátborzongató és lenyűgöző eseménysorozat Los Angeles északkeleti peremén, a Mt. Washington negyed egyik patinás domboldalán vette kezdetét, egy olyan házban, amely már puszta megjelenésével is a múlt század eleji hangulatot idézte.

John Matkowsky 1985-ben vásárolta meg a szerény, de barátságos otthont, remélve, hogy nyugodt menedéket talál a külvárosi környezetben. A beköltözést követően azonban a csendet hamarosan megmagyarázhatatlan zajok törték meg. John lépteket hallott az üres szobákból és furcsa neszeket a falak felől, de mivel racionális embernek tartotta magát, eleinte próbált természetes magyarázatot találni a jelenségekre.

A fordulat akkor következett be, amikor barátja, John Huckert egy akkoriban népszerű Polaroid kamerával érkezett látogatóba. A két férfi szórakozásból kezdett el fotózni a házban, de az elkészült képek előhívódása után döbbenten meredtek az eredményre.

A fotókon nem csupán a szobák belső tere látszott, hanem különös, fehéres, fénylő alakzatok is megjelentek. Ezek a kezdetben csak füstszerű, fantomszerű formák a későbbi felvételeken egyre strukturáltabbá váltak, mígnem felismerhető írásjelekké és szavakká álltak össze. Úgy tűnt, mintha valamilyen láthatatlan intelligencia a fotópapír kémiai folyamatait manipulálva próbálna üzenni a külvilágnak.

John ismerősei, akik megfordultak a házban, kivétel nélkül arról számoltak be, hogy egyfajta nehéz jelenlétet éreznek maguk körül, Matkowsky pedig gyakran tapasztalt megmagyarázhatatlan bizsergést a nyakán és a karjain, mintha statikus elektromosság venné körül.

Az 1906-os építésű ház története sejtette, hogy az épület falai sok mindent láthattak az évtizedek alatt. Amikor a két férfi rájött, hogy a tollszerű alakzatok valójában válaszok az ő gondolataikra vagy kérdéseikre, először technikai hibára gyanakodtak. Azt hitték, a filmkazetta sérült vagy lejárt, ezért több különböző üzletből vásároltak vadonatúj filmeket.



A jelenség azonban nem szűnt meg; a frissen bontott filmeken is megjelentek a rejtélyes karakterek. Egy házibuli alkalmával az egyik vendég, Ross Harpold gúnyos nevetéssel fogadta a történetet, és egyszerű hamisításnak vélte az egészet. Hogy bebizonyítsa az igazát, felkapta a gépet, és kihívóan megkérdezte a levegőtől: "Itt vagy?", majd elsütötte a vakut. Mindannyiuk döbbenetére a lassan előtűnő képen egyetlen, határozott szó szerepelt: "IGEN".

Ekkor kezdődött a rendszeres "beszélgetés". Arra a kérdésre, hogy ki ő, a gép egy "Wright" nevet dobott ki. A férfiak próbálták kideríteni az entitás szándékait, így megkérdezték, jó vagy rossz szellem-e, amire a tömör, de megnyugtató "barát" válasz érkezett. A következő hónapokban Wright szinte napi szinten adott életjelet magáról.

Úgy tűnt, nem csupán egy bolyongó lélek, hanem egy rendkívül művelt, sőt, bizonyos szempontból prófétikus tudással rendelkező kísértet. Amikor a hollétéről faggatták, azt a választ kapták, hogy "FLUX", ami egyfajta áramlásra vagy állandó változásra utalhatott. A legmegrázóbb üzenet azonban latinul érkezett: "Et alia corpus delicti", ami szabad fordításban annyit tesz, hogy ő egy bűntény áldozata, egy holttest, amely bizonyítékként szolgál.

John Matkowskyban egyszerre dolgozott a félelem és a mérhetetlen kíváncsiság. Szerette volna, ha szakemberek is megvizsgálják az esetet, ezért felkereste a FOX televízió "Észlelések" (Sightings) című műsorát, amely a kilencvenes évek elején a paranormális kutatások egyik legfontosabb platformja volt. Bár tartott tőle, hogy a nyilvánosság elrontja otthona nyugalmát, úgy érezte, a válaszok fontosabbak. A műsor producerei nem vártak sokáig, és egy komoly szakértői csoportot delegáltak a helyszínre, köztük Kerry Gaynort, aki korábban már bizonyított a leghíresebb poltergeist-esetek vizsgálata során.



A kutatócsoport érkezésekor szigorú tudományos protokollt vezettek be. Saját kamerákat, saját beszerzésű és megjelölt filmeket használtak, amelyeket végig dokumentáltak, hogy kizárják a bűvésztrükköket vagy a filmek előzetes manipulálását. Az első órák feszült várakozással teltek, de Wright nem mutatkozott meg. A stáb már-már azt hitte, a szellem "lámpalázas", amikor Marty Elcan, John egyik barátja feltette a kérdést: "A legtöbb szellem jó vagy rossz?" A válasz egy egészen különös mondat volt: "Több gyógyító maki van." A jelenlévők először értetlenül álltak a válasz előtt, de John Huckert utánanézett a maki (lemur) szó latin eredetijének. Kiderült, hogy a római mitológiában a "lemures" kifejezés éppen a nyugtalan, éjszaka kísértő szellemeket jelölte. Ez az intellektuális szójáték sokkolta a kutatókat.

Kerry Gaynor azonban még ennél is biztosabb bizonyítékot akart. Követelte, hogy a folyamatot az elejétől a végéig lássák: a film bontatlan csomagolásától kezdve az expozíción át egészen addig, amíg a kép teljesen elő nem hívódik a szemük előtt. Edson Williams fotográfiai szakértő felügyelete mellett egy újabb lezárt csomagot nyitottak fel, és a kamerát közvetlenül John elé tartották. A kérdés elhangzott: "Itt vagy Johnnal a házban?", és a gép kattant. A stábtagok harminc másodpercig lélegzetvisszafojtva figyelték a papírt, amin kirajzolódott: "Genius loci". Ez a latin kifejezés a "hely szellemét" vagy annak őrzőjét jelenti, ami tökéletes válasz volt a feltett kérdésre.

A vizsgálat során az üzenetek váltakoztak: néha angolul írt az entitás olyan dolgokról, mint az időutazás vagy John pihenése, máskor pedig mélyebb, latin nyelvű bölcsességeket osztott meg. Edson Williams, aki húsz éve elemzett fotókat, bevallotta, hogy soha életében nem látott még csak hasonlót sem. Még kísértetiesebb volt számára, amikor az egyik képen ő maga is megjelent, miközben az írás a szeme láttára formálódott meg a fotón. Érezhető volt a levegőben valami elektromos vibrálás, ami az egész stábot hatalmába kerítette.

Az éjszaka végén, mintha az entitás érezte volna, hogy elvégezte a feladatát, egy utolsó kérdésre – miszerint meddig marad még velük – azt válaszolta: "Sed haec prius fuere", azaz "Mindennek most már vége". Ezután a jelenség örökre megszűnt. Williams később a Brooks Intézetben digitális szkennerekkel vizsgálta meg a képeket, és mikro-szálakat fedezett fel a szövegben. Bár laboratóriumban képes volt hasonló hatást elérni gyapjúszálak és bonyolult elővilágítási technikák segítségével, hangsúlyozta, hogy ez a folyamat több mint egy órát vesz igénybe, és lehetetlen lett volna észrevétlenül megcsinálni a tévékamerák előtt egy másodperces expozíció alatt.

Végül még Peter James médiumot is meghívták a házba, aki bár kezdetben kétkedett, a küszöböt átlépve azonnal fizikai rosszullétet és erős rezgéseket tapasztalt. Állítása szerint több nevet is kapott telepatikusan, amelyek közül Wright volt a domináns, de más elhunyt lelkek jelenlétét is érezte. A Polaroid-szellem története azóta is a bizonyítékok és a rejtélyek egyik legkülönösebb egyvelege, ahol a technika és a túlvilág egy rövid időre, de vitathatatlanul találkozott.