A gízai nagy piramis, az ókori világ egyik legnagyobb csodája, évszázadok óta foglalkoztatja az emberiség képzeletét. A hagyományos nézet sz...
A gízai nagy piramis, az ókori világ egyik legnagyobb csodája, évszázadok óta foglalkoztatja az emberiség képzeletét. A hagyományos nézet szerint a piramisok fáraók síremlékei voltak, ám az alternatív kutatók, mint Geoffrey Drumm, radikálisan új elméletekkel állnak elő.
Drumm, aki Egyiptomba költözött, hogy közelebbről tanulmányozza ezeket a monumentális építményeket, azt állítja, hogy a piramisok nem csupán sírok, hanem fejlett kémiai reaktorok és villámhárító rendszerek voltak, amelyek az ókori fizika és kémia csúcsteljesítményeit képviselték.
A piramisok mint kémiai reaktorok
Drumm elmélete szerint a gízai nagy piramis és más egyiptomi piramisok nem temetkezési helyek voltak, hanem ipari méretű kémiai reaktorok, amelyek különböző vegyi anyagokat állítottak elő. A nagy piramis például szerinte híg kénsavoldatot termelt, míg a közeli központi piramis sósavat. Ezeket az anyagokat számos célra használhatták, például fémek bányászatára és kohászati eljárásokra, de mezőgazdasági és gyógyászati alkalmazásokra is.
A vörös piramis esetében Drumm azt állítja, hogy a belső kamrákban megfigyelhető kémiai foltok nem denevérürüléktől származnak, ahogy azt a hagyományos magyarázat tartja, hanem fém-oxid kiválások, amelyek a kamrákban zajló magas hőmérsékletű és nyomású reakciók eredményei. A vörös piramis szerinte ammóniát termelt, amit később műtrágyaként vagy más kémiai folyamatok alapanyagaként használhattak. A Szakkarában található lépcsős piramis pedig metánt vont ki a föld alatti kőzetekből, amelyet az ammóniagyártás alapanyagaként hasznosítottak.
Drumm elmélete nem áll meg az egyiptomi piramisoknál. Szerinte a világ más részein található megalitikus építmények, például az angliai Stonehenge vagy az írországi Newgrange, hasonló elvek alapján működtek. Newgrange esetében például vas-szulfát előállítására szolgált, míg Stonehenge a villámcsapások időzítésére és a hozzájuk kapcsolódó elektromos áramok hasznosítására épült.
Villám mint energiaforrás
Az elmélet egyik legizgalmasabb eleme, hogy a piramisokat villámcsapások hajtották. Drumm szerint az ókori építők ismerték, hogyan lehet a villámok energiáját hasznosítani, és a piramisok méretét és formáját kifejezetten úgy tervezték, hogy vonzzák és eloszlassák a villámok elektromos energiáját. A nagy piramis mészkőburkolata dielektromos anyagként működött, amely képes tárolni és fókuszálni az elektromos mezőket, így a villám energiáját a belső kamrákba irányította.
A gízai fennsík alatt található természetes víztározók és ásványi lerakódások segítették az úgynevezett tellurikus áramok - a Föld kérgében áramló természetes elektromos áramok - felszínre hozatalát. Ezek az áramok pozitív töltéseket halmoztak fel a piramisok csúcsán, vonzva a negatív töltésű villámokat. Drumm szerint az ókoriak nem csupán a természetes villámokat használták, hanem a piramisok körül kialakított rendszerekkel, például a nagy piramis keleti oldalán található fekete bazaltkövekkel, képesek voltak cumulonimbus viharfelhőket generálni, amelyek további villámokat hoztak létre.
Ez a folyamat ciklikus volt: a piramisokban zajló exoterm kémiai reakciók hőt termeltek, amelyet a bazaltkövek tároltak. A forró levegő a piramis 51,5 fokos lejtési szögén keresztül keringett, hideg légáramlatokkal keveredve viharfelhőket hozott létre. Így a piramisok nemcsak kihasználták a természet erőit, hanem aktívan alakították is azokat.
Az ókori fizika és kémia csúcsteljesítménye
Drumm elmélete szerint az ókori egyiptomiak olyan fejlett fizikai és kémiai ismeretekkel rendelkeztek, amelyek messze meghaladták a korabeli társadalmak tudását. A piramisok belső kamráinak akusztikus tulajdonságait például úgy hangolták, hogy ultrahanghullámokat generáljanak, amelyek a kémiai reakciókat katalizálták. Ez a szonokémia néven ismert jelenség ma is használatos az iparban, például gyógyszerészeti folyamatokban.
A nagy piramis Királykamrájában található vörös gránit, amely kvarckristályokat tartalmaz, az úgynevezett inverz piezoelektromos hatás révén ultrahangos rezgéseket hozott létre, amikor villámcsapások elektromos mezői érték. Ez a technológia lehetővé tette a hatékonyabb kémiai reakciókat, például a kénsav előállítását. Drumm szerint a piramisok belső szerkezete és az anyagok gondos megválasztása - mint a dielektromos mészkő, a kvarctartalmú gránit és a hőtároló bazalt - mind azt bizonyítják, hogy az ókoriak mélyen értették az anyagok tulajdonságait és a fizikai folyamatokat.
A szaharai nedves időszak és a terraformálás
Drumm elmélete szerint a piramisok működése szorosan összefüggött a szaharai nedves időszakkal (i.e. 8500-5300), amikor a Szahara sivatag helyett termékeny, mezőgazdaságilag gazdag terület volt. A piramisok által termelt viharfelhők és az ammóniaalapú műtrágyák hozzájárultak a terület terraformálásához, lehetővé téve a nagyüzemi mezőgazdaságot és a népesség növekedését. A vörös piramisban előállított ammónia például műtrágyaként szolgált, míg a nagy piramis kénsava fémbányászati eljárásokban volt kulcsfontosságú.
Azonban i.e. 5300 körül természeti katasztrófák - földrengések, áradások és a Föld elektromágneses rácsának eltolódása - miatt a piramisok működése leállt, és a Szahara újra sivataggá vált. Ez egybeesett az ókori egyiptomi civilizáció kezdetével, amely már csak a korábbi tudás töredékét használta.
Kapcsolat más kultúrák megalitikus építményeivel
Drumm elmélete nem korlátozódik Egyiptomra. Szerinte a világ más részein található megalitikus építmények, mint a mexikói Chichén Itzá vagy az indonéziai Borobudur, hasonló elvek alapján működtek. Például Chichén Itzá piramisán a nap-éj egyenlőség idején megjelenő "kígyóárnyék" a villám szimbóluma, és a piramis az elektromos mezőket mezőgazdasági célokra, például elektrokultúrára használta. Az angliai Avebury kőkörök és a wiltshire-i Fehér Ló-dombok szintén viharfelhőket generáltak, és a villám energiáját terápiás célokra, például ultrahangos kezelésekre hasznosították.
A megalitikus építmények globális elhelyezkedése - gyakran a Föld ugyanazon szélességi körén - Drumm szerint a tellurikus áramok koncentrációjával magyarázható. Ezek az áramok kulcsfontosságúak voltak a villámok vonzásában, és az ókoriak tudatosan választották ki ezeket a helyszíneket.
Spirituális és gyógyászati alkalmazások
Drumm kutatása a technológiai aspektusokon túl spirituális és gyógyászati dimenziókat is érint. A piramisok és a hozzájuk kapcsolódó templomok, mint a gízai völgytemplom vagy a luxori templom, olyan helyszínek voltak, ahol a villámok elektromos energiáját ultrahanggá és negatív ionokká alakították. Ezeket terápiás célokra használták, például sebgyógyításra vagy mentális egészség javítására. A templomokban tapasztalt "transzformatív" érzések Drumm szerint a fizikai és spirituális hatások kombinációjából eredtek.
A papok és uralkodók, akik ezt a tudást birtokolták, óriási hatalommal rendelkeztek, hiszen képesek voltak megjósolni a villámcsapásokat és manipulálni a természet erőit. Ez magyarázhatja, miért tartották őket isteneknek vagy varázslóknak.
Hogyan építették?
A piramisok építésének módja továbbra is rejtély, de Drumm szerint az ókori egyiptomiak fejlett kohászati és kőmegmunkálási technikákat alkalmaztak. A gízai fennsíkon található kőbányákból származó mészkövet arzénréz (90% réz, 10% arzén) ötvözetből készült fűrészekkel vágták, amelyeket abrazív ásványokkal, például ilmenit kristályokkal egészítettek ki. A Hierapolisz-fűrészhez hasonló, vízkerekes gépek lehetővé tették a nagyszabású kővágást, bár a kövek mozgatása és pontos elhelyezése továbbra is megválaszolatlan kérdés.
Egy elveszett civilizáció öröksége?
Drumm szerint a piramisok és más megalitikus építmények egy olyan fejlett civilizáció örökségét őrzik, amely a Fiatalabb Dryas kataklizma (i.e. 10 000) után szétszóródott a világban. Ez a civilizáció - amely talán Atlantisz legendájának alapja - hozta magával a fizika, kémia és csillagászat fejlett ismereteit. A piramisok nemcsak technológiai csodák, hanem kőbe vésett enciklopédiák, amelyek az utókornak szánt tudást őrzik.
Geoffrey Drumm elmélete radikálisan új megvilágításba helyezi a gízai nagy piramist és más ókori építményeket. A kémiai reaktorokként és villámhárító rendszerekként működő piramisok képe egy olyan civilizációt tár elénk, amely messze fejlettebb volt, mint azt korábban gondoltuk.
Bár az elmélet még nem nyert teljes tudományos elfogadást, a kémiai elemzésekkel és fizikai megfigyelésekkel alátámasztott érvek arra ösztönöznek, hogy újraértékeljük az ókori Egyiptom és a világ más kultúráinak technológiai örökségét. A nagy piramis titkai továbbra is izgatják a képzeletet, és talán Drumm kutatásai közelebb visznek minket a megfejtéshez.
