Miért nem emlékszünk a csecsemő- és kisgyermekkori életünkre?

A csecsemőként való élet irigylésre méltónak tűnhet - mindenki dédelget, etet, és ölben hordoz, miközben mosolygó felnőttek csodálnak minket...

A csecsemőként való élet irigylésre méltónak tűnhet - mindenki dédelget, etet, és ölben hordoz, miközben mosolygó felnőttek csodálnak minket. Ennek ellenére a legtöbben egyáltalán nem emlékszünk ezekre az időkre. Az első tiszta emlékeink általában három-négy éves korunk körül jelennek meg, így életünk legkorábbi évei rejtélybe burkolóznak.

Ezt a jelenséget, amelyet gyermekkori amnéziának neveznek, Sigmund Freud írta le először 1905-ben. Bár azóta a tudósok túlléptek Freud elméletein, a kérdés továbbra is fennáll: Miért nem emlékszünk életünk legkorábbi szakaszára? A pszichológiai és neurológiai kutatások izgalmas betekintést nyújtanak, és rámutatnak arra, hogy az emlékezet kialakulása sokkal összetettebb folyamat, mint korábban gondoltuk.

Korai emlékezet: Több mint egy üres lap

Sokáig úgy vélték, hogy a csecsemők és kisgyermekek egyszerűen képtelenek emlékeket alkotni. Az 1980-as években végzett kutatások azonban megkérdőjelezték ezt a feltételezést. A tudósok kimutatták, hogy már kétéves gyermekek is képesek hónapokkal korábbi eseményeket meglepő részletességgel felidézni. Ez azt sugallja, hogy a csecsemők valóban formálnak emlékeket - de valami miatt ezek később elérhetetlenné válnak.

Egy kulcsfontosságú tényező a hippocampus, az agy azon része, amely a hosszú távú emlékek kialakításáért és tárolásáért felelős. Felnőtteknél a hippocampus segít az emlékek megszilárdításában, lehetővé téve a múltbeli tapasztalatok felidézését. Cristina Alberini, a New York-i Egyetem idegtudományi professzora szerint azonban csecsemőkorban a hippocampus még fejlődés alatt áll. Ez az intenzív agyi növekedés és átrendeződés megzavarhatja a korai emlékeket, így azok később nem lesznek elérhetők.

Érdekes módon, bár ezek az emlékek látszólag eltűnnek, mégis hatással vannak ránk. Például a gyermekkori traumák növelhetik a szorongás és depresszió kockázatát felnőttkorban. Alberini kutatásai azt sugallják, hogy a korai élmények - legyenek akár traumatikusak, akár hétköznapiak - formálják az agy fejlődését, még ha tudatosan nem is emlékszünk rájuk.

A kultúra szerepe: Miért emlékeznek egyesek korábban?

Bár a gyermekkori amnézia általános jelenség, az első emlékek megjelenési kora kultúránként eltérő. Qi Wang, a Cornell Egyetem pszichológusának kutatásai szerint az amerikaiak általában korábbi emlékekkel rendelkeznek, mint a kínaiak. Az amerikaiak átlagosan 3,5 éves korukból emlékeznek vissza első élményeikre, míg a kínai emberek körülbelül hat hónappal későbbről.

Ennek egyik magyarázata lehet a különböző kultúrák emlékezethez való viszonya. A nyugati kultúrák nagy hangsúlyt fektetnek az egyéniségre, az önkifejezésre és a személyes élményekre. A szülők gyakran arra ösztönzik gyermekeiket, hogy beszéljenek érzéseikről és egyedi tapasztalataikról, ezzel elősegítve a személyes emlékek megőrzését.

Ezzel szemben az ázsiai kultúrák inkább a közösségi élményeket helyezik előtérbe az egyéni identitással szemben. Az emlékeket gyakran a kapcsolatok és közös tevékenységek kontextusában rögzítik, nem pedig egyéni mérföldkövek szerint. Ez a kulturális különbség magyarázhatja, hogy a keleti társadalmakban az emlékek később jelennek meg, és inkább közösségi, mint személyes eseményekre fókuszálnak.

A maorik esete: A legkorábbi emlékek

Még ennél is figyelemreméltóbb a maori emberek példája Új-Zélandról, akiknek első emlékei átlagosan 2,5 éves korukból származnak - egy teljes évvel korábban, mint az európaiké. Elaine Reese, az Otago Egyetem pszichológusa ezt a maorik erős szóbeli történetmesélési hagyományainak tulajdonítja.

Reese kutatásai szerint azok a gyermekek, akiknek szülei részletesebb és kifejezőbb módon mesélnek el történeteket, korábbi és gazdagabb emlékekkel rendelkeznek. Ez arra utal, hogy az emlékezet nem csupán biológiai, hanem társadalmi folyamat is. Azok a gyerekek, akik olyan környezetben nőnek fel, ahol a történetmesélés és az emlékek felidézése természetes része az életnek, nagyobb valószínűséggel őrzik meg korai tapasztalataikat.

A nyelv szerepe az emlékezetben

Az emlékezet megőrzésének egyik kulcsa a nyelvfejlődés. A csecsemők az első emlékeiket valószínűleg inkább érzékszervi vagy érzelmi módon rögzítik - képek, hangok vagy érzések formájában. Azonban mivel még nem rendelkeznek megfelelő szókészlettel ezek kifejezésére, később nehezen tudják felidézni őket.

A kutatások azt mutatják, hogy az önéletrajzi emlékek - azok az emlékek, amelyek az énérzethez kötődnek - nagyjából akkor kezdenek kialakulni, amikor a gyermekek megtanulnak beszélni. Ha egy gyermeknek nincs megfelelő szókincse az élményei leírására, akkor később is nehezen tudja előhívni azokat.

Mindazonáltal a nyelv nem magyaráz meg mindent. Az állatok, például a patkányok is tapasztalják a gyermekkori amnéziát, annak ellenére, hogy nem használnak nyelvet. Ez arra utal, hogy valami alapvetőbb tényező - például az agy fejlődése - kulcsszerepet játszik a korai emlékek elhalványulásában.

Hogyan működik az emlékezet - s miért olyan megbízhatatlan?

Gyakori tévhit, hogy az emlékezet olyan, mint egy felvevőkészülék, amely hűen tárolja életünk minden apró részletét. Valójában azonban az emlékezet erősen rekonstruktív folyamat. Amikor visszaemlékezünk egy eseményre, nem egyszerűen "lejátszunk" egy tárolt fájlt, hanem aktívan újraalkotjuk az emléket a meglévő tudásunk és tapasztalataink alapján.

Ezért hajlamosak az emlékeink torzulásra. Jean Piaget, a gyermekfejlődés egyik vezető alakja, sokáig azt hitte, hogy világos emléke van egy emberrablási kísérletről, amelyet kétéves korában élt át. Később azonban kiderült, hogy a történetet teljes egészében a dadája találta ki. Ez arra utal, hogy a legkorábbi "emlékeink" néha inkább családi történetekből, fényképekből vagy ismétlődő anekdotákból erednek, nem pedig közvetlen tapasztalatból.

Egy 2018-as tanulmány szerint az emberek 39%-a számolt be arról, hogy első emlékei kétéves korából vagy még korábbról származnak. A kutatók azonban ezeket az emlékeket "valószínűtlenül korainak" minősítették, és azt feltételezték, hogy nagy valószínűséggel inkább konstruáltak, mintsem valóban felidézettek.

Számítanak-e a korai emlékek?

Még ha nem is tudjuk tudatosan felidézni életünk legelső éveit, ezek az élmények akkor is nyomot hagynak az elménkben. Egyes kutatók úgy vélik, hogy a korai tapasztalatok úgy működnek, mint sémák - mentális keretek, amelyekre későbbi emlékeink épülnek. Ebben az értelemben a korai gyermekkor olyan, mint egy ház alapja: láthatatlan, mégis alapvető szerepet játszik a világ megértésében.

A szülők gyakran aggódnak amiatt, hogy "maradandó" emlékeket hozzanak létre kisgyermekeik számára izgalmas nyaralásokkal vagy különleges programokkal. Ironikus módon azonban a kutatások szerint azok az emlékek, amelyek valóban megmaradnak, gyakran hétköznapi pillanatokhoz kötődnek - például egy kukac látványához a járdán. Valójában nem a nagy, különleges események, hanem az apró, mindennapi élmények alakítják leginkább a gyermekek emlékeit. (1)

(1) - https://www.theguardian.com/science/