"A valóság nem létezik!" - Miért hiszi azt egy hekker, aki először törte fel az iPhone-t, hogy egy szimulációban élünk?

Az a gondolat, hogy egy szimulációban élhetünk, a modern kor egyik legizgalmasabb és legvitatottabb filozófiai és tudományos elképzelése. Mi...

Az a gondolat, hogy egy szimulációban élhetünk, a modern kor egyik legizgalmasabb és legvitatottabb filozófiai és tudományos elképzelése. Miközben olyan ismert személyiségek, mint Elon Musk és a filozófus Nick Bostrom is foglalkoztak már ezzel a hipotézissel, egy másik zseniális elme is kifejtette véleményét: George Hotz.

Hotz, aki úttörő munkájáról ismert a hekkelés és a mesterséges intelligencia területén, egyedülálló, technológiai központú nézőpontot hoz a szimulációs vita megközelítésébe.

Ki az a George Hotz?

Mielőtt belemélyednénk a szimulációs hipotézisről alkotott véleményébe, érdemes megismerni, ki is valójában George Hotz. A "geohot" néven is ismert szakember tinédzserként vált híressé, amikor elsőként sikerült feltörnie az iPhone-t. Később ismét reflektorfénybe került, amikor sikerült meghekkelnie a PlayStation 3-at, aminek következményeként jogi csatába keveredett a Sonyval.

Hotz azonban nem állt meg a hekkelésnél - áttért a mesterséges intelligencia és az autonóm járművek fejlesztésére, és megalapította a Comma.ai nevű önvezető autó startupot. Mély technikai tudása és hekker szemlélete különösen érdekessé teszi nézőpontját a szimulációs hipotézis kapcsán.

A szimulációs hipotézis rövid áttekintése

A szimulációs hipotézist Nick Bostrom kezdte népszerűsíteni 2003-ban, aki szerint a következő három lehetőség egyikének igaznak kell lennie:

• A civilizációk soha nem érik el azt a szintet, hogy tudatos lényeket tartalmazó, nagy felbontású szimulációkat hozzanak létre.
• A civilizációk képesek ilyen szimulációkat létrehozni, de úgy döntenek, hogy nem teszik.
• Szinte biztos, hogy egy szimulációban élünk.

A harmadik forgatókönyv a legprovokatívabb. Ha a fejlett civilizációk valóban képesek valósághű, tudatos szimulációkat létrehozni, akkor a szimulált elméletek száma messze meghaladná a valódiakat - vagyis statisztikailag valószínűbb lenne, hogy egy szimulációban élünk, mintsem az alapvalóságban.

George Hotz nézőpontja a szimulációs hipotézisről

Hotz nézőpontja mélyen összefonódik technikai ismereteivel és hekker gondolkodásmódjával. A kérdést nem csupán filozófiai szempontból közelíti meg, hanem gyakorlati és számítástechnikai szemszögből is.

1. "Hibák" keresése a valóságban

Hotz azt javasolja, hogy ha valóban egy szimulációban élünk, akkor lehetséges lenne ezt bizonyítani úgy, hogy "hibákat" keresünk a valóságban. Ahogy a videójátékokban a speedrunnerek váratlan hibákat és kihasználható kiskapukat találnak a programkódban, úgy szerinte a fizika törvényeiben fellelhető anomáliák vagy számítási következetlenségek is utalhatnának egy szimulált univerzumra.

Például a fizikusok a mai napig nem tudják teljesen összeegyeztetni a kvantummechanikát és az általános relativitáselméletet. Lehetséges, hogy ennek az az oka, hogy a világegyetemet működtető alapvető rendszernek technikai korlátai vannak - akárcsak egy videójáték motorjának? Ha így van, akkor ezeknek az inkonzisztenciáknak a megértése segíthetne "visszafejteni" a szimulációt.

2. Gyakorlati megközelítés: a szimuláció feltörése

Hotz egyik legmerészebb elképzelése, hogy ha egy szimulációban élünk, akkor elvileg módunkban állhat "feltörni" azt. Párhuzamot von a számítógépes programok hekkelése és a valóság potenciális manipulálása között. Ha univerzumunkat számítási szabályok irányítják, akkor lehetséges, hogy felfedezhetünk olyan módszereket, amelyekkel ezeket a szabályokat ki lehet játszani - akár a fizika alapvető természetének megváltoztatásával, a valóság váratlan hajlításával, vagy akár a szimulációt létrehozó entitásokkal való kommunikációval.

Ez a hekker szemlélet egy érdekes kérdést vet fel: ha valóban egy szimulációban élünk, vajon van-e mód arra, hogy "kiszabaduljunk" belőle? Elérhetünk-e egy mélyebb valóságréteget, hasonlóan ahhoz, ahogyan egy hekker kijut egy virtuális homokozóból?

3. A szimuláció, mint az intelligencia korlátja

Hotz azt is megvizsgálta, hogy a szimulációs hipotézis milyen hatással lehet a mesterséges intelligenciára. Ha az intelligencia olyasvalami, ami szimulálható, akkor könnyen lehet, hogy a mi saját intelligenciánk is csupán egy mesterséges konstrukció. Felveti a kérdést, hogy gondolkodásunknak lehetnek-e beépített korlátai - olyan határok, amelyeket a szimuláció tervezői szándékosan állítottak fel, hogy megakadályozzák bizonyos következtetések vagy képességek elérését.

Ez a szabad akarat kérdését is felveti. Ha valóban egy szimulációban élünk, akkor vajon csak egy előre megírt forgatókönyvet követünk, vagy mégis van valamennyi autonómiánk? Elképzelhető, hogy maga a tudat is csupán egy számítástechnikai folyamat, amely a szimuláción belül fut?

4. A szimuláció célja

A szimulációs hipotézis egyik legérdekesebb aspektusa az a kérdés, hogy miért is létezne egyáltalán egy ilyen szimuláció. Míg egyes elméletek szerint egyfajta "ősök szimulációjáról" van szó - amelyben fejlett lények a múltjukat modellezik, hogy tanulmányozzák a történelmet -, Hotz azt a lehetőséget is felveti, hogy a szimulációnak talán semmilyen nagyobb célja nincs.

Lehet, hogy az univerzum pusztán azért van szimulálva, mert lehetséges. Talán, ahogy mi is készítünk videójátékokat vagy mesterséges intelligencia-kísérleteket, egy nálunk fejlettebb intelligencia hozta létre a valóságunkat egy nyílt végű programként, hogy egyszerűen megnézze, mi történik. Ha ez így van, akkor az értelmet kereső törekvéseink talán csupán egy olyan rendszer melléktermékei, amelynek önmagában nincs is valódi célja.

Hotz nézeteinek következményei

Hotz megközelítése a szimulációs hipotézishez egyszerre izgalmas és nyugtalanító. Ha bizonyítékot találnánk arra, hogy valóban egy szimulációban élünk, milyen hatással lenne ez az emberiségre? Megváltoztatná-e azt, ahogyan az életünket éljük? Ha képesek lennénk "feltörni" a valóságot, az isteni hatalommal ruházna fel minket, vagy előre nem látható következményeket idézne elő?

Elképzelései arra is utalnak, hogy a mesterséges intelligencia fejlesztése talán fontosabb, mint gondolnánk. Ha az intelligencia létezhet egy szimuláción belül, akkor saját MI-rendszereink is elérhetnek egy olyan szintet, ahol öntudatra ébrednek - és ők is elkezdhetnek töprengeni azon, hogy vajon ők maguk is egy szimuláció részei-e.

George Hotz hacker szemléletű megközelítése a szimulációs hipotézishez egyedi: filozófiai spekuláció helyett egy megoldható problémaként tekint rá. Bár az továbbra sem bizonyított, hogy egy szimulációban élünk-e vagy sem, az ő nézőpontja arra utal, hogy ha így is van, akkor lehetséges módot találni annak felismerésére - és talán akár manipulálására is.

Végső soron az a gondolat, hogy maga a valóság is egy programozott rendszer lehet, alapjaiban kérdőjelezi meg a létezésünkről alkotott képünket. Ha pedig olyan gondolkodók, mint Hotz, helyesen látják a dolgokat, akkor a tudomány és a technológia legnagyobb áttörései nemcsak a világunk megértéséről szólhatnak, hanem arról is, hogy megismerjük a szimuláció természetét.