Luciano D'Adamo balesetet szenvedett és kómába esett, amely kitörölt 40 évet az emlékezetéből

1980. március 20-án a 24 éves Luciano D'Adamo alkalmazottként dolgozott a Fiumicino repülőtéren. A műszak után, hazatérve Monte Marióba,...

1980. március 20-án a 24 éves Luciano D'Adamo alkalmazottként dolgozott a Fiumicino repülőtéren. A műszak után, hazatérve Monte Marióba, Rómába, úgy döntött, hogy újra kimegy a városba. De azon a napon, átkelve az utcán, az élete drasztikusan megváltozott: egy autó elütötte, és néhány nap múlva a kórházban ébredt fel.

Luciano memóriája azonban zavaros volt: a baleset nem 1980-ban, hanem 2019-ben történt. Mi történt valójában? És milyen következményekkel járt ez a baleset az életére?

Amikor felébredt, az elméje megállt az időben. Az utolsó emléke a baleset napja volt, ami szerinte 1980. március 20-ika volt, amikor 24 évesen elindult otthonából Rómában. Ami ezután következett, nemcsak a fizikai trauma volt, hanem a mindent elsöprő sokk is, amikor rájött, közel négy évtizedet veszített el az életéből.

Amikor Luciano felébredt, egy olyan világba csöppent, amelyet már nem ismert. 63 éves volt, de az elméjében még mindig a 24 éves fiatalember maradt. A zavartsága azonnali és mélyreható volt. Az egészségügyi személyzet, a technológia, sőt még a saját tükörképe is teljesen idegen volt számára. A legnagyobb sokk azonban akkor érte, amikor találkozott a feleségével, akit nem ismert fel. Fejében még mindig a 19 éves menyasszonya élt, nem az idősödő nő, aki most előtte állt.

Még inkább zavarba ejtő volt, amikor találkozott 30 éves fiával, egy férfival, aki idősebb volt, mint amennyinek Luciano saját magát gondolta. A modern világ mindent felülmúlt számára. Luciano megdöbbent az okostelefonoktól és a GPS navigációs rendszerektől, technológiáktól, amelyeket a 80-as évek elején elképzelni sem tudott.

Az új valóságához való alkalmazkodás lassú és nehéz folyamat volt. Az elmúlt öt év Luciano számára a világ és önmaga újrafelfedezéséről szólt. Amikor 2019-ben magához tért, az első ösztöne az volt, hogy felhívja édesanyját, anélkül, hogy tudta volna, hogy ő már régen elhunyt. Egy mobiltelefont adtak neki a híváshoz, de ez a készülék teljesen idegen volt számára.

Luciano zavartsága a kapcsolataira is kiterjedt. Régi barátok látogatták meg a kórházban, de egyáltalán nem emlékezett rájuk, idegenekként üdvözölve őket. A felesége is idegen volt számára. A nő a nevén szólította, de fogalma sem volt, ki lehet ő. Az egyik legfájóbb élmény azonban az volt, amikor meglátta saját tükörképét. Sokkolta, hogy egy öreg, ősz hajú férfit látott visszanézni.

Ennek ellenére Luciano jelentős előrelépést tett élete újraépítésében. Meg kellett tanulnia, hogyan navigáljon egy olyan világban, amely drámaian megváltozott 1980 óta.



Luciano számára sok szempontból olyan volt, mintha időutazást tett volna. Kimaradtak az életéből kulcsfontosságú történelmi események, mint például a szeptember 11-i terrortámadások, vagy az olasz politikai életet hosszú ideig meghatározó Silvio Berlusconi kormányzása. Még a szeretett AS Roma futballcsapata is jelentős változásokon ment keresztül, amelyeket Luciano már nem ismert. Nem emlékezett Francesco Totti legendás pályafutására, sem arra, hogy a klub két alkalommal is megnyerte az olasz bajnokságot 1982-83-ban és 2000-2001-ben.

Bár számos emléke elveszett, néhány töredékes emlék visszatért az elmúlt években. Az egyik legmeghatóbb visszatérő emlék az első unokájához kapcsolódik. Luciano felidézett egy gólyarajzot, a "Matteo" nevet, egy dátumot, valamint egy címkét, amelyen "PN 2300" felirat állt - ez volt az azonosító az unokája, Matteo bölcsőjén, amikor 2014-ben megszületett. Ezek az apró, de jelentőségteljes emlékek adtak számára reményt, hogy idővel talán több emléke is visszatérhet.

Luciano mindeközben elfogadta az új életét és a megváltozott valóságot. Ismét dolgozik, ezúttal egy iskolában gondnokként, amely lehetőséget adott neki, hogy újra kapcsolatba lépjen az emberekkel és visszataláljon a közösséghez. Különösen jól kijön a gyerekekkel, mivel az ő világa és életfelfogása közelebb áll a fiatalabb generációkhoz, ugyanakkor nagy kihívást jelentett számára, hogy a nagypapa szerepébe illeszkedjen, és ne úgy viselkedjen, mint egy 24 éves fiatalember.

Az új életének elfogadásához sok erő kellett. Bár Luciano sok emléke talán soha nem tér vissza, megtanulta, hogyan nézzen előre, és hogyan építse újra az emberi kapcsolatait. A feleségével, fiával és unokáival új alapokra helyezett kapcsolata folyamatosan fejlődik, és bár sok mindent elfelejtett a közösen eltöltött évekből, együtt dolgoznak azon, hogy új emlékeket hozzanak létre.

Luciano számára a legnagyobb kihívás talán az volt, hogy elfogadja: az idő elkerülhetetlenül eljárt felette. Már nem fiatalember, és bár a lelke mélyén néha még mindig úgy érzi, hogy képes lenne felszaladni a lépcsőkön, a teste már nem engedi meg neki ezt a szabadságot. Ma már elfogadta, hogy nem olyan gyors és erős, mint egykor volt, de ennek ellenére is megtalálta a helyét a világban.

Bár még mindig nincs kárpótlás az őt ért balesetért, és továbbra sem tudja, pontosan mi történt azon a napon 2019-ben, amikor elütötték, Luciano most már a jövőre koncentrál. A hitetlenkedés és a fájdalom helyett inkább a felépülésére és az új élete építésére összpontosít. (1)

(1) - https://www.ilmattino.it/lifestyle/