Ez a gigantikus lávacső évezredeken át nyújtott menedéket az embereknek a föld alatt

Három szükséglet híresen alapvető fontosságú a túléléshez: élelem, víz és menedék. Az új kutatások szerint az ősi embereknek ebből a három s...

Három szükséglet híresen alapvető fontosságú a túléléshez: élelem, víz és menedék. Az új kutatások szerint az ősi embereknek ebből a három szükségletéből legalább kettőt egy közel mésfél kilométer hosszú lávacső elégítette ki körülbelül 125 kilométerre északra Medinától, Szaúd-Arábiában, legalább 7000 éven keresztül.

A szóban forgó lávacső neve Umm Jirsan, a leghosszabb lávacső Szaúd-Arábia vulkáni mezőjében, Harrat Khaybarban. Ma farkasok, rókák és kígyók élnek a barlangban, de egykor pásztorok és háziasított állataik kedvelt helye volt.

A PLoS One folyóiratban közzétett új tanulmány megvizsgálta a régió állatvilágának maradványait és sziklaművészetét, és kiegészítette a rendszerrel kapcsolatos egyre növekvő kutatásokat. (1)

"Az Umm Jirsan-i leletek új típusú régészeti lelőhelyet biztosítanak a régióban, ahol a szerves anyagok, például a csont és a mélyen rétegzett üledékek sokkal jobban megőrződnek," - mondta Mathew Stewart, az ausztráliai Griffith Egyetem zooarcheológusa és a tanulmány vezető szerzője.

"Nem számítottunk arra, hogy régészeti leleteket találunk Umm Jirsanban. Valójában leginkább a korábban jelentett nagy csontkészletekre voltunk kíváncsiak."

Stewart egy csapattal 2021-ben bizonyítékot talált arra, hogy csíkos hiénák csontokat hurcoltak a barlang hátsó részébe. Umm Jirsanban több százezer csont található, amelyek legalább 40 fajhoz tartoznak, és a neolitikumtól egészen a viktoriánus korszakig nyúlnak vissza.

Bár a barlang legrégebbi datálható faunamaradványai körülbelül 7000 évesek, Stewart szerint az állatok valószínűleg már a kialakulásuk óta használták a lávacsöveket, több millió évvel ezelőtt. A Smithsonian Intézet Globális Vulkanizmus Programja szerint a Harrat Khaybar lávafolyamai közül hét kevesebb, mint 1500 éves, és a régió még mindig rendelkezik aktivitási potenciállal egy 2022-es tanulmány szerint.

Új tanulmányukban a kutatók bizonyítékokról számoltak be, miszerint a neolitikum és a bronzkor között emberek foglalták el a lávacsövet - más szóval az emberek évezredeken át használták. A barlangban lévő emberi maradványok izotópos analízise kimutatta, hogy az étrendjükben megnövekedett az olyan élelmiszerek mennyisége, amelyekben magas volt az oázis mezőgazdaságához kapcsolódó szén izotópja.

A csapat arra a következtetésre jutott, hogy Umm Jirsan valószínűleg nem volt állandóan lakott. Úgy gondolják, hogy ez egy kényelmes hely volt a pásztorok számára, hogy megálljanak, és árnyékot és vizet biztosítsanak nyájaiknak.

A környező terület emberi felhasználása alapján - amelyet a közeli sziklarajzok és más faunafeljegyzések bizonyítanak - a csapat azt találta, hogy a lávacső "egy pásztorútvonal mentén helyezkedett el, amely kulcsfontosságú oázisokat kötött össze". Tehát Umm Jirsan inkább egy ősi megálló volt, mint lakóhely.

A csapat egy sziklarajzot is leírt, amelyet egy közeli összeomlott lávacsőben találtak Umm Jirsantól északkeletre. A kutatók 16 sziklaművészeti panelről számoltak be, amelyek szarvasmarhákat, juhokat, kecskéket és esetleg kőszáli kecskeféléket ábrázoltak.

Annak ellenére, hogy az emberek nem voltak állandóan jelen a lávacsőben, a természetes szerkezet évezredeken át menedéket jelentett az embereknek és állataiknak. A zord sivatagi környezetben Umm Jirsan tökéletes búvóhely lehetett, ami megvédte őket a naptól, széltől és hőségtől. (2)

(1) - https://journals.plos.org/plosone/article
(2) - https://gizmodo.com/humans-sheltered