Nyolc ember megpróbált együtt élni egy mesterséges bioszférában két évig, de aztán minden elromlott

Ha valaha is életben akarunk maradni más bolygókon, akkor hatékony és fenntartható módszereket kell kitalálnunk, hogy ne haljunk meg. Ez azt...

Ha valaha is életben akarunk maradni más bolygókon, akkor hatékony és fenntartható módszereket kell kitalálnunk, hogy ne haljunk meg.

Ez azt jelenti, hogy magunknak kell megtermelni az élelmiszert, rendelkeznünk kell vízzel és oxigénnel, és minden más dologgal, ami a Földön van, ami szükséges az életben maradásunkhoz.

Az egész bolygó terraformálása nélkül nem marad más, mint saját mesterséges bioszférák létrehozása az űrutazó emberek számára, melyek zárt ökoszisztémák saját oxigénnel, növényekkel és mindennel, amire szükségünk van az élet fenntartásához.

Erre voltak már ambiciózus próbálkozások a Földön, beleértve a hírhedt Bioszféra 2-t is.

A 150-200 millió dollárba kerülő Bioszféra 2 egy kutatási létesítmény a sivatagban, amely egy ideig ilyen zárt ökoszisztéma volt, sok Földön létező körülményt újrateremtve.

Az 1,27 hektáros komplexumban, amely acélból és üvegből épült, 3800 növény- és állatfajt zártak be nyolc emberrel együtt (négy nő és négy férfi), akik a megtermelt ételekre és a keringetett oxigénre támaszkodtak a túlélésük érdekében.

A tervek szerint a projekt két évig tartott volna, de már a kezdetektől fogva gondok voltak vele.

A küldetés második hete után az egyik bentlakó, Jane Poynter kezét elkapta a rizscséplő, és elveszítette egyik ujjának hegyét. A rezidens orvos vissza tudta helyezni, de hamarosan úgy döntött, hogy műtétre van szüksége a létesítményen kívül. Amikor aznap később visszatért, készleteket vitt magával, amiről kiderült, hogy nem az egyetlen titkos készlet, amely a bioszférába bekerült.

A Bioszféra belsejében az élelmiszer nem nőtt elég gyorsan a lakók fenntartásához, és mindannyian fogyni kezdtek. A növények túl lassú növekedésűek és munkaigényesek voltak.

A kávésbokroknak például hetekig tartott, mire egy csészéhez elegendő termést hoztak ahhoz, hogy a bioszféra lakói leülhessenek és átgondolják a "nincs más ételünk" problémát.

Hónapokon belül kénytelenek voltak olyan vészhelyzeti élelmiszerekhez nyúlni, amelyekről a külvilág nem tudott.

A beporzók - kolibri és mézelő méhek - meghaltak, növelve ezzel a gazdálkodási problémáikat.

Tíz hónappal a projekt befejezése után a tanácsadó testület lesújtó jelentést adott ki a helyzetről, valamint arról, hogy az érintett személyzet tagjai kevés tudományos szakértelemmel rendelkeztek.

A tanácsadó testület ekkor lemondott, ami soha nem annak a jele, hogy a dolgok remekül mennek.

Ami még rosszabb volt, hogy a Bioszféra oxigénszintje csökkenni kedzett, és akkor még senki sem értette pontosan, hogy miért. 1993 januárjában, amikor a kísérletből még kilenc hónap volt hátra, az oxigénszint körülbelül 15 százalékra esett vissza - ez egyenértékű egy 3660 méter magas hegyen található mennyiséggel.

"Olyan érzés volt, mintha hegyet másztunk volna," - mondta az egyik résztvevő. "A legénység egy része alvási apnoétól kezdett szenvedni. Észrevettem, hogy nem tudok befejezni egy hosszú mondatot anélkül, hogy megállnék és levegőt vennék. Egyfajta lassú táncban dolgoztunk, energiapazarlás nélkül. Ha az oxigénszint valamivel alacsonyabbra süllyed, akkor komoly egészségügyi problémák merülhettek volna fel."

Plusz stresszt jelentett, hogy a bioszféra turisztikai célponttá vált, hogy megtérüljenek a projekttel járó magas költségek. Miközben éheztek, nehezen lélegeztek, a csótányok kezdtek eluralkodni és az atkák megtámadták a növényeiket, kivülről figyelték őket, mintha egy állatkertben lennének.

A csoport megtört, poharakat dobáltak és köpködtek egymásra. Az ilyen alacsony morál mellett, mint amilyen az oxigénszint (főleg az utóbbi), úgy döntöttek, hogy a legénységnek ételt kell adni, valamint titkos magokat és vitaminokat, amelyeket kéthetente becsempésztek a komplexumba.

A legénység fele külső utánpótlás nélkül akarta folytatni, míg a másik felét olyan dolgok érdekelték, mint például az "étel" és a "lélegzés képessége". Úgy döntöttek, hogy oxigént és ételt kell biztosítani a legénységnek, akik a fennmaradó időt a fenntartható élőhelyükön élték, miközben kivülről kaptak ellátást és lélegezhető levegőt.

A projekt legnagyobb tanulsága lényegében a váratlan eseményekre adott válaszok voltak. Amikor bementek, a csapat nem számított olyan problémákra, mint az oxigéncsökkenés (kiderült, hogy a talajt oxigént elnyelő baktériumok fertőzték meg), talán azért, mert az egész projektet egy hippi színházi társulat kezdte, nem pedig a tudósok.

A projektnek azonban még nem volt vége, egy furcsa fordulat még váratott magára. Steve Bannon 1993-ban vette át a projekt vezetését. Egy második személyzet már bent volt a létesítményben, amikor Bannon kirúgta az egész vezetést.

Amikor az első misszió tagjai erről értesültek, egyre nagyobb aggodalmak merültek fel a bent tartózkodók biztonságával kapcsolatban. 1994. április 4-én két egykori bioszféra lakó - Abigail Alling és Mark Van - a kora reggeli órákban elindult a kupola felé, kinyitották az ajtókat és betörték az üveglapokat, hogy a külső levegő eláraszthassa a Bioszféra 2-t, ami a kísérlet végét jelentette.

Azóta senki sem él a Bioszféra 2-ben. Ez az oxigén és az élelmiszerhiány miatt valószínűleg jó dolog. (1)

(1) - https://www.iflscience.com/plants-and