Tudósok egy ősi esőerdő nyomait fedezték fel az Antarktiszon

A Föld pólusai ősidők óta fagyott pusztaságok, az élet képes ugyan ott létezni, de vannak okok, amelyek miatt az emberek és a legtöbb áll...

A Föld pólusai ősidők óta fagyott pusztaságok, az élet képes ugyan ott létezni, de vannak okok, amelyek miatt az emberek és a legtöbb állat ragaszkodik a vendégszeretőbb éghajlatok biztonságához az Egyenlítőhöz közelebb.

A pólusok azonban nem mindig voltak pusztaságok. Tudjuk, hogy bolygónk ősi múltjában a körülmények rendkívül eltérőek voltak. A krétakor közepén, kb. 90 millió évvel ezelőtt a légköri szén-dioxid sűrű koncentrációja sokkal melegebb globális hőmérsékletet hozott létre, megolvasztva a sarki jéglemezeket, és a tenger szintje akár 170 méterrel magasabban is lehetett, mint manapság.

Hogyan nézhetett ki a déli pólus egy ilyen világban? Egy lenyűgöző tudományos felfedezésnek köszönhetően most talán választ kaphatunk erre a kérdésre. (1)

2017-ben, az RV Polarstern fedélzetén, az Amundsen-tengeren folytatott expedíció során a kutatók mélyen a földbe fúrtak a Nyugat-Antarktisz tengerfenék alatti kőzetébe a Pine Island és a Thwaites gleccserek helyének közelében, mindössze körülbelül 900 kilométer távolságra a déli pólustól.

Amit felszínre hoztak, különösen körülbelül 30 méteres mélységben, éles ellentétben állt azzal az üledék összetétellel, mint ami a felszínhez közelebb pihent.

"A hajón végzett kezdeti értékelések során az üledékréteg szokatlan elszíneződése gyorsan felkeltette az érdeklődésünket," - mondta Johann Klages, a németországi Helmholtz Sarki és Tengeri Kutatási Központ Alfred Wegener Intézetének geológusa.

"Az első elemzések azt mutatták, hogy az óceánfenék alatt 27-30 méteres mélységben egy olyan réteget találtunk, amely eredetileg a szárazföldön jött létre, nem az óceánban."

A kutatók több szempontból is feltérképezetlen területen voltak. Soha senki nem hozott felszínre krétakori mintát a Föld egy ilyen déli pontjáról. Ennek ellenére a kutatók nem voltak felkészülve arra, amit a röntgen komputertomográfia (CT) vizsgálatok során feltártak.

A szkennelések során fosszilis növények gyökereinek bonyolult hálózatát fedezték fel. A mikroszkópos elemzések a pollenre és a spórákra is bizonyítékokat találtak, amelyek az Antarktiszon körülbelül 90 millió évvel ezelőtt létező ősi esőerdők megőrzött maradványaira utalnak, még mielőtt a táj átalakult kopár jégmezővé.

"A számos növénymaradvány azt jelzi, hogy a Nyugat-Antarktisz partja akkoriban egy sűrű, mérsékelt, mocsaras erdő volt, hasonlóan a mai Új-Zélandon található erdőkhöz," - mondja Ulrich Salzmann, az Egyesült Királyságban található Northumbria Egyetem paleoökológusa.

Ennek a példátlan leletnek a következményei nem csak a sarki növényi életre utalnak, ami már akkor is létezett, hanem felveti azt a kérdést, hogy egy ilyen dolog miképpen volt lehetséges.

A csapat becslései szerint a kontinentális lemezek mozgása révén a fúrási hely több száz kilométerrel közelebb lehetett a déli pólushoz, amikor a dinoszauruszok még léteztek. Akkor, mint most, a déli pólus négy hónapig teljes sötétségbe borult az antarktiszi tél során. Akkor hogyan alakulhatott ki ez az ősi esőerdő, ha oly sokáig meg volt fosztva a napfénytől?

Ennek megfejtésére a kutatók a talajminta biológiai és geokémiai adatain alapuló modellezéssel rekonstruálták az egykori erdő területén található ősi éghajlatot.

A szimulációk szerint a krétakor közepén a légköri szén-dioxid szint szignifikánsan magasabb lehetett, mint ahogy a tudósok gondolták.

Ebben a szupermeleg környezetben, amelynek az átlagos léghőmérséklete az Antarktiszon 12 Celsius fok körül volt, a sűrű növényzet az egész antarktiszi kontinenst lefedhette, és a jéglemezek, amelyeket ma ismerünk - a hozzájuk kapcsolódó hűtő hatásokkal - nem léteztek.

"Vizsgálataink előtt az általános feltételezés az volt, hogy a krétakorban a globális szén-dioxid koncentráció körülbelül 1000 ppm volt," - magyarázza Torsten Bickert, a németországi Bremeni Egyetem geológusa.

"A modell alapú kísérleteink során 1120-1680 ppm koncentráció szintet vettünk, hogy elérjük az akkori átlaghőmérsékletet az Antarktiszon."

Sok dolgot át kell gondolni az új eredményekkel kapcsolatban, de legalábbis sokkal jobban megértik a kutatók a szén-dioxid koncentráció és a poláris éghajlat közötti mély kapcsolatot az őskorban, amikor a dinoszauruszok még a Földön jártak.

Ez egy földtörténeti lecke, amely komoly jelentőséggel bírhat a bolygó jövője szempontjából, tekintettel arra, hogy a jelenlegi szén-dioxid szintek mennyire gyorsan emelkednek.

"Meg kell vizsgálnunk ezeket a szélsőséges éghajlatokat, amelyek a bolygón már megtörténtek, mert megmutatják, hogyan néz ki az üvegházhatású éghajlat," - mondta Klages.

"Határozottan érdekes időket élünk, mert ha folytatjuk azt, amit most csinálunk, akkor az olyan dolgokhoz vezethet, amelyeket már nem tudunk ellenőrizni." (2)

(1) - https://www.nature.com/articles/s41586-020-2148-5
(2) - https://www.sciencealert.com/discovery-of-ancient