Az ókori egyiptomiak madarak millióit mumifikálták, de vajon hol szerezték be őket?

Körülbelül időszámításunk előtt 650 és 250 között az ókori egyiptomiak hihetetlen számú mumifikált íbiszt áldoztak fel Thothnak, a varázs...

A múmia - filmelőzetes

Megdöbbentették a tudósokat egy 3300 éves egyiptomi nő múmiáján felfedezett tetoválások

Újabb fotók és felvételek a rejtélyes perui koponyáról és egy rendkívül szokatlan, idegen kinézetű apró múmiáról

Körülbelül időszámításunk előtt 650 és 250 között az ókori egyiptomiak hihetetlen számú mumifikált íbiszt áldoztak fel Thothnak, a varázslat és a bölcsesség istenének, akit emberi testtel és a madár jellegzetes, hosszú csőrű fejével ábrázoltak.

A régészek szó szerint több millió ilyen felajánlott madarat találtak az ókori egyiptomi nekropoliszokban, ahol a madármúmiákat eltemették, miután felajánlották Thothnak a betegségek gyógyítása, a hosszú élet, vagy akár romantikus problémák rendezése érdekében.

"Gyakran hasonlítom a keresztény egyházakban meggyújtott gyertyákhoz," - mondja Francisco Bosch-Puche, az Oxfordi Egyetem régésze, aki egy olyan csapat tagja, amely több ezer íbisz múmiát ásott ki a Dra Abu el-Naga nekropolisz területén. "Az íbisz múmiával emlékeztették az istent, hogy vigyáznia kellett rád."

Az íbisz múmiaipar puszta mérete miatt sok egyiptológus azt feltételezi, hogy a madarakat, különösen az afrikai szent íbiszt (Threskiornis aethiopicus) szándékosan tenyésztették nagy központosított gazdaságokban. Ezt a feltevést régészeti és szöveges bizonyítékok támasztották alá, melyek a nagyszabású madárnevelési műveletek során készültek.

A PLOS ONE folyóiratban nemrég közzétett tanulmány azonban azt sugallja, hogy a legtöbb íbiszt valójában a vadonban fogták el, és esetleg rövid ideig tartották a gazdaságokban, mielőtt feláldozták és mumifikálták volna őket. (1)

Ez az új betekintés abba, hogy az ókori egyiptomiak milyen hatalmas léptékben szerezhették be a madarakat, befolyásolhatja a kutatók gondolkodását az ősi állati múmiaiparról, és rávilágíthat arra, hogyan és miért halt ki a szent íbisz Egyiptomban.

A Griffith Egyetemen az ausztrál Emberi Evolúció Kutatóközpont paleogenetikusa, Sally Wasef vezetésével 40 mumifikált íbisz DNS-ét vizsgálták meg, amelyek körülbelül időszámításunk előtt 481 -ből származtak hat egyiptomi katakombából, beleértve Szakkarát, ahol több mint 1,5 millió mumifikált íbiszt temettek el, és Tuna el-Gebelt, amely körülbelül négymillió íbisz múmia otthona. Az ősi DNS-t ezután összehasonlították a modern afrikai madárpopulációk Egyiptomon kívüli szent ibiszeitől származó 26 genetikai mintával.

A DNS elemzés kimutatta, hogy az ókori Egyiptom mumifikált madarai között genetikai sokféleség volt, hasonlóan ahhoz, ami Afrika más részein a mai vadpopulációkban megtalálható. Ha a madarakat nagy gazdaságokban tenyésztették volna, állítják a tanulmány kutatói, akkor az íbisz generációk során kevésbé fordult volna elő a genetikailag sokféleség, és hajlamosabbak lettek volna a gyakori betegségekre, amit ma is láthatunk az ipari méretű madárnevelés esetében.

"A genetikai variációk nem utaltak a mai csirkegazdaságokhoz hasonló hosszú távú gazdálkodás mintájára," - mondja Wasef, aki hozzátette, hogy ha az íbiszeket valóban gazdaságokba zárták volna, akkor csak rövid ideig tarthatott, mielőtt feláldozták és eltemették volna őket.

Ám Bosch-Puche régész, aki nem vett részt a vizsgálatban, úgy véli, hogy a madarakat valóban fogságban tenyésztették, mivel az íbisz múmiák között gyógyult törések és fertőző betegségek jeleit találták, melyek hasonlóak a modern fogságban tartott állati populációk esetében dokumentáltakhoz, melyek minimális genetikai sokféleséggel rendelkeznek. Az ilyen sérült, beteg madarak nem tudtak vadászni vagy elmenekülni a vadonban a ragadozók elől.

Bosch-Puche szerint időszámításunk előtt 650 és 250 között lényegében egész Egyiptomban múmiák "gyártása" folyt. "Voltak olyan kisállatok is, amelyeknek nem volt idejük felnőni, (hogy mumifikálják őket), mivel hatalmas mennyiségre volt szükségük," - tette hozzá.

Az új eredmények fényében azt állítja, hogy a vad íbiszeket odavonzotta a meglévő íbisz gazdaságokban található élelem, és ez megkönnyíthette az egyiptomiak számára, hogy nagy számban vadászák őket, hogy kiegészítsék a tenyésztett állatmennyiséget.

"De még mindig több millió állatról beszélünk Egyiptom különféle helyszínein, így a vadon élő madarak vadászatára való támaszkodás nem meggyőző," - mondja.

Aidan Dodson, a Bristoli Egyetem egyiptomi tiszteletbeli professzora azonban azt mondja, hogy bár az új genetikai adatok ellentétesek a hagyományos elképzelésekkel arról, hogy az ókori egyiptomiak miként voltak képesek feláldozni és mumifikálni a madarakat ilyen hatalmas számban, ez a DNS vizsgálat az első objektív elemzés a témában.

"Az az elképzelés, hogy az íbiszeket tenyésztették, egyszerűen csak egy kitaláció, hogy megmagyarázzák a madarak hatalmas számát, de ennek semmilyen régészeti vagy dokumentált bizonyítéka nincsen," - mondja Dodson. Ha az egyiptomiak nem tenyésztették az íbiszeket, hanem inkább a vadonban fogták el őket, akkor ez utóbbi "egy másik társadalmi konstrukciót" igényelne, amit az egyiptológusoknak mérlegelni kellene, tette hozzá.

Az új DNS kutatás segíthet egy nagyobb kérdés megválaszolásában is, hogy az afrikai szent íbisz végül miért halt ki Egyiptomban a 19. század közepére. A kutatók eddig azt feltételezték, hogy a mocsaras vizes élőhelyeket élvező szent íbiszek azért tűnhettek el, mert az egyiptomi éghajlat idővel szárazabbá vált, mondja Wasef.

"Az élőhely elvesztése nem lehet egyedüli válasz, mivel ezek a madarak alkalmazkodnak, és az emberi hulladéklerakókat is felkeresik (élelem érdekében), akkor miért történt ez?" - tette fel a kérdést Salima Ikram, a kairói Amerikai Egyetem régésze és a tanulmány társszerzője. "Ez egy nagyobb kirakós része, amely az emberek és az állatok kölcsönhatásaival és azok környezetre gyakorolt hatásával foglalkozik." (2)

(1) - https://journals.plos.org/plosone/article?id=10.1371/jo
(2) - https://www.nationalgeographic.com/history/2019/11/