A 12 legnagyobb titok az életben, amit az emberiség elfelejtett

Minél többet gondolkodunk az életről, annál inkább juthatunk egy szilárd felismerésre: A modern ember legnagyobb átka és kínja a feledéke...

Minél többet gondolkodunk az életről, annál inkább juthatunk egy szilárd felismerésre: A modern ember legnagyobb átka és kínja a feledékenység. Mint egy alattomos betegség, a feledékenység beszivárog az ember teljes lényébe és cselekedeteibe. Egyénileg, kollektíven, történelmileg vagy kulturálisan egy olyan bűvöletben élünk, amely felejtésre kárhoztat bennünket.

Nem csak a múltunkat felejtettük el, hanem a jelenünket és a jövőbeni felelősségünket is. Személyes szinten az ego alapú tudatunk ebben a feledékeny állapotban tart minket, hogy megszakítsuk a kapcsolatunkat a lényünkkel, mint egésszel, valamint az összekapcsolt élethálóval és az egyetemes tudattal. Kollektív szinten ezt a feledékenységet társadalmi és kulturális eszközök tartják fenn és erősítik, főként a tudattalan fogyasztás, a nem hiteles életmód és a materialista gondolkodás valósága.

A fényesebb oldala mindennek az, hogy mindannyiunknak lehetősége van arra, hogy újra és újra csatlakozzunk önmagunkhoz és az univerzumhoz. Az emlékezés ereje az önfelismerés és a megvalósítás szellemi útjának középpontjában áll.

Íme egy lista arról, amit elfelejtettünk, vagy ami még fontosabb, a felidézendő dolgok listája:

Elfelejtettük helyünket a természeti világban

Az elmúlt néhány száz évben elszakadtunk a természettől. Kizsákmányoltuk, elpusztítottuk, elfogyasztottuk és megpróbáltuk irányítani a természetet, hogy megnyugtassuk az önimádó őrület által vezérelt kapzsiságunkat. Megpróbáltunk  eltávolodni az élet természetes körétől. Elfelejtettük, hogyan kell meghallgatni és megérteni a Föld természetes ritmusait és ciklusait, a jeleket és a nyelveket. Elfelejtettük a természet útját követni és egyensúlyban élni vele.

Elfelejtettük az élethez és a kozmoszhoz fűződő kapcsolatunkat

A természettől történt elszakadással elfelejtettük, hogy mélyen kapcsolódunk hozzá és az univerzum ciklusaihoz. Néhány törzs a "civilizáción" kívül, és akik még mindig az ősi utakat követik, ezt a kapcsolatot tisztelettel és áhítattal fenntartották. Másrészről egyfajta elkülönülés érzetét hozta létre bennünk, ami kiegyensúlyoztlanná és bizonytalanná tett minket. Elfelejtettük, hogy minden tudatosság összekapcsolódik és egy kényes, szép táncban egyesül.

Elfelejtettük az ősi bölcsességünket

A tudás megszerzése érdekében az elménk racionalizálása révén elfelejtettük a bölcsességet a szívünk megnyitásán keresztül. Elfelejtettük az ősi történeteket és a népi bölcsességet, amely az ókori látóktól és bölcsektől maradt ránk, akik az univerzummal összhangban éltek.

Elfelejtettük az utunkat és az álmainkat

A belső ösvényünktől távolodva elfelejtettünk álmodni az életről. Ennél is fontosabb, hogy elfelejtettük, hogyan ébredjünk fel ebből az álomból, hogy lássuk az igazi természetünket az élet társteremtőiként, mint álmodozók. Elfelejtettük, hogy rendelkezünk azzal a hatalommal, hogy álmokat szőjjünk, és arra használjuk a szándékunkat, hogy ezeket az álmokat valóra váltsuk.

Elfelejtettük a célunkat

A túl sok csevegéstől, zajtól és zavartól sűrű valóságban elfelejtettük, hogy miért érkeztünk ide. Elfelejtettük a célunkat. A kitalált konszenzusos valóság tömeges transzállapotába kerültünk. Szem elől veszítettük a hitelességünket, a belső szikrát, amely a boldogságunk és önmegvalósításunk felé vezet. Elfelejtettük, hogy azért vagyunk itt, hogy lelki lényekként valósítsuk meg önmagunkat, akik fizikai formában megtestesültek és beágyazódtak ebbe az univerzumba.

Elfelejtettük, hogy minden a Szeretet

Ez talán a legmélyebb rejtély az egészben, amit csak néhány látnok értett meg, hogy ez egy átfogó igazság. Ez az igazság azonban mélyen el van rejtve bennünk. Egy bizonyos ponton tudtuk, de elvesztettük a kapcsolatot. Elfelejtettük, hogy végső soron minden energia és tudatosság, és hogy a szeretet a létezés alapvető szerkezete, amely az energián és tudaton keresztül működik.

Elfelejtettünk megbocsátani

Azzal, hogy úgy véljük, hogy elválaszthatjuk magunkat, és elszakadtunk a többiektől és minden mástól, elfelejtettünk megbocsátani. A legmélyebb értelemben a megbocsátás az, amikor emlékeztetjük magunkat arra, hogy mindenkivel és mindennel egyek vagyunk, és hogy nincs áldozat vagy elkövető. Mindannyian együtt dolgozunk egy dinamikus hálózatban, amit életnek hívunk.

Elfelejtettünk szabadnak lenni

Minden nap emlékeztesd magad egy dologra: Arra születtél, hogy szabad legyél.

Egy olyan "valóságba" születtünk és nőttünk fel, ahol a szabadság csak egy fogalom. A félelem, a tévhitek, a hamis ideológiák, az anyagi jutalmak láncaira vertek bennünket, és olyan szabályokat és törvényeket kényszerítenek ránk, amelyek csupán a kevesek érdekeit és védelmét szolgálják. Arra késztettek minket, hogy felejtsük el, hogy a változás szabad egyénei vagyunk. Hogy szabadon lehetünk azok, akik vagyunk félelem és bűntudat nélkül.

Elfelejtettük a valódi hatalmunkat

A félelemben élve elfelejtettük, mennyire erősek vagyunk. Elfelejtettük akaratunk hatalmas erejét és szándékunkat, hogy megváltoztassuk a valóságunkat. Önkívületbe ejtettek bennünket, hogy alvajárók legyünk, és kövessük a kész jeleket, mint az automaták.

Elfelejtettük a történelem tanulságait

Ha van valami, amit a történelem megtanított nekünk az, hogy milyen gyorsan elfelejtjük a leckéinket. Újra és újra megismételjük ugyanazokat a hibákat, és a kapzsiság és az önpusztítás azonos mintáit követjük. Az emberiség által a múltban elkövetett hibákért nem lehet bennünket egyénekként hibáztatni, ugyanakkor egyénileg vagyunk felelősek azért, hogy emlékeztessük magunkat a múltbeli hibáinkra, és továbbítsuk azt a kollektív pszichének.

Elfelejtettünk egyszerűnek lenni

Az emberi élet egyre összetettebb és bonyolultabb. Elcsábított bennünket a sok csillogása és figyelmen kívül hagytuk a kevésben rejlő erőt. Elfelejtettünk egyszerűnek lenni, és az egyszerűség jelentését. Az élet nagyon egyszerű. Az egyszerűség azt jelenti, hogy elvetjük az összes lényegtelen dolgot és ötletet, amely eltereli a figyelmünket életünk céljáról és a többi elfelejtett igazságról.

Elfelejtettünk bízni, hinni és csodálkozni

Elvesztettük a világgal való varázslatos kapcsolatunkat. Elfelejtettük, hogyan csodálkozzunk rá az életre. Többé már nem állunk áhítattal az egész létezés fenséges mivolta előtt. A szkeptikus és cinikus világnézetünk miatt elvesztettük a bizalmat önmagunkban és az univerzum mágiájában. Elfelejtettük, hogyan kell hinni. Ez talán a legnagyobb tragédia. Ez gyengítette meg a szellemünket és szegényítette el a lelkünket.