Mit használtak az emberek a WC-papír előtt?

Az első feljegyzés arról, hogy valami toalettpapírhoz hasonló dolgot használtak, a 6. századból, Kínából származik, ahol a társadalom teh...

Az első feljegyzés arról, hogy valami toalettpapírhoz hasonló dolgot használtak, a 6. századból, Kínából származik, ahol a társadalom tehetősebb tagjai papírdarabokkal tartották tisztán az alsó fertályukat.

A Tang-dinasztia idején egy Kínába látogató közel-keleti diplomata megjegyezte: "Nem foglalkoznak a tisztasággal, és nem mossák meg magukat vízzel, miután elvégezték a szükségleteiket, csak papírral törlik ki magukat."

A Szung-dinasztia idejében a császár elrendelte, hogy 60 centi széles és 90 centiméter hosszú papírt kell a fürdőszobai szükségletei számára elérhetővé tenni. Ez volt az első olyan papír, amelyet kifejezetten a vécézéshez készítettek.

Az ókori Rómában, ahol a közös nyilvános vécék voltak divatban, inkább egy tersoriumnak nevezett eszközt alkalmaztak, ami egy közös használatban lévő szivacs volt egy botra rögzítve, amelyet erős tengeri sós lében vagy ecetben tároltak, amikor nem használták.

A Római kor nyilvános vécéiben közösen intézték az emberek a dolgaikat

Néha kézről-kézre adták át, és alkalmanként előfordult, hogy valaki a bot rossz végét ragadta meg, ami sok vidámságot okozott, ám néha fertőzéshez és halálhoz is vezetett.

Seneca egy germán gladiátor történetét mesélte el az időszámításunk szerinti 64-es évből, aki inkább öngyilkosságot követett el egy tersoriummal, mint hogy szembesülnie kelljen a Colosseum borzalmaival.

A tersorium illetve a xylospongium modern másolata

A dolgot ugyanilyen furcsán oldották meg az ókori Görögországban, ahol szintén egy szivacsot használtak, melyet egy xylospongium nevű botra erősítettek, de az előnyben részesített módszer inkább a pessoi nevű kerámia darabok alkalmazása volt.

Ezeket balról jobbra húzva mozgatták, és a történészek becslése szerint átlagosan három darabot használtak fel egy törléshez.

Római kori nyilvános vécé

Bár ez volt a többség számára elterjedt módszer, vannak arra utaló bizonyítékok, hogy a társadalom kiváltságosabb helyzetben lévő tagjai számára elérhető volt az öblítéses vécé.

A világ legidősebb öblítéses vécéi a knósszoszi palotában találhatók Krétán, ahol még az emberek 4000 éves ürülék maradványai is láthatóak. A Minószi királyi személyek egy fából készült ülőkére ültek egy agyagtál fölött, amelyet kőből készült csatornákon érkező vízzel öblítettek le.

Az ókori Japánban egy chūgi nevű eszközt használtak, amely a mai orvosi torok vizsgálatoknál alkalmazott hosszú, nyelv alakú fa eszközre hasonlított, hogy tisztán tartsák a nehezen elérhető területeket.

Japán chūgi-k

A dolgok egy kicsit higiénikusabbak voltak az ókori Közel-Keleten, ahol folyóvizet és a bal kezüket használták, hogy a vízfolyást a megfelelő helyre irányítsák, majd használat után alaposan kezet mostak.

Európában gyakori volt a rongyok használata, amelyeket kimostak és újból felhasználtak. Sok ilyen rongy végül a csatornarendszerbe került, így nem lehet tudni, hogy hányszor használták ezeket a rongyokat, mielőtt eldobták őket.

Az amerikai kontinensen gyakori volt, hogy kukoricacsutkákat használtak a szemek eltávolítása után. Ez egy népszerű lehetőség volt, mert a csövek könnyen hozzáférhetőek és meglepően puhák és rugalmasak voltak.

Habár az öblítéses vécét már 1596-ban feltalálták, az első vécépapírt 1857-ben gyártották, amikor egy Joseph Gayetty nevű amerikai feltaláló elkezdte értékesíteni az aloéval átitatott első toalettpapírt, amely 500 lapból állt és 50 centbe került.

Joseph Gayetty

Gayetty termékét kezdetben orvosi kiegészítőként értékesítették, és úgy reklámozták, hogy segítséget nyújt az aranyérrel küzdő emberek számára.

Mielőtt Gayetty találmánya népszerűvé vált, az emberek mindent felhasználtak, ami a kezük ügyébe került. Postai katalógusok és kiadványok, mint például a Farmerek Almanachja kedvelt fürdőszobai eszköznek bizonyultak, vagy valami természetesebb, mint a moha, a föld vagy egy kis szőrdarab, vagy bizonyos esetekben kagyló és osztriga héjak.

Bár Gayetty nagyon büszke volt a találmányára, a termék később kereskedelmi katasztrófa lett. Példáját követve néhány másik feltaláló is megpróbálta a saját tekercses vécépapírját a piacon értékesíteni.

1867-ig sokan kudarcot vallottak, amikor a három testvér, Thomas, Edward és Clarence Scott sikeresen értékesítették a saját toalettpapírjukat.

Tehát 1867 volt az az év, amikor a perforált tekercses vécépapír, ahogy ma ismerjük, szélesebb körű felhasználásra került.

1935-ben a Northern Issue elkezdte reklámozni a piacon a "szálkamentes" toalettpapírt, és 1942-ben a St. Andrew Papírgyár az Egyesült Királyságban bevezette a kétrétegű vécépapírt.

Ettől a ponttól kezdve a vécépapírnak csak a mérete, súlya, ellenállása, durvasága, vízfelvszívó képessége stb. változott. Egyes vállalatok felmérések készítésébe fektették a pénzüket, hogy megtalálják a tökéletes formulát egy jobb termék érdekében. Ez vezetett például ahhoz, hogy aloét adtak a papírhoz, hogy lágyabbá váljon.