Ha körbenézünk a világban, a spirituális életben éppen annyi útvesztőt találunk, mint az élet bármely más területén. Tényleg elhisszük, ...
Ha körbenézünk a világban, a spirituális életben éppen annyi útvesztőt találunk, mint az élet bármely más területén. Tényleg elhisszük, hogy ha valaki már öt éve meditál, vagy tíz éve jógázik, akkor ő már emelkedettebb, mint a többiek? Jó esetben egy kicsit tudatosabb a problémáira – egy kicsit.
Ez a gondolat indított arra, hogy az elmúlt 15 évben a spirituális utak zűrösebb részeihez szükséges józan ítélőképesség kialakításáról írjak könyveket – mint a hatalom, szex, megvilágosodás, guruk, botrányok, pszichológia, neurózisok. De ide tartozik még a fejlődni vágyó emberek tudás hiánya miatti zavaros motivációja is. A szerzőtársammal, Marc Gafnival (író, spirituális tanító) könyveket adtunk ki, tanfolyamokat és tréningeket tartottunk, hogy segítsünk tisztán látni ezekben a kérdésekben.
Utazásaim során spirituális tanítók százaival és gyakorlók ezreivel találkoztam. Szinte arcon csapott az a felismerés, ahogyan a spirituális nézeteinket, élményeinket és világképünket alattomos és észrevétlen módon, a szexuális úton terjedő betegségekhez hasonlóan "fertőzik meg" a fogalmi tévedések. Ezek a tévedések a spirituális elvekhez kapcsolódó éretlen hozzáállásunkban és zavart megértésünkben gyökereznek.
A spirituális úton terjedő betegségek tízes listáját gyűjtöttem itt össze – a felsorolás nem teljes, de érdemes életünkben odafigyelni rájuk:
Instant spiritualitás: egy olyan kultúrában, amely a sebességet, az egyszerre több dolog párhuzamos végzését és az azonnali eredményeket értékeli, ott a spiritualitás is nagy eséllyel instant spiritualitássá válik. Ez nem más, mint egy kollektív elképzelés arról, hogy az emberi létből adódó szenvedésektől könnyen és gyorsan meg lehet szabadulni. Egy dologban biztosak lehetünk: a spirituális átalakulás soha nem megy gyorsan.
Hamis spiritualitás: úgy viselkedni, beszélni, öltözködni, mint amilyennek egy spirituális embert elképzelünk. A spiritualitás ilyen imitálásának annyi köze van a valódi spiritualitáshoz, mint egy leopárd mintás anyagnak az eredeti leopárdbőrhöz.
Zavart motiváció: bár a növekedésre való vágyunk tiszta és igaz, gyakran keverednek hozzá olyan szükségletek, mint a szeretet, a valahova tartozás, a belső üresség kitöltése iránti vágy, az az elképzelés, hogy egy spirituális ösvényt követve megszabadulunk a szenvedéseinktől, valamint az a törekvés, hogy különlegesebbek, jobbak, sőt kiválasztottak legyünk.
Azonosulás a spirituális élménnyel: az ego spirituális élményekkel azonosítja magát, és azt hisszük, mi magunk vagyunk az a dolog, amivel az élmény során találkoztunk. A legtöbb esetben ez az állapot nem tart örökké, de hosszúra nyúlhat a magukat megvilágosodottnak tartó és/vagy spirituális tanítóként működő embereknél.
A spiritualizált ego: akkor alakul ki, amikor egy erős egóval bíró ember személyiségét a spirituális eszmék és fogalmak megtámogatják, így tovább erősítve az egoját. Az eredmény ilyenkor egy "golyóálló" személyiségszerkezet, ugyanis amikor az ego spiritualizálódik, elvágjuk magunkat minden új behatástól, segítségtől, építő visszajelzéstől. Megközelíthetetlenné válunk, elzárva ezzel magunkat a spirituális növekedéstől – mindezt persze a spiritualitás nevében.
[post_ads_2]
Önjelölt spirituális tanítók tömegei: manapság számos felkapott spirituális iskola működik, és ontják a magukat megvilágosodott mesternek gondoló embereket, akiknek a valós tudatszintje messze elmarad ettől. Úgy működik ez, mint egy spirituális futószalag: gyere, vedd át a tüzet, érezd meg te is, és bumm, megvilágosodtál, mostantól te is képes vagy hasonló módon megvilágosítani másokat. A probléma nem a tanításokkal van, hanem azzal, hogy ezek a tanítók spirituális mesternek adják el magukat.
Spirituális gőg: akkor következik be, amikor egy gyakorló több éves kemény munka eredményeként elérkezik a bölcsesség egy bizonyos szintjére, és ezt az eredményt a további tapasztalatoktól való elzárkózásra használja. A spirituális felsőbbrendűség érzése szintén egy fajtája a spirituális úton terjedő betegségeknek, és úgy nyilvánul meg, hogy jobbnak, bölcsebbnek tartjuk magunkat másoknál, mert mi spirituálisak vagyunk.
Csoportszellem, más néven ashram betegség: egy spirituális közösség normákat alakít ki a megfelelő gondolkodásról, beszédről, öltözködésről. Azok a személyek és közösségek, akiket megfertőzött a csoportszellem, elutasítják azokat az embereket, attitűdöket és helyzeteket, amelyek nem felelnek meg a csoport íratlan szabályainak.
Kiválasztottság érzés: annak a hite, hogy a mi csoportunk spirituálisan fejlettebb, emelkedettebb, közelebb van az Igazsághoz – magyarul jobb, mint a többi csoport. (És ez nem csak a zsidókra érvényes.) Nagy különbség van aközött, amikor valaki megtalálja a maga számára leginkább megfelelő utat, tanítót, közösséget, vagy megtalálja az Egyetlen Igaz Utat.
A halálos vírus: "én már megérkeztem". Ez a betegség olyan súlyos, hogy végzetes lehet a spirituális fejlődésünkre nézve. Annak a hite, hogy mi már elérkeztünk a spirituális utunk végcéljához. Amint ez a hit beeszi magát az elménkbe, a fejlődésünk véget ér.
Instant spiritualitás: egy olyan kultúrában, amely a sebességet, az egyszerre több dolog párhuzamos végzését és az azonnali eredményeket értékeli, ott a spiritualitás is nagy eséllyel instant spiritualitássá válik. Ez nem más, mint egy kollektív elképzelés arról, hogy az emberi létből adódó szenvedésektől könnyen és gyorsan meg lehet szabadulni. Egy dologban biztosak lehetünk: a spirituális átalakulás soha nem megy gyorsan.
Hamis spiritualitás: úgy viselkedni, beszélni, öltözködni, mint amilyennek egy spirituális embert elképzelünk. A spiritualitás ilyen imitálásának annyi köze van a valódi spiritualitáshoz, mint egy leopárd mintás anyagnak az eredeti leopárdbőrhöz.
Zavart motiváció: bár a növekedésre való vágyunk tiszta és igaz, gyakran keverednek hozzá olyan szükségletek, mint a szeretet, a valahova tartozás, a belső üresség kitöltése iránti vágy, az az elképzelés, hogy egy spirituális ösvényt követve megszabadulunk a szenvedéseinktől, valamint az a törekvés, hogy különlegesebbek, jobbak, sőt kiválasztottak legyünk.
Azonosulás a spirituális élménnyel: az ego spirituális élményekkel azonosítja magát, és azt hisszük, mi magunk vagyunk az a dolog, amivel az élmény során találkoztunk. A legtöbb esetben ez az állapot nem tart örökké, de hosszúra nyúlhat a magukat megvilágosodottnak tartó és/vagy spirituális tanítóként működő embereknél.
A spiritualizált ego: akkor alakul ki, amikor egy erős egóval bíró ember személyiségét a spirituális eszmék és fogalmak megtámogatják, így tovább erősítve az egoját. Az eredmény ilyenkor egy "golyóálló" személyiségszerkezet, ugyanis amikor az ego spiritualizálódik, elvágjuk magunkat minden új behatástól, segítségtől, építő visszajelzéstől. Megközelíthetetlenné válunk, elzárva ezzel magunkat a spirituális növekedéstől – mindezt persze a spiritualitás nevében.
[post_ads_2]
Önjelölt spirituális tanítók tömegei: manapság számos felkapott spirituális iskola működik, és ontják a magukat megvilágosodott mesternek gondoló embereket, akiknek a valós tudatszintje messze elmarad ettől. Úgy működik ez, mint egy spirituális futószalag: gyere, vedd át a tüzet, érezd meg te is, és bumm, megvilágosodtál, mostantól te is képes vagy hasonló módon megvilágosítani másokat. A probléma nem a tanításokkal van, hanem azzal, hogy ezek a tanítók spirituális mesternek adják el magukat.
Spirituális gőg: akkor következik be, amikor egy gyakorló több éves kemény munka eredményeként elérkezik a bölcsesség egy bizonyos szintjére, és ezt az eredményt a további tapasztalatoktól való elzárkózásra használja. A spirituális felsőbbrendűség érzése szintén egy fajtája a spirituális úton terjedő betegségeknek, és úgy nyilvánul meg, hogy jobbnak, bölcsebbnek tartjuk magunkat másoknál, mert mi spirituálisak vagyunk.
Csoportszellem, más néven ashram betegség: egy spirituális közösség normákat alakít ki a megfelelő gondolkodásról, beszédről, öltözködésről. Azok a személyek és közösségek, akiket megfertőzött a csoportszellem, elutasítják azokat az embereket, attitűdöket és helyzeteket, amelyek nem felelnek meg a csoport íratlan szabályainak.
Kiválasztottság érzés: annak a hite, hogy a mi csoportunk spirituálisan fejlettebb, emelkedettebb, közelebb van az Igazsághoz – magyarul jobb, mint a többi csoport. (És ez nem csak a zsidókra érvényes.) Nagy különbség van aközött, amikor valaki megtalálja a maga számára leginkább megfelelő utat, tanítót, közösséget, vagy megtalálja az Egyetlen Igaz Utat.
A halálos vírus: "én már megérkeztem". Ez a betegség olyan súlyos, hogy végzetes lehet a spirituális fejlődésünkre nézve. Annak a hite, hogy mi már elérkeztünk a spirituális utunk végcéljához. Amint ez a hit beeszi magát az elménkbe, a fejlődésünk véget ér.
Ahogy Marc Gaffni tanítása szerint "a szeretet lényege az elfogadás", úgy az önmagunk szeretetének lényege az önelfogadás. "Csak olyan embert szerethetsz igazán, akit a teljes valójában tisztán látsz – önmagadat is ideértve."
Marc tanítása szellemében én is úgy gondolom, a legkritikusabb pont a spirituális úton való tájékozódásban az, hogy fel tudjuk ismerni a személyiség egészét átható zavarokat és a mindannyiunkra jellemző önáltatásokat. Ehhez jó adag humorérzékre és a valódi barátaink támogatására van szükségünk. Amikor akadályba ütközünk a spirituális úton, a kétségbeesés, kételkedés és az önleértékelés lehet rajtunk úrrá, de bíznunk kell magunkban és másokban, hogy valóban változást hozzunk a világra.
Mariana Caplan
