Trump elnök azon döntése, hogy kivonul az Egyesült Államok a párizsi klímamegállapodásból, a világot egy lángoló kemencébe taszította, am...
Trump elnök azon döntése, hogy kivonul az Egyesült Államok a párizsi klímamegállapodásból, a világot egy lángoló kemencébe taszította, amelyben sírnak és a fogukat csikorgatják, legalábbis a politikai világban.
A New York Daily News első oldalán a következő olvasható: "Trump a világnak: haljatok meg, Úgy döntöttem, hogy pokolba a tudománnyal, és a Föld jövőjével." (1)
Barack Obama korábbi elnök is megtörte a csendet mondván, hogy ezzel a döntéssel a Trump-adminisztráció részben "csatlakozik egy kis maroknyi nemzethez, amelyek elutasítják a jövőt".
John Kerry korábbi külügyminiszter élesen bírálta Trump bejelentését, amit "egy tudományellenes, önérdekű frakció tudatlan, cinikus döntésének" nevezett, és azt is mondta: "Erre a döntésre minden bizonnyal úgy fognak emlékezni, mint az egyik legszégyenteljesebb dologra, amit elnök valaha is tett." (3)
És a lista folytatódik tovább.
Hallva ezeket az embereket úgy tűnik, hogy az emberi faj csak akkor képes fejlődni a jövőben és létrehozni új iparágakat és technológiákat, ha a "bölcs" kormányaink és vállalati vezetőink belekorbácsolnak bennünket ebbe.
Tényleg készek vagyunk feltételezni, hogy az emberi társadalom hogyan fog kinézni több évtized múlva? Vajon tényleg komolyan hisszük, hogy az éghajlatváltozás problémájának egyetlen megoldása a kormányzati fellépés? Ha képtelenek vagyunk használni a kormány súlyos kezét, hogy bátorítsuk a jövőt, akkor miért kell azt feltételezni, hogy az emberi faj nem képes az innovációra és alkalmazkodni a komplex kihívásokhoz?
Képzeljünk el egy olyan világot, ahol nem tudunk a kormányokhoz fordulni, hogy oldjanak meg olyan problémákat, mint az éghajlatváltozás!
Hogyan érnénk el a tisztességes céljainkat? Tényleg nem tehetünk semmit, ha nem fordulhatunk a kormányhoz?
Azért fontos ezt a kérdést feltenni, mert a nemes célok túl gyakran szolgálnak trójai falóként a politikai irányítás megszerzéséhez.
A kormányok gyakran nagyszerű megoldásokat mutatnak be ajándékként a vélt és valós problémáinkra, de miután kapun belül kerültek, egy sor szabályzót, utasítást, adót, diktátumot, kvótát, büntetést és hasonlót vetnek ki a közösségekre. Úgy tűnik, a kormány elátkozott ajándéka mindig egy olyan központi terv, amely összekapcsolja az önkéntes együttműködést, a kollektív fellépést, sőt magát a közösséget is a központi politikai ellenőrzéssel.
De nincs szükségünk arra, hogy a központi tervezés csapdái megoldják kollektív problémáinkat. A társadalom képes önmagát működtetni, köszöni szépen. Nincs szüksége egyetlen alkotóra vagy rendezőre sem.
A társadalomnak nagy tehetsége van a komplex emberi kérdések megoldásában - az egyéni szabadság, a kezdeményezés és a leleményesség, valamint az áruk és eszmék szabad és nyílt cseréje mellett -, és nem szabad feláldoznunk a modern világ szabad jótevőit, hogy lehetetlen dolgokról álmodjanak és verhetetlen ellenfelek ellen harcoljanak. Az emberi faj legnagyobb eredményei nem kormányzati bizottságoknak és megállapodásoknak köszönhetők, hanem a merész, mégis hétköznapi egyéneknek, akik képesek együtt dolgozni, hogy innovációval és meggyőzéssel kezeljék az ismeretlen kihívásokat.
Mégis ahelyett, hogy megengednék az embereknek, hogy szabadon választhassanak és koordinálhassák saját terveiket a közös természetű küzdelmünkben, túl sok ember először másokat nevez meg problémaként. Túl sokan inkább mások utasításaira és irányítására támaszkodnának, hogy kijavítsák az emberiség gonosz problémáit, mintsem szabadon megoldanák azokat maguknak. Túl sokan összemossák a kormány működésképtelenségét a társadalommal jelezve, hogy lemondunk arról, hogy bármit is tegyünk - ezért van sírás és fogcsikorgatás Donald Trump döntése miatt.
Ennek a hisztériának és önhittségnek a könnyei nevetségesek. Ez a gondolkodásmód gúnyt érdemel, mert hiányzik belőle a képzelőerő és szolgalelkű elfogadása a vállalati urambátyám felfogásnak és a globális kormányzásnak, mint amely az egyetlen út a jövőbe.
Gúnyt érdemel, mert azt állítja, hogy a "csinálni valamit" (nagyobb hatás nélkül) jobb, mint a sok különböző irányból érkező tényleges megoldás. Megérdemli, hogy kigúnyolják még a környezeti aktivistákat is az üres ígéretekért és félintézkedésekért, mint ahogy egy szabad kereskedő gúnyolódhat a NAFTA-n, vagy egy háborúellenes aktivista Barack Obama Nobel-díján.
És gúnyt érdemel, mert nem tartja tiszteletben az átlagos emberek azon képességét, hogy megváltoztassák a saját helyzetüket és alkalmazkodjanak a változó világhoz a kormányzati vezetők nagyratörő noszogatása nélkül.
Sokan hajlandóak fogadni az egész emberi faj létezésére, hogy a párizsi klímamegállapodás nélkül is fel fogunk tudni emelkedni és sikeresen teljesítjük az éghajlatváltozási kihívást. Továbbá, ha általánosan csökkentenénk a kormányt - azaz az átlagembereknek az energiaszektorban vagy bármely más iparágban megadnánk a gondolkodás és a kereskedelem szabadságát -, akkor a 2100-ra vállalt cél érdekében a piac képes csökkenteni a széndioxid-kibocsátást és új technológiákkal szolgálhat, melyek messze túltesznek majd azokon a legvadabb álmainkon is, amelyeket most sokan gyászolnak amiatt, hogy az USA kilépett a párizsi klímamegállapodásból.
Valójában az Egyesült Államok tiszta energia szektora csak az utóbbi néhány évben ugrásszerűen növekedett annak ellenére, hogy nincs robusztus központi terv. A szén már most utat ad a tisztább energiaformáknak, és továbbra is így fog működni, függetlenül attól, hogy Donald Trump mit ígér a nyugat-virginiai bányászoknak.
És az a tény, hogy létezik ez a tiszta energiaipar, nem jelenti azt, hogy egy nemzetek közötti cimbora kapitalizmusba és a vagyon újraelosztásába kellene bonyolódnunk. A tiszta energiaágazat nyerteseinek és veszteseinek kiválasztása ugyanolyan rossz, mint bármely más más ágazatban (beleértve a fosszilis üzemanyagokat is). Vajon tényleg a vállalatoknak és ügyfél államaiknak kell engedelmeskednünk, hogy kormányzati kiváltságokat és kedves alkukat biztosítanak ahhoz, hogy olyan új technológiákat hozzunk létre, amelyeknek már van elég ösztönzőjük ahhoz, hogy létrejöjjenek?
Egyáltalán nem, és ha meg akarjuk oldani az éghajlatváltozás problémáját, akkor elsősorban igyekezzünk olyan termékeket és szolgáltatásokat létrehozni, amelyek valóban jobbá teszik az emberek életét, nem pedig óriási költségekkel járnak már előre, és nincs egyértelmű időhorizontjuk, hogy mikor származik belőle hasznunk.
Mint ahogy nem kell meggyőzni az embereket az evolúcióról, mielőtt vakcinákat vagy életmentő gyógyszereket kapnak, nincs szükség arra, hogy meggyőzzék az embereket az éghajlatváltozás tudományáról, ha jobb, olcsóbb, tisztább és gyakorlatiasabb módon akarják élni az életüket.
A megszégyenítés, a megleckéztetés és az emberek viselkedésének irányítása a politikai döntéseken keresztül tisztázatlan célok és nem egyértelmű eredmények érdekében nem szolgálja ezt a folyamatot.
Ironikus módon, Trump kivonulása a párizsi egyezményből nagyon jól beilleszthető a kezdeményezések egy új korszakába, melynek a szövetségi kormány hiányában volt. Trump döntése után számos iparági vezető, polgármester és kormányzó vállalt kötelezettséget az éghajlatváltozás megoldására, függetlenül a szövetségi kormánytól. Ahogy a General Electric vezérigazgatója Jeff Immelt írta a Twitteren: "Az éghajlatváltozás valóságos. Az iparnak most vezető szerepet kell játszania, és nem a kormánytól függenie." (4)
Ez az a szellem Jeff, de az egyetlen kérdés az, hogy mi a fenére vártál?
Az iparnak és a világ népeinek már régen ezt kellett volna mondaniuk. Itt az ideje, hogy a központi kormányok és a globális bizottságok - akár a klímaváltozás, akár a szegénység, akár az oktatás vagy bármi más területén - jobbá tegyék a világunkat.
(1) - https://www.facebook.com/NYDailyNews/
(2) - https://www.axios.com/obama-trump-joins
(3) - https://www.facebook.com/johnkerry/posts
(4) - https://twitter.com/JeffImmelt/status/87036
AM
