Ha a világ végén akarnál élni, akkor ide kell menned

A világ, amint azt az antikvitás óta tudjuk, és amit azóta számtalanszor bebizonyítottunk, határozottan nem lapos. De mi lenne, ha mégis az ...

A világ, amint azt az antikvitás óta tudjuk, és amit azóta számtalanszor bebizonyítottunk, határozottan nem lapos. De mi lenne, ha mégis az lenne? Ez nem egy összeesküvés-elmélet kezdete, és nem is a gyíkemberek titkos ügynökei szólalnak fel itt – csupán egy izgalmas gondolatkísérlet.

Ha a Föld valóban olyan formájú lenne, mint egy kiterített térkép, hol találnánk meg a peremeit? Hol vannak azok a pontok, ahol az emberi civilizáció utolsó bástyái még dacolnak az elemekkel, mielőtt végleg átadnák a terepet a végtelen jégnek és az érintetlen természetnek? Ahhoz, hogy ezt meghatározzuk, el kell utaznunk a bolygó legszélső lakott pontjaira, és meg kell próbálnunk megválaszolni a kérdést: mi számít egyáltalán a világ végének?

Kezdjük az utazást a déli végeken. Ha a "világ végét" keressük, természetesen nem a Déli-sarkpont közepére gondolunk, ahol csak kutatóállomások és tudósok váltják egymást szezonálisan, hanem az utolsó jelentősebb emberi településekre. Itt, a déli féltekén, az opciók száma meglepően csekély. Amint elhagyjuk a déli 45. szélességi kört, a választék drasztikusan lecsökken: csupán a Falkland-szigetek, Új-Zéland legdélebbi csücske, valamint Chile és Argentína legvége marad versenyben.

De vajon melyikük érdemli ki a "világ legdélebbi városa" címet? A válasz nem is olyan egyszerű, mint azt egy gyors térképnézegetés sugallná, ugyanis három komoly trónkövetelővel is számolnunk kell: a chilei Punta Arenas-szal, az argentin Ushuaiával és a szintén chilei Puerto Williamsszel. Mindhárom hely büszkén hirdeti magát a világ legdélebbi városaként, és mindháromnak megvan a maga jogalapja erre a címre, még ha földrajzilag nincsenek is ugyanazon a szélességi fokon.

Nézzük meg először Puerto Williams esetét, amely földrajzi értelemben a legmeggyőzőbb jelölt. Az Isla Navarino szigetén található település annyira közel van Dél-Amerika csúcsához, hogy ha csak egy felületes pillantást vetünk a térképre, talán észre sem vesszük, hogy nem a kontinens része. Ez Cabo de Hornos község központja, amely a világ legdélebbi közigazgatási egysége. A déli 54°56’ szélességi fokon fekszik, tehát vitathatatlanul délebbre van minden más riválisánál.

Akkor miért nem kapja meg automatikusan a címet? A válasz a definíciókban rejlik: mi számít városnak? Puerto Williams lakossága alig éri el a kétezer főt. Bár a környéken ez a legnagyobb központ, globális léptékben nézve ez egy aprócska falu. Vannak középiskolák az Egyesült Államokban, ahol több diák tanul, mint ahányan itt élnek. Ha valaki a "város" szót hallva nyüzsgő utcákra, nagy áruházakra és komoly infrastruktúrára gondol, Puerto Williams valószínűleg csalódást fog okozni neki.

Ekkor jön a képbe Punta Arenas. Chile legdélebbi régiójának, Magallanesnek a fővárosa több mint hatvanszor annyi lakossal büszkélkedhet, mint Puerto Williams. Itt már valódi városi életről beszélhetünk: egyetemekkel, múzeumokkal és iparral. A probléma azonban a koordinátákban rejlik: Punta Arenas csaknem kétszáz kilométerrel északabbra fekszik Puerto Williamsnél.

Bár ez a távolság nem tűnik soknak egy ekkora bolygón, a "legdélebbi" címért folytatott harcban minden kilométer számít. Kicsit kényelmetlen lenne egy olyan helyet a világ legdélebbi városának nevezni, amelynél van egy másik, szintén városi funkciókat ellátó település jóval délebbre.

Itt lép be a képbe a harmadik szereplő, Ushuaia, amely az arany középutat jelenti. Az argentin Tűzföld tartomány fővárosa mind elhelyezkedésben, mind népességszámban a két chilei rivális között helyezkedik el. Körülbelül nyolcvanháromezer lakosával és fejlett városi infrastruktúrájával senki nem vitatja tőle a városi státuszt.

Ugyanakkor a déli 54°48’ szélességi körön fekszik, ami jóval délebbre van Punta Arenas-nál. Bár Puerto Williamsnél 15 kilométerrel északabbra található, a legtöbb nemzetközi rangsor és turistaútmutató Ushuaiát ismeri el a világ legdélebbi városaként. Ez a 15 kilométeres különbség elhanyagolható ahhoz képest, hogy itt valódi városi élet zajlik az Andok havas csúcsai és a tenger találkozásánál.

Ha azonban elhagyjuk a déli féltekét és észak felé vesszük az irányt, egy teljesen más világot találunk. A modern civilizáció rendkívül észak-központú. Gondoljunk csak bele: ha a legdélebbi városok szélességi fokait "megfordítjuk" északra, az 54°48’ északi szélességnél még csak Közép-Angliában járunk. Ebben a magasságban még el sem értük Svédországot, sőt Skóciát sem.

Míg délen ezen a fokon már a jéghideg antarktiszi szelek fújnak és az emberi élet a peremre szorul, északon ugyanezen a távolságon a civilizáció még teljes virágában van. Ennek oka nemcsak a Golf-áramlat melegítő hatása, hanem az is, hogy az északi féltekén sokkal több a szárazföld, ami élhetőbbé teszi a sarkvidékhez közeli területeket.

Az északi "világ vége" keresése során a bőség zavarával küzdünk, hiszen számos település található a 70. szélességi fok felett is. De hol húzzuk meg a határt? Ott van például Frigg Fjord Grönland legtetején. Ez a hely több mint kétezer éve lakatlan, de korábban évezredeken át éltek itt emberek. Mivel azonban ma már senki sem hívja otthonának, nem nevezhetjük a lakott világ végének.

Mi a helyzet Alerttel, amely a Nunavut-beli Ellesmere-szigeten található? Ez a legészakibb hely, ahol egész évben tartózkodnak emberek, ám a lakossága csupán száz fő körül mozog, és ők is csupán időszakos kutatók vagy katonák – állandó, generációkon át ott élő lakossága nincs a helynek.

Dél felé haladva eljutunk a norvégiai Svalbard szigetcsoportra, ahol Ny-Ålesund található. Itt van állandó lakosság, de ők is csak mintegy harmincan vannak, ami inkább egy kis közösség, mintsem település. Tőle alig ötven kilométerre délre fekszik Longyearbyen, a világ északi peremének egyik legerősebb jelöltje.

Közel háromezer lakosával, saját repülőterével és hivatalos norvég önkormányzati státuszával Longyearbyen minden ízében egy modern település érzetét kelti, ahol az emberek nemcsak dolgoznak, de családot alapítanak és életvitelszerűen tartózkodnak. Van azonban egy bökkenő: a mérete. A norvég jog és a nemzetközi sztenderdek szerint ez inkább egy városka vagy település, mintsem egy nagybetűs város.

Ha valódi, jogi értelemben vett várost keresünk az északi peremen, vissza kell térnünk az Újvilágba, egész pontosan Alaszka legészakibb pontjára. Utqiagvik (korábbi nevén Barrow) városa ötezer fős lakosságával nem sokkal nagyobb ugyan, mint Longyearbyen, de hivatalosan és jogilag is városi ranggal rendelkezik. Itt az élet már nem csupán a túlélésről szól; iskolák, kórházak és önkormányzati hivatalok működnek egy olyan környezetben, ahol a nap hónapokig nem kel fel télen, és hónapokig nem nyugszik le nyáron.

Érdekes megfigyelni, hogy a világ mindkét "vége", legyen szó a legészakibb vagy a legdélebbi valódi városról, az amerikai kontinenshez köthető. Ez azt a lenyűgöző elméleti lehetőséget hordozza magában, hogy valaki a saját lábán, vagy legalábbis szárazföldi úton bejárhatja az egész lakott világot az egyik végétől a másikig. Persze ehhez előbb be kellene fejezni a Pánamerikai autópályát, amelynek folytonosságát a hírhedt Darién-mocsár szakítja meg Kolumbia és Panama határán, de a gondolat maga magával ragadó.

A világ vége tehát nem egy fizikai perem, ahonnan le lehet esni a sötét semmibe, hanem sokkal inkább az emberi állóképesség és alkalmazkodóképesség szimbóluma. Legyen szó a Tűzföld szeles partjairól vagy Alaszka fagyos tundrájáról, az emberi szellem képes volt otthont teremteni a legbarátságtalanabb körülmények között is. Ezek a városok – Ushuaia és Utqiagvik – nemcsak földrajzi koordináták, hanem kapuk az ismeretlen felé.

Aki odalátogat, nemcsak a térkép szélét találja meg, hanem azt a határvonalat is, ahol a civilizáció kényelme véget ér, és elkezdődik a természet nyers, zabolátlan ereje. Ezeken a pontokon az ember ráébred saját törékenységére és egyben erejére is, hiszen miközben a világ többi része a nagyvárosok zajában él, itt, a peremeken az élet még mindig a természet ritmusára dobban, ott, ahol a föld és az ég – és talán a képzeletbeli világ széle – összeér. (1)

(1) - https://www.iflscience.com/want-to-live