A legújabb műholdképek szerint Észak-Izrael tele van rejtélyes kőkörökkel

Évtizedeken át tartotta magát az a nézet, hogy az Izrael északi részén, a Golán-fennsík bazaltos lankáin elterülő monumentális építmény, Ruj...

Évtizedeken át tartotta magát az a nézet, hogy az Izrael északi részén, a Golán-fennsík bazaltos lankáin elterülő monumentális építmény, Rujm el-Hiri, egyfajta régészeti anomália. Egy magányos, megmagyarázhatatlan furcsaság, amely dacol az idővel és a környezetével.

A helyi túrázók számára gyakran észrevehetetlen maradt, hiszen a föld szintjéről nézve csupán alacsony kőrakásoknak tűnik, amelyek alig emelkednek ki az egyenetlen terepből. Ám a legújabb műholdas felvételek és távérzékelési technológiák révén most kiderült, hogy a "Levantei Stonehenge" néven is emlegetett helyszín sosem volt egyedül. Sőt, egy olyan kiterjedt és komplex hálózat része, amely alapjaiban írhatja felül mindazt, amit a térség korai városiasodásáról és társadalmi berendezkedéséről eddig gondoltunk.

A PLOS One folyóiratban nemrégiben publikált tanulmány szenzációs felfedezésről számolt be: a kutatók huszonkilenc korábban dokumentálatlan kőkört azonosítottak egy alig huszonöt kilométeres sugarú körön belül. (1) Ez a lelet nem csupán a darabszám miatt jelentős, hanem azért is, mert bebizonyította, hogy Rujm el-Hiri nem egy elszigetelt különlegesség, hanem egy szélesebb körű, eddig fel nem ismert kulturális és építészeti jelenség egyik csomópontja. A Ben Gurion Egyetem és a Tel-avivi Egyetem szakemberei által vezetett kutatócsoport olyan tájképet rajzolt meg, amelyben az ősi sírok, szántóföldek és monumentális kőkörök szerves egységet alkotnak.

Rujm el-Hiri szerkezete önmagában is lenyűgöző. A legkülső gyűrűje körülbelül 155 méter átmérőjű, falai pedig ma is elérik a két méteres magasságot, bár fénykorukban minden bizonnyal jóval tekintélyesebbek voltak. Az építményt megmunkálatlan bazaltkövekből emelték, kötőanyag nélkül, egyszerűen egymásra halmozva a kőzetet. A koncentrikus köröket néhol kőből rakott küllők kötik össze, mintha egy óriási kerék pihenne a földön. Az új kutatás rávilágított, hogy bár Rujm továbbra is a legkidolgozottabb és legnagyobb példány, a környező huszonkilenc új kör hasonló elveket követ, még ha állapotuk az évezredek során sokat romlott is.

A felfedezés azért is kavarta fel az állóvizet, mert Rujm el-Hiri kora és funkciója évtizedek óta heves tudományos viták tárgya. A legtöbb becslés szerint az építmény a rézkorban vagy a korai bronzkorban, nagyjából 5000-6000 évvel ezelőtt keletkezett. Ez az az időszak, amikor a Golán-fennsíkon megjelentek az első erődített városok, amelyek később ismeretlen okokból összeomlottak. Vajon ezek a körök a letelepedett, városi kultúra szimbólumai, vagy a vidéket járó pásztornépek rituális központjai voltak? Esetleg mindkettő?

Az elméletek skálája igen széles. Vannak, akik szerint a körök csillagászati vagy naptári funkciót töltöttek be, segítve az évszakok váltakozásának és a mezőgazdasági munkák idejének meghatározását. Mások szerint rituális gyülekezőhelyek voltak, ahol a szétszórtan élő közösségek találkozhattak. Az is biztos, hogy a későbbi korok emberei "újrahasznosították" a helyszíneket: Rujm el-Hiri közepén például egy késő bronzkori sírt találtak, ami arra utal, hogy a monumentalitása évezredekkel később is tiszteletet parancsolt, még ha eredeti rendeltetése feledésbe is merült.

A kutatócsoport egyik tagja, Michal Birkenfeld hangsúlyozta, hogy bár a műholdas technológia elvégezte a munka látványos részét, a valódi válaszokhoz most már a terepen végzett, klasszikus régészeti munkára van szükség. Ahogy ő fogalmazott, "elérkezett a bakancsok ideje". A távérzékelés megmutatta a formákat, de a kövek alatti rétegek, a talajminták és az esetleges leletek árulhatják csak el az építmények pontos korát és azt, hogy mire használták őket a mindennapokban.

Ez az új perspektíva megszünteti Rujm el-Hiri elszigeteltségét. Eddig úgy tekintettünk rá, mint egy magányos piramisra az erdő közepén, most viszont látjuk az utakat, a kisebb épületeket és a hálózatot, amely körbeveszi. A kutatók szerint a Golán-fennsík ezen része egy "konstelláció", ahol a kőkörök csomópontként szolgáltak a legeltetésre és földművelésre alapozott közösségek számára. Ezek a közösségek nem elszigetelten éltek, hanem egy bonyolult társadalmi és környezeti térben navigáltak, ahol a monumentális építkezés a terület birtokbavételét, a közösségi kohéziót vagy éppen a vízforrások feletti ellenőrzést szimbolizálhatta.

A Golán-fennsík éghajlata az emberiség hajnala óta vonzó volt; az Afrikából kivándorló korai hominidák már kétmillió évvel ezelőtt megtelepedtek itt. A kőkörök azonban már a modern ember alkotásai, egy olyan kor emlékei, amikor az emberiség elkezdte radikálisan átalakítani a környezetét. A bazaltkövek, amelyekből a körök épültek, a táj természetes adottságai, de az, ahogyan ezeket geometriai rendbe szervezték, magas szintű szervezettségről és közös akaratról tanúskodik.

Érdekes párhuzam, hogy a körök gyakran ősi sírok (dolmenek) és mezőgazdasági falrendszerek közvetlen közelében találhatók. Ez arra utal, hogy az élet, a halál és a megélhetés szorosan összefonódott ezeken a helyszíneken. Nem csupán "templomokat" vagy "lakóházakat" látunk, hanem egy komplex kulturális tájat, ahol minden kőnek és falnak megvolt a maga helye a társadalmi rendben.

Bár a mostani felfedezés huszonkilencre emelte az ismert körök számát, ez valószínűleg csak a jéghegy csúcsa. A Golán-fennsík északi részének nehéz terepviszonyai és a politikai-katonai helyzet miatt sok terület még ma is fehér foltnak számít a régészek számára. A kutatók bizakodóak: amint a biztonsági körülmények lehetővé teszik, a terepbejárások során újabb részletek derülhetnek ki ezekről a titokzatos építményekről.

Vajon egyszerre használták az összes kört? Valószínűleg nem. A táj nem egyetlen statikus történet, hanem egy hosszú "sorozat", amelynek epizódjai évszázadokon vagy évezredeken át íródtak. Egyes körök talán elnéptelenedtek, míg másokat éppen akkor emeltek, de az építészeti hagyomány folytonossága lenyűgöző. Rujm el-Hiri és társai arra emlékeztetnek minket, hogy az őskori és protohistorikus társadalmak sokkal komplexebbek és összekapcsoltabbak voltak, mint azt korábban feltételeztük.

A modern technológia, a műholdaktól a kifinomult térképező szoftverekig, most egy olyan ablakot nyitott a múltra, amelyen keresztül végre nem csak egy-egy apró részletet, hanem a teljes panorámát láthatjuk. A Golán-fennsík bazaltkövei közé zárt titkok lassan feltárulnak, és bár a kérdések száma egyelőre több, mint a válaszoké, az irány világos: az emberiség történetének ezen fejezete sokkal népesebb, zajosabb és szervezettebb volt, mint azt a magányos Rujm el-Hiri alapján valaha is gondoltuk volna. A kövek beszélnek, és most, hogy végre tudjuk, hol keressük őket, készen állunk arra, hogy meghallgassuk a történetüket. (2)

(1) - https://journals.plos.org/plosone/article
(2) - https://www.haaretz.com/archaeology/