Basil Wilberforce "leveleket" küldött a túlvilágról, melyekben részletesen beszámolt ottani tapasztalatairól

"Most, hogy a lelkem megszabadult a testtől, megerősíthetem, hogy a földi birodalom a legnagyobb kihívást jelentő iskola. De senki ne v...

"Most, hogy a lelkem megszabadult a testtől, megerősíthetem, hogy a földi birodalom a legnagyobb kihívást jelentő iskola. De senki ne vágyjon arra, hogy idő előtt elhagyja ezt az életiskolát. Az emberi tapasztalat a legértékesebb spirituális nevelés," - ezt az érzést fejezte ki Basil Wilberforce egyik túlvilági levele, aki papként és íróként szolgált földi életében.

Albert Basil Orme Wilberforce 1916 májusában, hetvenöt éves korában hunyt el. Hat hónappal a halála után azt mondják, hogy szelleme automatikus írással kezdett kommunikálni az élőkkel. Ezen a médiumon keresztül Wilberforce betekintést nyújtott a fizikaiból a finomanyagú birodalomba való átmenetről, és felajánlotta perspektíváit a lélek földi születés előtti létezéséről. Úgy vélte, hogy ez a kommunikációs forma elmélyítette megértését az élők és az elhunytak közötti mély szakadékról.

"Abban az időben még nem tudtam, hogy 'halott' vagyok"

Wilberforce transzcendens leveleiben a látható világból a láthatatlan világba való átmenetet minden egyén számára egyedülálló élményként írta le. Felidézte, hogy saját halála után egy ideig nem tudott a haláláról. Különböző alakok vették körül, egyesek különállónak tűntek, míg mások ködbe burkolóztak.

"Csak később értettem meg, hogy meghaltam. A ködbe burkolózó alakok élő barátaim és családom voltak, és azok, akiket tisztán láttam, az 'elhunyt' ismerőseim voltak. Néhai édesanyám volt az, aki először tudatta velem, hogy szellemmé váltam a szellemek között. Azt hiszem, körülbelül tizenkét órával a halálom után jutottam erre a felismerésre," - mondta Wilberforce.

Ezenkívül Wilberforce megosztotta megfigyeléseit más személyek átmeneteiről, például egy harminc éves korában elhunyt ismerősének tapasztalatairól.

Basil Wilberforce leírt egy embert, akinek a lelke összetört, nyugtalan és megkeményedett, mert élete idő előtt véget ért. Megemlítette, hogy addig nem tud kommunikálni barátja lelkével, amíg az meg nem gyógyult.

Wilberforce leveleiben azt írta, hogy a lelkek új neveket kapnak a láthatatlan világban. Ezért jobban szerette, ha Filemonként szólították meg, amikor a mi birodalmunkból származó emberekkel érintkezett. Éteri formáját is ábrázolta.

"Külsőleg tökéletes lénynek tűnök, ellentétben földi létemmel. Azonban a jelenlegi formám csupán egy edény, ami éles ellentétben áll a korábbi fizikai testemmel. Egy fényes testben létezem, amelynek alakja körül fény hajlik. Lehet, hogy nehéz lesz nektek megérteni, de mi a fényt testesítjük meg, míg ti árnyékban éltek; mi vagyunk a lényeg, ti pedig a látszat," - fogalmazta meg Wilberforce.

Beszélt az "elhunytak" érzékszervi észleléséről is, azt sugallva, hogy míg a földi lények látása egyetlen oktávra korlátozódik, a túlvilágon élők két oktávon túl is érzékelhetnek. Csak a számunkra láthatatlan oktávokat figyelik meg, míg mi csak azt az oktávot láthatjuk, amelyet nem látnak azok, akiknek földi útja véget ért.

Basil Wilberforce megjegyezte, hogy újonnan felfedezett látomása feltárta földi elszegényedésének mértékét, mivel nem volt tudatában a virágok földöntúli kegyelmének és ragyogásának. A láthatatlan világban a lakosok hangokat tapasztalnak, ízlelik az aromákat, sőt ízeket is kóstolnak. Ezek a földi gyönyörök szinte végtelenül felerősödnek a túlvilágon.

Kapcsolódó cikk: Az Otthonunk - Nosso Lar

"Ha létezik reinkarnáció, az nem minden lelket érint"

Basil Wilberforce a fényszférában szerzett tapasztalatait írta le, ahol a lakók családi, közösségi és csoportos környezetben élnek. A szülők, gyermekek, rokonok és barátok egysége ezen a területen a szeretet megőrzésétől függ.

Wilberforce megfigyelte, hogy az alacsonyabb szférákban lévők, akiket a gonoszok lakhelyének tartanak, el vannak választva ettől a szférától, hacsak nem keresik őket. Megemlítette, hogy a magasabb birodalmakból származó szeretteink képesek tetszés szerint leereszkedni, függetlenül a felemelkedésüktől.

Későbbi beszámolóiban Wilberforce elgondolkodott földi emlékeinek élénkségén, és észrevette, hogy ezek az emlékek fokozatosan elhalványulnak, ahogy egyre több időt töltött a láthatatlan világban.

Levelezésében kérdésekre is válaszolt, többek között az emberi lélek földi születése előtti elhelyezkedéséről.

"Ez tapasztalat kérdése, és nekem még nincs ilyen tapasztalatom. Tudomásom szerint még soha nem éltem a Földön. Azonban biztos vagyok benne, hogy ismertem és szerettem más lelkeket. Hogy ez hol és mikor volt, arra még nem emlékszem," - válaszolta Wilberforce.

A láthatatlan világból származó levelek szerzője azt állította, hogy egy földöntúli, szellemi birodalomból lépett be a fizikai életbe, de nem őrzött meg emlékeket róla. Wilberforce felvetette, hogy ha a reinkarnáció valóságos, akkor nem érint minden lelket.

Wilberforce a következőket vetette fel: ha azok, akik még nem tanulták meg a halandóság bizonyos leckéit, visszatérnek a Földre, akkor miért kell azoknak reinkarnálódniuk ezen a bolygón, akik befejezték a megtisztulást és a jellemfejlődést? Az ilyen lelkek számára a testben való létezés nem járulna hozzá a további tökéletességhez.

Basil Wilberforce a sors fogalmát is tárgyalta. Úgy vélte, hogy a sors nem úgy van előre megszabva, ahogyan mi azt általában értelmezzük: meghatározott úton vagy előre elrendelt halálozási időpontban. Például azzal érvelt, hogy a hirtelen halál nem sorsszerű, és elkerülhető. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egy magasabb hatalom ne vezérelne folyamatosan bennünket. Éretten távozunk az életből, mint ahogy az alma leesik a fájáról, amikor készen van.

Sőt, sok földi életet élő ember elgondolkodik azon, hogy van-e értelme imádkozni saját és szerettei testi épségéért. Wilberforce szerint az ilyen imák értelmesek, még akkor is, ha úgy tűnik, hogy válasz nélkül maradnak. Valójában minden imára megérkezik a válasz, amely vagy erőt, vigaszt nyújt a veszteség idején vagy lelki segítséget. (1)

(1) - https://www.soulask.com/it-may-be