Titokzatos remegéseket észleltek a Holdon, melyek az Apollo 17 leszállóegységéhez vezetnek

A Hold geológiailag aktív volt 3,7 és 2,5 milliárd évvel ezelőtt, rengések, vulkánkitörések történtek rajta. Annak köszönhetően, hogy a Hold...

Miután a kínaiak landoltak a Holdon, soha nem látott nagyfelbontású képeket készítettek égi kísérőnk felszínéről

Rejtélyes Hold - A Hold befolyása, földönkívüli bázisok, megtévesztő holdraszállás, titkos űrprogramok

Titkosítás alól feloldott dokumentumok bizonyítják a Project Horizon létezését, az amerikai hadsereg előőrsének létrehozását a Holdon

A Hold geológiailag aktív volt 3,7 és 2,5 milliárd évvel ezelőtt, rengések, vulkánkitörések történtek rajta.

Annak köszönhetően, hogy a Holdnak nincs légköre, ennek a múltnak a bizonyítékai gondosan megőrződtek a kialudt vulkánok, lávacsövek és egyéb jellemzők formájában.

Míg a Hold geológiailag évmilliárdok óta állandó, még mindig tapasztal kisebb szeizmikus eseményeket az árapályhajlítás (a Föld gravitációs vonzása miatt) és a hőmérséklet-változások miatt. Ezek az utóbbi események rendszeresen előfordulnak, és "holdrengések" néven ismertek.

Az Apollo küldetéseknek köszönhetően a tudósok ezt az aktivitást a felszínen elhelyezett szeizmométerekkel mérték.

Egy nemrégiben a NASA által finanszírozott tanulmányban a Kaliforniai Műszaki Egyetem (Caltech) kutatócsoportja gépi tanulási modellel vizsgálta újra a szeizmikus adatokat.

Ez feltárta, hogy a holdrengések pontos rendszerességgel fordulnak elő, egybeesnek a Nap csúcspozíciójának emelkedésével az égen, majd lassan lenyugszik. Ebben a tekintetben a holdrengések olyanok, mint egy "holdébresztőóra," amely hasznos lehet a jövőbeli küldetések és a holdtelepesek számára.

A NASA által finanszírozott kutatást Francesco Civilini vezette, aki posztdoktorként végzett a Kaliforniai Műszaki Egyetemen, jelenleg a NASA Marshall Űrrepülési Központjának munkatársa. Csatlakozott hozzá Renee Weber, a Marshall Űrrepülési Központ bolygókutatója és Allen Husker, a Caltech Geológiai és Bolygótudományi Osztályának geofizikai kutatóprofesszora.

Az eredményeiket leíró tanulmány, a "A termikus holdrengés jellemzése és katalogizálása frekvencia alapú algoritmusok és sztochasztikus gradiens süllyedés segítségével" szeptember 5-én jelent meg a Journal of Geophysical Research - Planets folyóiratban. (1)

A Hold belsejében zajló árapályhajlítással ellentétben a holdrengések a holdkéreg hőmérséklet-változásainak (termikus rengéseknek) köszönhetők. A Hold levegőtlen környezete lényegében azt jelenti, hogy a Nap hője nem marad meg, és a napfény sem vezet a felszín fokozatos felmelegedéséhez.

Ennek eredményeként a kéreg a nap csúcsán akár 120 °C hőmérsékletre is felmelegszik, és éjszaka -133 °C mélypontra csökken. Ez a kéreg gyors tágulását és összehúzódását okozza, ami kis szeizmikus eseményeket vált ki. 1972-ben az Apollo 17 küldetés űrhajósai szeizmométereket helyeztek el a Holdon, hogy mérjék ezt az aktivitást.

Az érzékelők nyolc hónapon keresztül (1976 októberétől 1977 májusáig) gyűjtöttek adatokat, amelyek a közelmúltig nagyrészt érintetlenek maradtak. Civilini és csapata egy gépi tanulási modell segítségével újraelemezte ezeket a holdi szeizmikus adatokat.

Elemzésük kimutatta, hogy a termikus rengések minden délután pontos rendszerességgel fordulnak elő, amikor a Nap elhagyja csúcspozícióját az égen, és a felszín gyorsan hűlni kezd.

A modell azonban reggel is észlelt szeizmikus jeleket, amelyek különböztek az esti rengésektől.

A kutatók háromszögelni tudták a tevékenység forrását, és megállapították, hogy a reggeli rengések néhány száz méterről érkeztek a szeizmométerek helyzetétől - magától az Apollo 17 holdkomptól!

Minden reggel, amikor a napfény elérte a járművet, a felülete kitágult, rezgéseket okozva a földön, amelyet a szeizmikus tömb észlelt.

"Minden holdi reggelen, amikor a Nap eléri a leszállóegységet, elkezd pattogni," - magyarázta Husker a Caltech sajtóközleményében. "Öt-hat percenként egyet, öt-hét földi órán keresztül. Hihetetlenül rendszeresek és ismétlődőek voltak."

Ezek az adatok jelentős hatással lehetnek a jövőbeli Hold-missziókra, beleértve a NASA Artemis programját is. Bár a termikus rengések túl kicsik ahhoz, hogy bárki érezze őket a Hold felszínén, ezek az eredmények létfontosságú adatokat szolgáltatnak, amelyek információkat adhatnak a jövőbeli leszállóegységek és berendezések tervezéséhez.

A jövőbeli bázisok felépítését is segíthetik, mint például az Artemis alaptábor, a Nemzetközi Holdkutató Állomás (ILRS) és az ESA által javasolt Holdfalu - ahol ötvözetek helyett kompozit anyagokat használnának, hogy elkerüljék a helyi rengéseket.

Ezenkívül a szeizmikus aktivitás jó módszer az égitestek belsejének vizsgálatára, amely felhasználható az égitestek belső szerkezetének kikövetkeztetésére és a föld alatti anyagok (például vízjég) lokalizálására.

"Remélhetőleg képesek leszünk feltérképezni a felszín alatti krátereket és lerakódásokat keresni. A Hold déli sarkán lévő kráterekben vannak olyan régiók is, amelyek soha nem látják a napfényt; állandóan árnyékolva vannak. Ha fel tudnánk állítani néhány szeizmométert, akkor olyan vízjeget kereshetnénk, amely csapdába eshet a felszín alatt; a szeizmikus hullámok lassabban haladnak a vízben," - mondta Husker.

És bár nincs lemeztektonika vagy vulkáni tevékenység a Holdon, a kutatóknak még mindig sok kérdésük van a Hold belső szerkezetével kapcsolatban.

"Fontos, hogy minél többet tudjunk meg a meglévő adatokból, hogy kísérleteket és küldetéseket tervezhessünk a megfelelő kérdések megválaszolására," - tette hozzá Husker.

"A Hold az egyetlen bolygótest a Földön kívül, amelyen egyszerre egynél több szeizmométer volt. Ez adja az egyetlen lehetőséget arra, hogy alaposan tanulmányozzunk egy másik égitestet." (2)

(1) - https://agupubs.onlinelibrary.wiley.com/
(2) - https://www.universetoday.com/163100/