Középkori szerzetesek véletlenül rögzítették a történelem legnagyobb vulkánkitöréseit

A 12. és 13. századi európai és közel-keleti krónikák új elemzése szerint a középkori szerzetesek az éjszakai égbolt megfigyelésével akaratl...

Középkori nekromancia: A démonok irányításának művészete

A középkori emberek természetfeletti hiedelmei - a manóktól és tündérektől az emberrablásokig és az élőhalottakig

Így működtek a középkori vécék a kastélyokban

A 12. és 13. századi európai és közel-keleti krónikák új elemzése szerint a középkori szerzetesek az éjszakai égbolt megfigyelésével akaratlanul is feljegyezték a történelem legnagyobb vulkánkitöréseit.

Egy nemzetközi csapat, köztük a Cambridge-i Egyetem kutatói is, középkori szövegekre, valamint jégmag- és fagyűrűadatokra támaszkodtak, hogy pontosan meghatározzák a világ valaha látott legnagyobb vulkánkitöréseit.

A Nature folyóiratban közölt eredményeik új információkat tárnak fel a Föld történetének egyik vulkanikusan legaktívabb időszakáról, amely egyesek szerint hozzájárult a kis jégkorszak elindításához, egy hosszú lehűlési időszakhoz, amely az európai gleccserek előretörését jelentette. (1)

A Genfi Egyetem (UNIGE) által vezetett kutatóknak csaknem öt évbe telt, hogy több száz évkönyvet és krónikát vizsgáljanak meg Európából és a Közel-Keletről, hogy utalásokat találjanak a teljes holdfogyatkozásra és azok színezetére.

A teljes holdfogyatkozás akkor következik be, amikor a Hold a Föld árnyékába kerül. A Hold jellemzően vöröses gömbként marad látható, mert még mindig fürdik a napfényben, amelyet légköre hajlít a Föld köré. De egy nagyon nagy vulkánkitörés után annyi por lehet a sztratoszférában - a légkör középső részében, ami nagyjából ott kezdődik, ahol a kereskedelmi repülőgépek repülnek -, hogy az árnyékba került Hold szinte eltűnik.

A középkori krónikások mindenféle történelmi eseményt feljegyeztek és leírtak, beleértve a királyok és pápák tetteit, fontos csatákat, természeti katasztrófákat és éhínségeket. Ugyanilyen figyelemre méltóak voltak azok az égi jelenségek is, amelyek a krónikások számára ilyen csapásokat jelezhettek előre.

Figyelembe véve a Jelenések könyvét, a végidők látomását, amely vérvörös Holdról beszél, a szerzetesek különösen ügyeltek arra, hogy figyelembe vegyék a Hold színét.

Az Európában 1100 és 1300 között bekövetkezett 64 teljes holdfogyatkozásból a krónikások 51-et hűségesen dokumentáltak. Ezek közül öt esetben arról is beszámoltak, hogy a Hold kivételesen sötét volt.

A mű vezető szerzője, Sébastien Guillet, az UNIGE munkatársa arra a kérdésre, hogy mi késztette arra a szerzeteseket, hogy feljegyezzék a holdfogyatkozás fényességét és színét, ami a vulkáni homállyal kapcsolható össze, így válaszolt:

"A Pink Floyd 'The Dark Side of the Moon' albumát hallgattam, amikor rájöttem, hogy a legsötétebb holdfogyatkozások mind a nagyobb vulkánkitörések után egy éven belül következtek be. Mivel ismerjük a holdfogyatkozások pontos napjait, lehetőség nyílt arra, hogy a megfigyelések segítségével szűkítsük a kitörések időpontját."

A kutatók azt találták, hogy a japán írástudók egyformán figyelték a holdfogyatkozásokat. Az egyik legismertebb, Fudzsivara no Teika így írt egy példátlan, 1229. december 2-án megfigyelt sötét holdfogyatkozásról: "az öregek még soha nem látták így, hogy a Hold korongjának helye nem látható, mintha eltűnt volna a fogyatkozás alatt... Valóban félni kellett tőle."

A nagy vulkánkitörésekből származó sztratoszférikus por nem csak az eltűnő Holdért volt felelős. A nyári hőmérsékletet is lehűtötte azáltal, hogy korlátozta a Föld felszínére jutó napfényt. Ez viszont tönkreteheti a mezőgazdasági növényeket.

"Korábbi munkáinkból tudjuk, hogy az erős trópusi kitörések néhány év alatt nagyjából 1°C-os globális lehűlést idézhetnek elő," - mondta Markus Stoffel, a Genfi Egyetem munkatársa, a fagyűrűk méréseinek klímaadatokká konvertálásával foglalkozó szakértő. "Ezek a csapadék anomáliáihoz is vezethetnek, egyik helyen aszályokhoz, máshol pedig áradásokhoz."

E hatások ellenére az emberek akkoriban el sem tudták képzelni, hogy a rossz termésnek vagy a szokatlan holdfogyatkozásnak bármi köze van a vulkánokhoz - maguk a kitörések egy kivételével nem voltak dokumentálva.

"Csak azért tudtunk ezekről a kitörésekről, mert nyomokat hagytak az Antarktisz és Grönland jegén," - mondta Clive Oppenheimer professzor, a Cambridge-i Földrajzi Tanszék munkatársa. "A jégmagokból származó információk és a középkori szövegekből származó leírások összeállításával most jobban meg tudjuk becsülni, hogy mikor és hol történtek ennek az időszaknak a legnagyobb kitörései."

Annak érdekében, hogy a legtöbbet kihozza ebből az integrációból, Guillet klímamodellezőkkel dolgozott, hogy kiszámítsa a kitörések legvalószínűbb időpontját. "A vulkánkitörések évszakának ismerete alapvető fontosságú, mivel ez befolyásolja a vulkáni por terjedését, valamint a kitörésekhez kapcsolódó lehűlési és egyéb éghajlati anomáliákat," - mondta.

Amellett, hogy elősegíti ezen események időzítésének és intenzitásának leszűkítését, a leleteket az teszi jelentőssé, hogy a jégmag bizonyítékai alapján az 1100 és 1300 közötti intervallum a történelem egyik vulkanikusan legaktívabb időszaka volt.

Az új tanulmányban vizsgált 15 kitörés közül egy a 13. század közepén a híres 1815-ös Tambora kitöréssel vetekszik, amely 1816-ban "nyár nélküli évet" eredményezett. A középkori kitörések együttes hatása a Föld éghajlatára vezethetett a kis jégkorszakig, amikor Európa befagyott folyóin téli jégvásárokat rendeztek.

"Az egyébként titokzatos kitörésekkel kapcsolatos ismereteink fejlesztése kulcsfontosságú annak megértéséhez, hogy a múltbeli vulkanizmus nemcsak az éghajlatot, hanem a társadalmat is befolyásolta-e a középkorban, és ha igen, hogyan," - mondta Guillet. (2)

(1) - https://www.nature.com/articles/s4158
(2) - https://www.cam.ac.uk/research/news/