Nem látjuk a valóságot, és minden, amit észlelünk, csak a képzeletünk által teremtett illúzió

Az ókori görögök sejtették, hogy világunk nem valódi. Ez a probléma nem magával a világgal függ össze, hanem az érzékelésünkkel, pontosabban...

Ezzel az új fejlesztésű kamerával a vakok is "láthatják" a képeket

Bioelektromosság és csí - A méhek képesek érzékelni a virágok energiamezőit és kommunikálni velük

Az amerikai hadsereg tudja, hogy az emberek rendelkeznek hatodik érzékkel, és fejleszteni akarják a katonák ezen képességét

Az ókori görögök sejtették, hogy világunk nem valódi. Ez a probléma nem magával a világgal függ össze, hanem az érzékelésünkkel, pontosabban az érzékszerveinkkel.

Az ember és sok más állat fő érzékszerve kétségtelenül a szem. A látás képezi a minket körülvevő világ vizuális megjelenítését. Úgy látjuk a világot, ahogy a szeme látja. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy szemünk távolról sem pontos megfigyelési eszköz. A látást egy bizonyos színtartomány érzékelésének képessége korlátozza.

Ugyanakkor az is fontos tény, hogy a valóságban nincsenek színek, mert amit a tárgyak színeként érzékelünk, az csak a belőlük származó sugárzás. A hullámhossz alakítja a színt is, de ez már a szemen belül történik. A szem retinája érzékeli a hullámokat, továbbítja azokat az agynak, amely ismét a maga módján azonosítja, eltorzítja azokat.

Valójában az univerzumban hatalmas számú hullámtartomány van, amelyek nagy részét nem érzékeljük, például infravörös sugárzást, röntgensugárzást stb. Ezeket csak technikai eszközökkel tudjuk megfogni, nem is szólva a számunkra ismeretlen sugárzásokról.

Képzeljünk el olyan lényeket, amelyeknek nincs szemük. Világuk a sötétség világa, ami ismerős környezetük. Mindent tapintásból, hangból, szaglásból tudnak. De el sem tudják képzelni, hogy néz ki. Tehát olyanok vagyunk, mint a vak cicák, akik számára a világot egyszerűen a tudatlanság fátyla takarja.

Ugyanakkor természetesen nagy valószínűséggel soha nem fogjuk tudni látni a valóságot olyannak, amilyen. És itt nem is számít, mennyire valóságos maga az univerzum, vagy talán ez csak egy szuperelme virtuális szimulációja.

Ez nem csak a tárgyak színére vonatkozik, hanem azok formájára és méretére is. Sok mindent látunk szilárd szerkezetek formájában, de közelebbről megvizsgálva, például mikroszkóppal, vagy fordítva, távcsővel látni fogjuk, hogy teljesen más szerkezetűek.

Még a világban lévő tárgyak érintése általi ismeretünk is hamis, mert a valóságban egyetlen atomot sem lehet megérinteni egy másikkal. Amit egy tárgy megérintésének érzéseként észlelünk, az az, ahogyan az atomok közötti kölcsönhatás erőit érzékeljük.

Amit a szemünkkel látunk, az nem közvetíti a dolgok valódi állapotát, ahogy a hallás, tapintás és szaglás sem. Ezért világunk nem valóságos, hanem csak az árnyéka. Már Platón is beszélt azokról az emberekről, akik háttal a kijáratnak ülnek a barlangban, és a falon nézik az árnyékokat, és egyszerűen nem tudják elképzelni, hogy mi szolgál az árnyékok forrásaként.

Tehát a mi világunk teljesen más, és csak annak halvány tükörképét látjuk. Minden érzékelésünk tiszta szubjektivitás.

Minden egyszerű. Kvantum-szuperpozícióról beszélünk, amikor az elemi részecske-kvantumok (elektron, neutron, proton, foton stb.) az egész térben egyszerre vannak hullámállapotban, amíg meg nem figyeljük őket. Amint feléjük fordítottuk a figyelmünket, azonnal (a fénysebességnél gyorsabban) részecskévé válnak, és pontosan azon a ponton a térben, ahol tudat alatt azt vártuk, hogy megtaláljuk őket. Vagyis egyszerre hullámok és részecskék, amíg meg nem figyeljük őket.

Ez szemléletesen írja le a Schrödinger macskájával kapcsolatos mentális élményt, ahol a dobozban lévő macska egyszerre él és halott, amíg ki nem nyitjuk a dobozt és meg nem látjuk az állapotát. Nehéz elfogadni, de ez már csak így van. Vagyis az a tér, amit nem figyelünk meg például a hátunk mögött, hullámszerkezeti állapotban van, nincsenek ott házak és fák, csak a kvantumhullámok.

Amint elfordítjuk a fejünket, a kvantumhullámok azonnal részecskévé válnak, és miközben felsorakoznak, atomokat, molekulákat, számunkra ismerős anyagokat alkotnak, és házakká és fákká válnak, pontosan úgy, ahogyan tudat alatt látni szeretnénk. Tudatunk energiája strukturálja a teret.

A hullám-részecske kettősség és a szuperpozíció elve arra utal, hogy ez lehetséges. Csak az a kérdés, hogy az anyag milyen szinteken helyezkedik el.

Egyszerűen fogalmazva, világunk energiaköd vagy gömbvillám, ha egy külső szemlélő ránéz. És csak megfigyelése után változik a hullámszerkezet elemi részecske állapotba, de lehetőségei nem korlátlanok, ezért nem fog többet mutatni, mint amit a vezérlő- és mérőberendezés megenged. (1)

(1) - https://www.soulask.com/we-cant-see-reality