Egy orosz család 40 évig élt elvágva a civilizációtól a szibériai vadonban

A szibériai tajgát sűrű erdők, gazdag növény- és állatvilág jellemzi. A régió arról nevezetes, hogy a Föld egyik legutolsó nagy vadonja. ...

A szibériai tajgát sűrű erdők, gazdag növény- és állatvilág jellemzi. A régió arról nevezetes, hogy a Föld egyik legutolsó nagy vadonja. Körülbelül 13 millió négyzetkilométert foglal magában, és Kelet-Oroszországban található. A népesség ritka, alig pár ezren élnek a területen. Ezért volt megdöbbentő, amikor néhány felfedező egy izolált orosz családot talált a semmi közepén.

1978-ban geológusok egy csoportja biztonságos leszállóhelyet keresett. A helikopter legénysége hirtelen egy hatalmas kertet észlelt a sűrű erdő közepén, ami nagyon meglepte őket, mivel a helyszín a tajga régióban, az orosz-mongol határ közelében található.

A térség annyira elszigetelt, hogy még a szovjet tisztviselők is úgy vélték, hogy a területen biztosan nem laknak emberek. A pilóták azonnal értesítették a geológusokat. Galina Pismenskaya úgy döntött, hogy egy tudóscsoportot vezet, hogy megvizsgálja, kik ezek az emberek és mit jelent az, hogy itt élnek.

Pismenskaya azonban elhatározta, hogy vesz néhány ajándékot, és minden esetre magával visz egy töltött revolvert is. Felmentek egy hegyre és követtek egy patakot. A csapat végül elérte a területet, és észrevettek egy ember által készített utat, valamint egy szárított burgonyát és nyírfát tartalmazó fészert.

Pismenskaya azt írta, hogy amikor az izolált orosz család jeleit látták, tudták, hogy őket is meg fogják találni. Leírta, hogy egy fa kunyhót találtak apró ablakkal és alacsony ajtóval, ahonnan egy kócos idős ember jött elő és üdvözölte őket.

A történet lassan kezdett kibontakozni. Pismenskaya rájött, hogy a kunyhó olyan anyagból készült, amelyet az öreg talált az erdőben. Hirtelen éles siránkozást hallottak, és észrevettek a sarokban két nőt. Kiderült, hogy a nők azért sírtak, mert az idegenek látogatását a saját bűneik eredményének tartották. A helyzet hirtelen feszült lett, és a tudósok kirohantak a kunyhóból.

Azon eltökélt szándékukban, hogy kiderítsék ezeknek az embereknek a teljes történetét, kint várakoztak. Az idős ember, Karp Lykov egy idő után kijött a két lányával együtt. Úgy tűnt, hogy vonakodnak, de kíváncsiak voltak. Amikor kenyeret, lekvárt és teát kínáltak nekik, egyszerűen megtagadták azt mondván, hogy tilos a fogyasztásuk.

Az első kapcsolatfelvétel tehát megtörtént. Több látogatás során Pismenskaya rájött, hogy az izolált orosz család 1936 óta él a kunyhóban. Az öreg úgy tűnt, hogy elvesztette az időérzékét. Úgy beszélt Nagy Péterről, mintha tegnap még élt volna. Lykov rendkívül kritikus volt Nagy Péter nyugati hajlamaival kapcsolatban, aki az óhitű ortodox szektához tartozott.

A bolsevikok hatalomra jutása után kevés remény maradt az óhitű hívők számára. Az 1930-as évek során az óhitűek sok tagja messze menekült az emberi civilizációtól az üldöztetés elkerülése érdekében.

Lykov végül úgy döntött, hogy ő is elmenekül, miután testvérét egy bolsevik járőr lelőtte. Messzire eljutott a tajgán, és elhatározta, hogy soha nem tér vissza.

Az utolsó két Lykov gyermek az erdőben született. A családjukon kívül soha nem láttak egyetlen embert sem. Az anyjuk megtanította a gyerekeket olvasni és írni. Csupán egy régi családi Bibliájuk volt és néhány szent könyvük.

Akulina, az édesanya pálcát és loncot használt toll és tinta helyett. Hasonlóképpen, a cipőik fakéregből készültek, és a ruháikat számos foltozás után magról termesztett kender ruházatra cserélték.

Dmitrij, a legfiatalabb fia vadász lett. Néha napokig eltűnt a hideg télben, és zsákmánnyal tért vissza. A tajga bár gyönyörű volt, nem volt túl alkalmas az emberi életre. A Lykov család számos nehéz napot élt át az éhezés miatt, de végül túlélték.

Végül 1961-ben a júniusi hideg tél nagy csapást mért a családra. A hideg elpusztította a növényeiket, és Akulina még abban az évben meg is halt az éhezés következtében.

Az izolált orosz család végül elfogadta új barátait, sikerült szocializálni őket és megismerkedtek a modern technológiákkal.

Sajnos 1981-ben három gyermek is meghalt. Peskov szerint Dmitrij tüdőgyulladást kapott, Natalia és Savin pedig veseelégtelenségben halt meg.

Elvesztésüket mindenki meggyászolta, akik ismerték őket, és a tudósok megpróbálták meggyőzni az öregembert és utolsó túlélő lányát, hogy térjenek vissza a városba, de hiába. A Lykov család úgy döntött, hogy újjáépítik a kunyhójukat és ottmaradnak.

Karp Lykov végül 1988. február 16-án hunyt el, akit Agafia nevű lánya temetett el a hegyvidéken. A tudósok győzködése ellenére úgy döntött, hogy ott marad, és ott éli le egész életét, és állítólag jelenleg is ott lakik a vadonban. (1)

(1) - https://www.smithsonianmag.com/history/for-40-year